belépés∆

Falusi fotóalbum (Mura no shashinshuu) (2004)

Falusi fotóalbum (Mura no shashinshuu) (2004)

A Japán Alapítvány által szervezett Japán Filmklub vetítések keretein belül idén tavasszal magyar moziban is látható volt Mihara Mitsuhiro melodrámai felhangoktól sem mentes filmje. Amellett, hogy talán az a legnagyobb érdekessége, hogy egy valódi falu valódi lakóit is meg lehet ismerni belőle, a nem túlságosan ismert rendező igyekezett a családi kapcsolatok bemutatására is minél több időt fordítani.

Falusi fotóalbum (Mura no shashinshuu) (2004)

A történet a festői Hanatani falucskában játszódik, aminek a napjai meg vannak számlálva, mivel egy tervezett duzzasztógát felépítése után víz alá fog kerülni. A faluban lakik az idősödő fotós, Takahashi Kenichi, akinek feltett szándéka, hogy megörökíti az utókor számára a falu lakóit. Ehhez a maga sajátos módján hívja segítségül fiát, Takashi-t, akivel a kapcsolatuk sohasem volt rózsás. A nagyvárosi forgatagból szinte ufóként a faluba kerülő,festett hajú, folyton mobiltelefonon társalgó fiú eleinte semmit sem ért apja szándékaiból és motivációjából, ám szép lassan rengeteg élettapasztalattal gazdagodik.

Falusi fotóalbum (Mura no shashinshuu) (2004)

Oly sok más filmhez hasonlóan a Falusi fotóalbum erejét is a remek alapötlet biztosítja, ám az ötlethalom sajnos nem tart ki a történet végéig, a kissé sablonosra sikeredett melodrámai szál lerontja némileg az összképet. Annak bemutatása, ahogyan az öreg fotós igyekszik minél tökéletesebben megörökíteni a lakókat és ehhez igyekszik minél inkább a bizalmukba férkőzni, egyszerűen zseniális. A helyenként a Postmen in the Mountains-ra emlékeztető apa-fiú viszony bemutatása is jól sikerült, a mogorva öregurat egyáltalán nem értő fiatal vívódását (ami nemcsak apjával, hanem a hellyel is kapcsolatos) éppúgy remekül ábrázolják, mint azt, ahogyan a környezetük viszonyul hozzájuk. Jópofák a helyenként előbukkanó poénok, a rejtett, ám az avatott szemlélődő számára feltűnő gegek (Oosugi Ren figuráját tessék figyelni!) pedig már-már szenzációsak. Összességében mégsem beszélhetünk vígjátékról, ez jóval komolyabb történet annál.

Falusi fotóalbum (Mura no shashinshuu) (2004)

Az operatőri munka méltó a japán drámáktól megszokott színvonalhoz. A helyszínül szolgáló festői falucska természeti szépségeit éppúgy gyönyörűen ábrázolják, mint a fesztivált, valamint az apa fotózásait. Szintén remek húzás, hogy az idő úgy válik egyre ősziesebbé, ahogy az öregúr állapota romlik.

Falusi fotóalbum (Mura no shashinshuu) (2004)

Az öreg Fuji Tatsuya, akinek arcát fiatalon olyan filmekben láthattuk, mint a Stray Cat Rock sorozat, vagy éppen az In the Realm of Senses, remekel, tökéletes természetességgel játsza el a főszerepet. A fiát alakító Kaito Ken ügyesen statisztál hozzá, míg Oosugi Ren és Komoto Masahiro nevéhez fűződnek az itt-ott elsütött apró poénok.

Falusi fotóalbum (Mura no shashinshuu) (2004)

A Falusi fotóalbum tehát egy magas színvonalú, remek alapötletű, igényesen kivitelezett dráma, amit egyedül a melodrámai szál miatt lehetne kritizálni. A Shanghai Filmfesztiválon 2005-ben Fuji Tatsuya elnyerte a játékáért a legjobb színész díját, a film pedig a fesztivál nagydíját. Ennyi bőven elég is ajánlónak, érdemes megnézni!

eredeti cím: 村の写真集
iMDB


Trailer

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Acacia (2003)

Acacia (2003)

 IMDb  Choi Mi-sook (Hye-jin Shim) és férje feladva a reményt, hogy saját gyermekük szülessen örökbefogadnak egy kisfiút, Kim Jin-seong-ot (Oh-bin Mun). A kisfiú tehetségesen rajzol, és furcsa mód nagyon vonzódik a fákhoz. A család kertjében álló,...

Tony Leung Chiu-Wai

Tony Leung Chiu-Wai

  Tony Leung Chiu-Wai 1962. június 27-én született Hongkongban. Mindössze hét éves volt, amikor a nagy szerencsejátékos hírében álló apja otthagyta a családot. Tony maradt egyedül férfi a családban és ugyan anyja igyekezett mindenáron iskolába...

An Actor's Revenge (Yukinojo Henge) (1963)

An Actor's Revenge (Yukinojo Henge) (1963)

An Actor's Revenge (雪之丞変化) (1963)iMDBIchikawa Kon ezen filmje egy remake, egyben egyfajta tisztelgés a kettős főszerepet alakító Hasegawa Kazuo előtt, akinek ez volt a 300. filmszerepe és ennek a filmnek az 1935-ben forgatott eredeti változatában...