Ma 2012. május 25., péntek, Orbán napja van.
Way of Blue Sky (Aozora no yukue) (2005)
2008. augusztus 05. kedd, 18:13 | 
Írta: YEZy | 
| 
| 
( 1 szavazat )
Nagasawa Masahiko filmje egy újabb bizonyítéka a japán tinédzserek életével és a felnőtté válás problémáival foglalkozó drámák magas színvonalának. Akárcsak az egy évvel később szintén általa rendezett The Night Picnic esetében, úgy itt is elsősorban az a magától értetődő természetesség a Way of Blue Sky legfőbb erénye, ami tökéletesen átélhetővé és életszagúvá teszi a történetet.
A kiindulópont egyszerű, javában zajlik a középiskola utolsó éve, ám az osztály egyik vezéralakja, Takahashi Masaki hirtelen bejelenti, hogy szülei munkája miatt a nyár végén, a bejelentéstől számított 1 hét múlva az Egyesült Államokba költözik. Már ezzel megbolygatja az addigi osztályközösséget, ám amikor a kosárlabda edzésen azt is megemlíti félig poénként, hogy egy lány is tetszik neki, ám a nevét nem árulja el, onnantól kapnak szárnyra igazán csak a találgatások. Vajon ki lehet az? A kissé balhés természetű Suzuki? Az osztály szóvivője, Alisa? A vele együtt felnőtt Haruna? Az Angliából visszatért Ichida? Esetleg valaki más? A poén pedig az, hogy Masaki a legkevésbé sem ezzel foglalkozik, van neki a rövidke egy hét alatt más elintéznivalója is, ám ez a megjegyzése elég ahhoz, hogy összekovácsolja az osztályközösséget.
A sztori önmagában is szerethető, emberi és életszagú, de ez még nem minden. Nagasawa ezúttal is remekül eltalálta a film hangulatát, ami egyrészt fiatalos, másrészt lendületes, harmadrészt pedig a nyilvánvalóan benne rejlő kissé szomorkás háttér ellenére is vidámnak mondható. Mint minden hasonló filmben, itt is gyönyörű a helyszínként funkcionáló, valahol Tokyo környékén levő kisváros, szuper hangulatot teremtenek az aláfestő zenék, stb.
Mindezek mellett azonban a legnagyobb erénye a filmnek, az annak a bemutatása, ahogyan a többi diák, hol Masaki közvetlen segítségével, hol csak az ő hatására ismeri meg egymást és válik baráttá. Az eleinte még egymás nevét sem tudó diákok szép lassan formálódnak olyan közösséggé, ami a történet végefelé látható igencsak látványosra sikeredett ünnepséget is képes megszervezni. Tökéletes rendezői munka, kár, hogy Nagasawa relatíve ritkán ad ki új filmet a kezei közül.
Mint a tinédzserfilmek általában, úgy a Way of Blue Sky is jópár kis idolnak adott remek lehetőséget arra, hogy megmutassák, mire is képesek színészként. Többen közülük a The Night Picnic-ben is feltűntek egy évvel később (az e szerepéért és a Hinokio-ért a Blue Ribbon Awards Legjobb Új Színésznő díjjal kitüntetett Tabe Mikako és Nishihara Aki), míg a többiek (Kurokawa Mei, Yuki Saya és Morita Ayaka) máshol kaptak újabb kisebb-nagyobb szerepeket. Külön érdekesség, hogy Masaki barátjának szerepében a nagy Mifune Toshirou unokája, Mifune Rikiya látható, míg a főszerepet Nakayama Takuya formálta meg, igencsak meggyőzően.
Ami számomra a fentieken kívül még nagyon sokat jelentett, hogy a meghatásra és megkönnyeztetésre nagy hangsúlyt helyező, valamiért hatalmas népszerűségnek örvendő melodrámákkal ellentétben nyoma sincs a mesterkéltségnek és a pátosznak, a történet az elejétől a végéig teljesen természetesnek hat. Aki tehát szereti a tinédzserfilmeket, vagy csak szimplán kiváncsi egy magas színvonalú, fiatalos hangvételű japán filmre, annak mindenképpen érdemes beszereznie.
eredeti cím: 青空のゆくえ
iMDB
| Ismertetők - Japán |
Nagasawa Masahiko filmje egy újabb bizonyítéka a japán tinédzserek életével és a felnőtté válás problémáival foglalkozó drámák magas színvonalának. Akárcsak az egy évvel később szintén általa rendezett The Night Picnic esetében, úgy itt is elsősorban az a magától értetődő természetesség a Way of Blue Sky legfőbb erénye, ami tökéletesen átélhetővé és életszagúvá teszi a történetet.
A kiindulópont egyszerű, javában zajlik a középiskola utolsó éve, ám az osztály egyik vezéralakja, Takahashi Masaki hirtelen bejelenti, hogy szülei munkája miatt a nyár végén, a bejelentéstől számított 1 hét múlva az Egyesült Államokba költözik. Már ezzel megbolygatja az addigi osztályközösséget, ám amikor a kosárlabda edzésen azt is megemlíti félig poénként, hogy egy lány is tetszik neki, ám a nevét nem árulja el, onnantól kapnak szárnyra igazán csak a találgatások. Vajon ki lehet az? A kissé balhés természetű Suzuki? Az osztály szóvivője, Alisa? A vele együtt felnőtt Haruna? Az Angliából visszatért Ichida? Esetleg valaki más? A poén pedig az, hogy Masaki a legkevésbé sem ezzel foglalkozik, van neki a rövidke egy hét alatt más elintéznivalója is, ám ez a megjegyzése elég ahhoz, hogy összekovácsolja az osztályközösséget.
A sztori önmagában is szerethető, emberi és életszagú, de ez még nem minden. Nagasawa ezúttal is remekül eltalálta a film hangulatát, ami egyrészt fiatalos, másrészt lendületes, harmadrészt pedig a nyilvánvalóan benne rejlő kissé szomorkás háttér ellenére is vidámnak mondható. Mint minden hasonló filmben, itt is gyönyörű a helyszínként funkcionáló, valahol Tokyo környékén levő kisváros, szuper hangulatot teremtenek az aláfestő zenék, stb.
Mindezek mellett azonban a legnagyobb erénye a filmnek, az annak a bemutatása, ahogyan a többi diák, hol Masaki közvetlen segítségével, hol csak az ő hatására ismeri meg egymást és válik baráttá. Az eleinte még egymás nevét sem tudó diákok szép lassan formálódnak olyan közösséggé, ami a történet végefelé látható igencsak látványosra sikeredett ünnepséget is képes megszervezni. Tökéletes rendezői munka, kár, hogy Nagasawa relatíve ritkán ad ki új filmet a kezei közül.
Mint a tinédzserfilmek általában, úgy a Way of Blue Sky is jópár kis idolnak adott remek lehetőséget arra, hogy megmutassák, mire is képesek színészként. Többen közülük a The Night Picnic-ben is feltűntek egy évvel később (az e szerepéért és a Hinokio-ért a Blue Ribbon Awards Legjobb Új Színésznő díjjal kitüntetett Tabe Mikako és Nishihara Aki), míg a többiek (Kurokawa Mei, Yuki Saya és Morita Ayaka) máshol kaptak újabb kisebb-nagyobb szerepeket. Külön érdekesség, hogy Masaki barátjának szerepében a nagy Mifune Toshirou unokája, Mifune Rikiya látható, míg a főszerepet Nakayama Takuya formálta meg, igencsak meggyőzően.
Ami számomra a fentieken kívül még nagyon sokat jelentett, hogy a meghatásra és megkönnyeztetésre nagy hangsúlyt helyező, valamiért hatalmas népszerűségnek örvendő melodrámákkal ellentétben nyoma sincs a mesterkéltségnek és a pátosznak, a történet az elejétől a végéig teljesen természetesnek hat. Aki tehát szereti a tinédzserfilmeket, vagy csak szimplán kiváncsi egy magas színvonalú, fiatalos hangvételű japán filmre, annak mindenképpen érdemes beszereznie.
eredeti cím: 青空のゆくえ
iMDB
További cikkek :
» Detectives in 40 Minutes aka 4th Period Mystery (4-kyo-si Choo-ri-yeong-yeok) (2009)
A cím röpke szórakozást sugall és a film maga nem is nyújt többet annál. A koreai produkcióktól megszokott 2 órás játékidő helyett a sietős hongkongi akciókra emlékeztető mintegy 85 percbe sűrítettek bele egy jópofa,...
» Miao Miao (2008)
Úgy látszik, a tajvani filmeseken eluralkodott a gay láz, mert egy újabb romantikus drámát sikerült kifogni onnan, amiben ilyen felhangok is előkerülnek [bár a releasegroup-ból is gondolhattam volna]...
» Shrill Cries of Summer (Higurashi no naku goro ni) (2008)
Számítógépes játékból sokak számára élvezhető filmet forgatni nem könnyű vállalkozás. Egyrészt ott vannak a játék rajongói, akik mindent rettentő szigorúsággal figyelnek és a legapróbb eltéréseket is szóváteszik,...
» Switching Goodbye Me (Tenkousei: Sayonara anata) (2007)
Obayashi Nobuhiko filmje egy remake, aminek érdekessége, hogy az eredeti változatot 1982-ben szintén ő rendezte, az újraforgatás apropóját pedig az annak idején a Yokohamai Filmfesztivál legjobb filmjének választott történet 25....
» A Gentle Breeze in the Village (Tennen Kokekko) (2007)
Ez a film egy újabb bizonyítéka annak számomra, hogy az eredetileg lányok számára készült, úgynevezett shoujo mangákból sokkal jobb produkciókat lehet készíteni, mint a fiúk érdeklődésére számot tartóakból. Hogy ez miért van...
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.