Ázsiafilm

Az már nem meglepő, hogy a japán tévésorozatok forgatókönyvírói ontják magukból a nyíltan a nézők megkönnyeztetésére utazó melodrámákat, azonban az utóbbi néhány évben a japán mozikba került blockbusterek között is egyre több ilyen témájú alkotás található meg. A sort talán a Crying Out Love in the Centre of the World nyitotta még 2004-ben és azóta jópár olyan filmet forgattak le, ami apróbb változtatásokkal ugyan, de annak az alkotásnak a fordulatait alkalmazza. A kissé hatásvadász recept persze már jó régi és úgy látszik, sokadszorra elsütve is működik, hiszen Japán mellett például Koreában is rengeteg ilyen témájú melodrámát forgatnak. Hogy mi ez a recept? Egyszerű és mindenki ismeri, hiszen a főbb hozzávalók a szerelem, a betegség, a kórház és a halál. Ezen szavak ismeretében mindenki könnyen eldöntheti, hogy számíthat-e az érdeklődésére a Little DJ, avagy sem.

Takano Tarou hétköznapi japán kisiskolás, rajong a baseballért és előszeretettel utánozza a rádiós közvetítések kommentátorait. Egy iskolai baseball meccsen azonban összeesik, majd hamarosan mégegyszer, orvosi tanácsra pedig kórházba kerül, ahol egy ártatlannak induló kalandozás során egyéni terápiában részesül. Az idősödő főorvos helyett ő lesz a kórházi rádióadó műsorvezetője, aminek következtében rengeteg élettapasztalattal gazdagodik nem csak ő, hanem mindenki.


Természetesen ez a történet is egy regényadaptáció, mégpedig Onitsuka Tadashi második írása ihlette. Sajnos azonban a Little DJ-re is jellemzőek a melodrámák kliséi és sablonjai, valamint a talán leginkább zavaró „baja” enek a műfajnak, mégpedig az, hogy az első fele sok más sztorihoz hasonlóan remekül eltalált és szerethető (főleg az, ahogy Tarou műsora beépül a kórház mindennapjaiba), aztán ahogy közeledik a végéhez, úgy válik egyre kiszámíthatóbbá, laposabbá és kicsit talán erőltetetté is. Tulajdonképpen ha ez az egész DJ procedúra nem lenne benne, egy kissé lapos és hamar felejthető sztori lenne, így azonban annyira azért nem keserű a néző szájíze utána.


A rádiózás mellett mindenképpen kiemelendő még a mellékszereplők ábrázolása, akik valamennyien tökéletesen eltalált figurák, minden emberségességükkel és esendőségükkel együtt. A hallgatag öregasszony, a mogorva bányász, a napszemüveges rocker és természetesen az öreg főorvos karaktere mind mind hozzátesz a történet átélhetőségéhez. Ha már rádió, nem hagyható figyelmen kívül a zenei aláfestés sem, ami a korabeli zenék egész széles skáláját felvonultatja (a 70-es évek vége felé játszódik a sztori). Nem utolsósorban érdemes még megemlíteni a színhelyül szolgáló festői Hakodate várost, aminek fő látványosságait, az obszervatóriumot és a függővasutat is beleszőtték a történetbe.


Egy érzelmeket megmozgató melodrámához feltétlenül szükséges a remek színészi játék és ezen a téren nincs ok a panaszra, valamennyi szereplő felnőtt a feladathoz. A fentebb már említett mellékszerepeket olyan zsenik alakítják, mint Harada Yoshio (az öreg főorvos), Nishida Naomi (Tarou mamájaként talán első anyaszerepe), Hirosue Ryouko (a felnőtt Tamaki), Ishiguro Ken (Tarou papája), míg a két tinédzser főszereplőt Kamiki Ryuunosuke (mindenki emlékszik rá az Install-ból szerintem) és az elbűvölő mosolyú Fukuda Mayuko alakította, mindketten gyerekszereplőtől talán szokatlanul jól.


Nagata Kotoe alkotásában tehát minden benne van, ami egy jó filmhez szükséges, azonban a sablonos és kiszámítható melodrámai klisé szál sokat ront az összképen. Ennek ellenére a műfaj rajongói számára kötelező darab, a még gyermeki, tiszta szerelmet bemutató, megható hangulatú történetek között ugyanis mindenképpen színvonalasnak számít.

eredeti cím: Little DJ: 小さな恋の物語
iMDB