Ázsiafilm

A sorozat utolsó filmje volt ez - számomra. A beszerzésében visszatartott, hogy az IMDb-n egy lehúzó véleményt olvastam, miszerint teljességgel szokványos bosszú dráma, közepes vívójelenetekkel, semmi érdemleges nincs benne. (Azóta egy japán olvasó kiokosította az illetőt a kardrántás finomságairól.) De nem csak ebben fogott alaposan mellé a kommentáló, így a film kellemes meglepetésnek bizonyult számomra.

Kiku hercegnő, akivel egyszer már meggyűlt különc hősünknek a baja, visszatér és rámenősebb, mint valaha. Pénze és hatalma van, ráadásul válogatott szamurájok állnak a rendelkezésére. Nemuri eközben, talán önmagát is meglepve, jót cselekszik. Egy szegény sorsú lányt igyekszik révbe juttatni, miközben hol pénzzel és szerelemmel kecsegtetik, hol pedig az életét igyekeznek rövidre fogni. Szó szerint értve az utóbbit...

Ha valaki csak felszínesen nézi ezt a mozit, vagy nem rendelkezik kellő ismeretekkel a témakörben, akkor is jól szórakozhat rajta, de legalább ne írjon róla „szakvéleményt.” Elnézést a kiszólásért, de a fentebb említett szerző tipikus példája a „Szerintem…” kezdetű mondanivalóba belefeledkezett publikálóknak, akiknél a személyes vélemény akarja helyettesíteni a tárgyi tudást és az utánajárást, viszont közlési kényszerük miatt félrevezetik a valódi információkra várókat. Sok hasonló megnyilvánulás olvasása után ez kikívánkozott belőlem.

Bizony szép számú rejtett finomság van ebben a filmben a kalandfilm álcája alatt.  Az egyik rögtön a fentebb már szintén megemlített vívójelenetek, amelyekre panasz nem lehet és a műfaj savát-borsát adják. Ennek technikai finomságait úgy is csak a rajongók és a művelőik díjazzák igazán, ezért kár lenne részletezni. Továbbá érdekes a szamuráj kaszt belső meghasonlottságára utaló jelek összegyűjtése. Van egy kiváló klán, akik rejtőzve kénytelenek élni, mert egy félőrült, előkelő lány szeszélyét kell szolgálniuk. Köti őket a hűség, esélyük sincs a vágyott és megérdemelt magaslatokra emelkedni, miközben a valódi harcosok értékeit nem hordozók a hatalomban lehetnek. A vezetőjük személyes konfliktusa szintén figyelemre méltó. A példaképnek tartott személy ellen kell tevékenykednie, pedig tiszteli az illetőt. Pikánssá teszi a dolgot, hogy mint magasan képzett testőrben, azért ott bujkál benne a kisördög. Mi lenne, ha élesben kellene összemérni a tudásukat? Tisztelet, kötelesség és személyes dicsőségvágy ügyes kombinációját kapjuk. Ezúttal a hercegnő is jóval összetettebb karakter mint az előző filmben volt. Szerelemre vágyik, de képtelen kilépni az elkényeztetett gazdag lány parancsolgató stílusából. A halálát akarja annak, akinek valójában a csodálatát, de legalábbis a testét szeretné megkapni. A „gyűlöljelek, vagy szeresselek” közti vívódás valós helyzete jót tesz a filmnek. Egy dologban, ha átvitt módon is, igaza volt az IMDb-s kommentálónak. A főhős, Nemuri, ezúttal tényleg a hagyományos szamuráj jótevő megmentő szerepében tündököl. Elmaradnak a kiszólásai, kétértelmű megnyilvánulásai. Felméri a problémát és megoldja, szerethető, emberi módon viselkedik. Még az a „csúfság” is megesik vele, hogy bácsikámnak szólítja a végére a megmentett lány, ami csak azoknak jár arrafelé, akit szeret és tisztel az illető, ha nem valódi rokon. Sem a megelőző, sem a későbbi részekben nem kerül ilyen helyzetbe.

Az igazi csemege azonban a képi megformálás. Kenji Misumi úttörő munkája, a Destiny's Son nagy hatással volt az akkori új rendezőnemzedékre. Ez itt jól nyomon követhető. Akira Inoue az ő nyomán járva próbálja visszaadni egy bomló lélek lenyomatát úgy, hogy nem mondatja ki szavakkal. A táj változásait kell tanulmányozni. A megszokott környezetet kapjuk, amíg a történet a köznapi emberek világában játszódik. Ám ahogy közeledünk Kiku hercegnő rejtekéhez, úgy torzul a táj, csavarodnak a fák és az indák, szokatlan kameraállásokból látjuk a szereplőket. Minden arra utal, nem ép lélek arrafelé a gazda, de ki nem mondatik, csak a képek árulkodnak. Bár igyekszik megváltoztatni a beállításokat, azt észre lehet venni, hogy a helyszínek egy része ugyan az, mint ami Misumi filmjénél volt.

Összefoglalva: a sorozat egyik figyelemre méltó darabját kapjuk, amiben ügyesen ötvöződik a művészfilm a kalandfilmmel. Sajnos pont a főhős „hagyományossá tétele” az, ami megakadályozza, hogy a legmagasabb kategóriába soroljam. Nemuri ugyanis nem szokványos jótevő szamuráj, ez a szerepkör nem igazán áll jól neki. Ichikawa persze könnyedén eljátssza ezt, számos más filmben megtette már. Mellette mindenképp említésre méltó partnerek a testőrkapitány, a hercegnő, és a gyámolított leányzó alakjai, vagyis a szereposztás átlag felettinek bizonyult, miként a rendezés mindenképp az.

Főszereplők: Ichikawa Raizo; Yoshie Mizutami; Ichiro Nakaya
Rendezte: Akira Inoue
(1966; 85 perc)
imdb