Ugyan a cím és a poszter önmagáért beszél, ez a meglehetősen abszurd sztori talán mégis elsősorban a forrásául szolgáló regény miatt érdemes figyelemre. Elsőre talán kevesek figyelmét kelti fel, de a Karaoke Terror ugyanabból a kútfőből származik (egészen pontosan Murakami Ryuu ötlötte ki), amiből a mára már igazi kultfilmmé vált Audition, valamint a nem annyira ismert, ám szintén magas színvonalú Love & Pop, Raffles Hotel és a 69. Aki elborult sztorit szeretne látni, az tehát jó helyen keresgél, ha ezt a filmet választja, ami szerencsére nem annyira extrémen elvetemült, mint Miike Takashi művei, így szélesebb nézőközönség számára is emészthető.

Valószínűleg a legnagyobb közhelyek egyike, hogy a japánok imádják a karaoke-t, így nem véletlen, hogy a filmbeli két csoportosulást leginkább az ezen szórakozás iránti rajongás tartja egyben. Az egyik bagázs néhány, a 20-as évei elején járó férfit takar, a másik pedig középkorú, elvált hölgyekből áll. Egy abszurd vérengzés miatt aztán a két csoport egymásnak esik és bosszú bosszút követ, egészen a végsőkig.


Ha egy ilyen sztori Hongkongban kerülne leforgatásra, akkor garantáltan tele lenne szinte véget nem érő kungfu jelenetekkel, amiket időnként pár közepes színvonalú geggel próbálnának meg feloldani. Szerencsére azonban ennél jóval komolyabb a kidolgozás és ez feltételezésem szerint a kortárs japán film egyik legjobb rendezőjének, Shinohara Tetsuo-nak az érdeme. Shinohara ugyanis úgy építi fel a sztorit, hogy a felületes néző (egy ideig legalábbis) teljesen komolyan veszi azt. Természetesen aki tájékozottabb a japán filmművészetben, az hamar észreveszi a kikacsintgatásként is felfogható elemeket, elsősorban az éppen elhalálozó emberekből literszámra ömlő vért, de a történet előrehaladtával egyre abszurdabbá váló párbeszédek is erre engednek következtetni.


A sztori tehát egy remek fekete komédia, amiben egyszerre űznek gúnyt a magukkal mit kezdeni nem tudó fiatalokból és a kiüresedett, céltalan életet élő, leginkább a csodára váró középkorú nőkből. Mindkét csapat akkor kezdi el igazán megismerni a többieket, amikor már össze kell fogniuk és ki kell tervelniük valami bosszúfélét. Ezek pedig jópofa kidolgozású akciójelenetekkel lettek leforgatva, amikben a rendező előszeretettel figurázza ki a japán akciók klasszikus ismertetőjegyeit.


Szintén ügyes húzás, hogy a főszereplők eléggé arctalanok, szinte lényegtelen, hogy kik is valójában. A két csoporton van a hangsúly és azon, hogy hogyan kezdenek el a kezdeti céltalan együttlétek helyett összetartva, együtt tervezgetve véghezvinni frissen létrejött céljaikat. Így aztán a legjobb figura az egész sztoriban a fegyverárus, akit a zseniális Harada Yoshio alakít. Fantasztikusan szarkasztikus karakter, aki még a legképtelenebb kérésekre is tudja a megoldást. A két csoport tagjai között ugyan jónéhány ismertebb név megtalálható Matsuda Ryuuhei-től kezdve Ando Masanobu-n keresztül Hosokawa Fumie-ig és Higuchi Kanako-ig, ám mint fentebb említettem, ők elsősorban azért játszanak nagyot, mert nem egyéniségekként, hanem a csoport tagjaiként kell rájuk emlékezni.


Shinohara Tetsuo ezen munkája is méltó a rendezőtől megszokott színvonalhoz és ezúttal bebizonyítja, hogy a vígjátékok terén sem vall szégyent. A sztori egyes elemei ugyan ismerősek lehetnek máshonnan (elsősorban talán a Battle Royale-ból, de az alapvetően más felfogásban lett leforgatva), a nagyszerűen eltalált szarkasztikus hangulatnak köszönhetően azonban végig remek szórakozást nyújt, a történet második felétől látható nyilvánvaló túlzások pedig csak fokozzák ezt a hangulatot, az abszurditást pedig elsősorban a legváratlanabb pillanatokban felhangzó karaoke betétek adják. Nekem nagyon tetszett, remélem másnak is fog!

eredeti cím: 昭和歌謡大全集
iMDB