Ázsiafilm

Vannak filmek, amelyekhez az átlagnál nehezebb hozzájutni, mint például a Nemuri sorozat 6.-7. részei. Végül csak sikerült teljessé tenni a gyűjteményemet. Lássuk, megérte-e várni rájuk.

Kyoshiro a „szokásos” cinikus hozzáállásával vérig sért egy szerencsétlen lányt, aki öngyilkos lesz emiatt. A halott különös örökséget hagy a vörös hajú roninra, egy fiúgyermeket, akinek a titokzatos származása miatt számos ellensége van. A yakuza világból pedig egy bosszúállásra készülő nő pályázik Nemuri fejére, aki ezúttal egy teljes klánnal kénytelen szembeszállni...

A sorozat célja nem titkoltan az volt, hogy megújítsa a szamuráj történeteket. Ebben a filmben aztán igyekeztek a szokásosnál több titokzatos szálat összefonni, legyen mit kibogozni a kóborló főhősnek. Van hát itt hagyományos bosszúálló, kelletlenkedő szamurájok, haszonleső klán vezér, a hatalomba kerülésre nem vágyó örökös, pusztulás szélén álló klán és annak elszánt mentői, és még nem is teljes a sor. A címszereplő - mint mindig - alaposan beletapos a dolgok közepébe, akad hát bőven dolga a kardoknak.

Mintegy 20 perc kell hozzá, hogy a nézőket eligazítsák a bonyolult helyzetben, de onnan már sínen van a mozi. Tulajdonképpen minden adott egy nagyszerű kalandfilm létrejöttéhez, de mégsem ez a végeredmény. Mik az okai? A forgatókönyv kieszelői ezúttal túllőttek a célon. Hiába a sok jó ötlet, a mozi időtartamához képest túlzsúfolták történetet. Például a sátánista szekta ezúttal kifejezetten fölösleges, igazából nem tesz hozzá semmit a cselekmény fő vonalához. A szereplők gyorsan belekerülnek a történetbe, majd hasonlóan gyorsan kiesnek belőle. A sorozatra egyébként jellemző a magas halálozási ráta. Vagy Nemuri kezétől halnak a mellékalakok, vagy azért, mert közel kerülnek hozzá, ami nem túl szerencsés dolog egy számos ellenséggel rendelkező egyén esetén, aki csak úgy vonzza a balszerencsét. Ez már az előző részekben is így volt, de ennyire sosem lett nyilvánvalóvá.

A másik döntő tényező a rendező. Kimiyoshi Yasuda kalandfilm specialista volt, de ezúttal nem a legjobb formáját hozza a kamera beállításaival. A rengeteg félközeli fényképezés elegánsan távol tartja a nézőt akkor is, amikor tényleg felforrósodhatnának az események. Csupán az összecsapásoknál jön ez jól, mert ott megcsodálhatjuk Ichikawa vívó parádéját. Miután gyakoriak az „egyedül a sokaság ellen” jelenetek, látható az a kiváló technika, amivel szinte vágások nélkül leforgatták a hosszú beállításokat, és nem lóg ki a lóláb. A kard csak milliméterekre kerüli el a statisztákat, pedig fölöttébb bonyolult cselekvéssort kell végrehajtania. Sőt, jól látható, hogy a kilőtt nyílvesszőket valóban elüti a karddal, nem vágással oldják meg a felvételt. A színészi játékkal eddig sem volt probléma az ő esetében, a többieknek viszont igazából csak rövid karakterszerepek jutnak, amit mindenki rutinosan teljesít. Az egyetlen kivétel a bosszúálló nő alakja, neki módjában áll érdemi alakítást nyújtani. A helyszínek jellegzetesen japánok és szamuráj koriak. Az embermagasságú nádast és a titokzatos, fenyegető, félhomályos erdőt, a szűk utcákkal teli, kastély őrizte városkát megcsodálhattuk már jó néhány hasonló témájú moziban, de még mindig nem unalmasak.

Összefoglalva: Az adott időtartamon belül kellemesen elszórakoztató alkotást láthatunk, unni nem fogjuk, de maradandó hatással nem rendelkezik. Viszont ordító hibák sem fognak bosszantani, ami a közelmúlt néhány hasonló témájú filmjéről nem mondható el.

Főszereplők: Saga Michiko; Machiko Hasgawa
Rendező: Kimiyoshi Yasuda
(1965; 75 perc)