A pink filmek világában finoman fogalmazva sem túlságosan megszokott dolog az, hogy a női főszerepet játszó (e film esetében) pornósztárnak az a legnagyobb kivánsága, hogy bárcsak minél több fiatal lány nézné végig a filmet. Aoi Sora szerint a főszereplővel könnyű azonosulni és a történetén keresztül erőt meríthetnek a lányok, hogy az esetlegesen őket zaklató férfiakkal felvegyék a harcot. De vajon mindez nem megy-e az elborultság rovására?

A történet főszereplője Kawase Ryou, egy újságíró, aki új lakásba költözik, ahol hamarosan felfedezi, hogy a szomszédból szinte minden áthallatszik, annyira vékonyak a falak. Ettől kezdve a szomszédban lakó fiatal lány, a csinos Sugiura Satsuki életének fürkészése már-már rögeszméjévé válik, ám amikor kiderül, hogy nem ő az egyetlen hallgatózó, ráadásul egy telefonbetyár is zaklatja a lányt, elhatározza, hogy megpróbál rajta segíteni.


A videó korszak beindulása óta a japán szoftpornó filmek színvonala rettenetesen mélyre zuhant és csak nagyon ritkán kerül ki egy-egy említésre méltó darab a sokszor még stúdiónak is csak alig nevezhető műhelyek mélyéről. A Kikareta onna ezen jól sikerült kivételek egyike, mégpedig elsősorban azért, mert nem a szexjeleneteket helyezték a középpontba, hanem egy teljesen korrekt és vállalható, ám mindezekkel együtt is kellőképpen perverz és beteg sztorit sikerült összehoznia a filmet rendezőként és forgatókönyvíróként jegyző Yamamoto Masashi-nak. A forgatókönyv elemeiben ugyan ismerős lehet innen-onnan, leginkább a Tokyo Trash Baby-ből szedett ötleteket lehet kiszúrni, ám sokkal könnyebben emészthető Hiroki Ryuuichi munkájánál. A szituáció természetesen kisarkított, de végig logikusan van felvezetve, így abszolút nem érzi a néző erőltetettnek.


A láthatóan alacsony költségvetés ellenére a technikai kivitelezés egyáltalán nem mondható szegényesnek. A már-már megszokott DV felvétel miatt a szereplőket sokkal közelebb érzi magához a néző, mint a hagyományos technika használata esetén és ez egy ilyen sztorinál egyáltalán nem hátrány. Okos ötlet az is, hogy amíg Ryou csak hallja a szomszédját és fantáziál róla, addig más színészek játszák el az odaát történteket. További jópofa ötlet még annak az ábrázolása, ahogy Ryou a fantáziálás során szinte úgy érzi, hogy a lány mellett van.


Az efféle sztorik szereplői általában teljesen ismeretlen emberek szoktak lenni és ez természetesen ebben a filmben sincsen másképp. Ouno Keita, Oda Takashi, Kato Hiroto, Yoshioka Mutsuo neve vélhetően senkinek se mond semmit se, bár utóbbi már néhány másik pinku eiga-ban is feltűnt. A két női főszereplő azonban ismerős lehet, hiszen az elképzelt Satsuki-t megformáló Nishino Shou játszott a Sukepan Deka-ban, míg Aoi Sora (többek között) a Stop the Bitch Campaign Again-ben. Nishino kisasszony hamar eltűnik a sztoriból, így gyakorlatilag értékelhetetlen, Aoi Sora viszont egyáltalán nem játszik rosszul, legnagyobb erénye az, hogy természetes tudott maradni a szerepben, így nem vált a karaktere hiteltelenné (na jó, talán a sztori legvégén igen, de egy pink filmnek így kell befejeződnie).


Összességében Yamamoto filmje sokkal többet nyújt annál, mint amire az utóbbi időkben forgatott szoftpornók alapján számítani lehetett, így aki bírja a kissé beteg történeteket, nincsenek ellenére az erotikus jelenetek (amiket egyébként egyáltalán nem vittek túlzásba) és nem zavarja a kissé puritán kivitelezés, annak érdemes rászánnia a 80 percet.

iMDB
eredeti cím: 聴かれた女