A címből és a poszterből kikövetkeztethetően ez bizony egy vígjáték, ráadásul nem is akármilyen! Az egész tisztességes sztárparádét felvonultató alkotás ugyanis annyi abszurditást zúdít a nézőre olyan természetességgel, hogy azt bizony még a nagy Stephen Chow is megirigyelhetné. Ez bőven elég is volna ajánlásképpen, azonban nézzük meg egy kicsit közelebbről.

A sztori főhőse Onizuka, egy igazi otaku (ezt a japán szót olyan emberekre szokták ráaggatni,akik a saját hobbijuk fanatikusai és a többi ember emiatt kissé tart tőlük), aki a megszokottól eltérően nem az animéért, vagy valamelyik számítógépes játékért rajong betegesen, hanem a gésákért és a maikokért (ők még nem gésák, csak tanoncok, akik elsősorban táncolnak). Ennek kiváltó oka egy 12 évvel előtti élmény, amikor egyedül maradt egy rövid ideig Kyouto-ban és gésáktól kapott segítséget. Az eltelt idő során Onizuka megszállottjává lett a gésáknak, még barátnőt is úgy választott, hogy az akcentusa hasonlítson a Kyouto-ira. Amikor cége áthelyezi a Kyouto-ban található kirendeltségbe, Onizuka régi vágya válik valóra és mindent igyekszik megtenni azért, hogy bejusson végre egy okuya-ba (ezek azok az épületek, ahol a gésák szórakoztatják a vendégeket). Azonban hamarosan kiderül, hogy ez nem olyan egyszerű, ráadásul fény derül a honlapját inzultáló másik gésafanatikus kilétére is.


Nos, mint említettem a bevezetőben, a film egyik legnagyobb érdeme, hogy a fordulatok és a gegek annyira elborultak, hogy akár Chow mester tollából is kikerülhettek volna. Ami tovább növeli az elismerést, az az, hogy ennek ellenére sem lett gagyi a végeredmény, a néző szinte folyamatosan csak nevet és ámuldozik, ráadásul az ilyesmi vígjátékokban megszokott „a főhős hirtelen megváltozik és így éri el céljait” klisét is jócskán kifigurázzák azzal, hogy nem akármilyen „ellenfelet” kap a főhős otaku. A sok bohóckodás mellé egy kevés drámai rész is becsúszott, de még pont akkora mennyiségben, hogy nem válik zavaróvá. Feltétlenül említésre érdemesek még a remek zenei betétek, amik között már-már varietébe illő show is megtalálható, de az aláfestő zenék is jól el vannak találva.


Természetesen rengeteg olyan poén megtalálható benne, amik csak akkor jelennek meg, ha a néző legalább egy kicsit érti a japán nyelvet, hiszen jócskán merítenek a Kyouto-i akcentusra épülő poénokból, már a címben is, a han szócska ugyanis a helyi dialektusban a san helyett használatos, de a desu helyetti dosu is felfedezhető (már a nyitó jelenetben látható chatelés alkalmával is). Aki jól figyel, sokszor hallhatja ezeket a szócskákat a történet során.


A színészi játék igazi vígjátékhoz méltóan kissé túljátszott, de tökéletesen illik a sztorihoz. A főszerepet alakító Abe Sadao remekel, idétlen mozgása, nem éppen adoniszi külleme és a hihetetlen grimaszai rengeteg mulatságos pillanat forrásául szolgálnak. Tsutsumi Shinichi a főellenfél szerepében szintén jó, helyenként ugyan Vágási Ferire emlékeztet a Szomszédokból, de mindenképpen méltó partnere Abe-nak. Az eye candy szerep ezúttal a popsztár Shibasaki Kou-nak jutott, aki a barátnő szerepében mindent megtesz azért, hogy megfeleljen Onizuka igényeinek.

Annak ellenére tehát, hogy egy relatíve tapasztalatlan rendező munkája (Mizuta Nobuo korábban csak a Hanada shounen-shi-t rendezte), elsősorban a zseniális forgatókönyvnek és a nagyszerű színészeknek köszönhetően a Maiko haaaan!!! egy remek hangulatú, különleges humorú alkotás. Mindenképpen érdemes rászánni az időt, ráadásul még olyan apró fricskák is kiderülhetnek belőle, mint az, hogy hogyan vélekednek a japánok a hollywoodi remake-kről.

iMDB
eredeti cím: 舞妓Haaaan!!!