Sion Sono 2002-ben kiadott regényét, a Suicide Circle: The Complete Edition-t saját maga vitte filmvászonra, ami sokak körében vált kultfilmmé. A tömeges öngyilkosságot elkövető iskoláslányok története érdekesnek, izgalmasnak, na és persze kellően véresnek bizonyult, köszönhetően a nyitójelenetnek. De az említett könyv nem csak erről szólt, ugyanis a sztori része volt egy mellékszál is, aminek központjában Noriko Shimabara, az eset egy 17 éves szemtanúja és családja állt.

Noriko élete pontosan olyan, mint bármelyik hasonlókorú vidéki diáklányé, ő azonban ezzel nem elégedett, többet akar. Édesapja viszont szigorúan bánik vele és nem hagyja, hogy felköltözzön Tokióba, a fővárosba, "mert ott a nők csak teherbe esnek". Így aztán a lány jobb híján az Internethez fordul és egy weboldal üzenőfalán ismerkedik sorstársaival, ahol nem önmagát adja, hanem olyasvalakit alakít, aki lenni szeretne: Mitsuko. Ahogy telnek a hetek, hónapok, Noriko (vagy inkább Mitsuko) rászánja magát, hogy otthagyja családját és találkozzon barátaival, főleg az oldal moderátorával, "Ueno Station 54"-vel, akivel rendszerint legtöbbet csevegett. Ez a lány is egy különös figura, ugyanis egy értékmegőrző szekrényt tekint édesanyjának és kitalált történetekkel próbál emlékeket csempészni saját múltjába. Mitsuko csatlakozik hozzá és többi barátjához, belépve egy furcsa szervezetbe, ami egy családtag-kölcsönző, vagyis némi pénzért cserébe eljátszák az ügyfél valamely családtagját. Nem telik bele sok idő és teljesen elveszti korábbi identitását...

Bármennyire is tűnik zavarosnak a fenti történet, úgy érzem valós problémát feszeget, ismét egy olyan alkotást kapunk, ami a tinik lelkivilágát boncolgatja. Míg a Suicide Circle-ben az öngyilkosság volt a veszélyforrás, itt az énünk elvesztése, és ezáltal a tudatos létünké. Sok fiatal keresi az utat a boldogsághoz, önállósághoz és hamar elfordul a szeretteitől, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt ők szeretnék. Ha pedig ehhez még némi sokkhatás is hozzáadódik, ki tudja, milyen személyiségfejlődési problémák adódnak.

Négy fejezetre van bontva a történet, mindegyik középpontjában más szereplő áll és az ő narrálásukkal kísérve ismerhetjük meg Noriko, a húg, az apa és Kumiko (Ueno Station 54 neve IRL) gondolatait. Ami furcsa, hogy tetteik alapján meg lehetne jelölni, ki a "gonosz" karakter, de a maga módján, a saját szemszögéből nézve nem cselekszik egyértelműen helytelenül, legalábbis nem rossz szándékkal, a film végkifejlete pedig egyértelműen japános.

A hosszú játékidő (több mint 2.5 óra!) és a film lassú tempója miatt csak a türelmesebb nézőknek tudom ajánlani, hiszen ellentétben a Suicide Circle-lel, nem egy sajátos horrort kapunk ismét, hanem egy földhözragadt, emberközeli drámát.

(imdb)