Ázsiafilm

Hogy hogyan illik össze egymással a cím és a baseball öltözetben virító gyerekek? Mindez egyszerű, hiszen erről szól a történet, ami egyszerre tinédzserfilm és sportfilm, sajnos helyenként az utóbbiakra jellemző klisékkel megtűzdelve. De az elemre visszatérve, a párhuzam arra vonatkozik, hogy egy elem akkor működik, ha a két pólusa egyformán erős és ugyanez ráhúzható a baseballra is, hiszen az egy csapatba tartozó dobó és elkapó játékos csak akkor tud a csapat sikeréhez hozzájárulni, ha mind a ketten egyformán jó képességekkel bírnak.

Először is le kell szögezni, hogy a történet középpontjában ugyan végig a baseball áll, azonban mindez senkit se tartson vissza, ugyanis a szabályok ismerete nélkül is tökéletesen élvezhető Takita Youjirou munkája, ami tudásra szükség van, azt úgyis már a legelején elmagyarázzák. A sztori főhőse Harada Takumi, egy zárkózott, kissé faragatlan modorú tinédzser, akinek családja öccse betegsége miatt hazaköltözik a nagyvárosból anyja szülőfalujába. Harada-t, akin anyja előszeretettel tölti ki a kisöccs betegsége miatti fájdalmát, semmi más nem érdekli, csak a baseball, egyetlen életcélja van, hogy minél jobb dobó játékossá váljon. Azonban hiába tud valaki remekül dobni, ha nincs hozzá hasonló képességű elkapó játékos, az egész nem ér semmit, így Harada magányossága csak fokozódik. A faluban azonban találkozik a vidám és extrovertált Nagakurával, aki szintén rajong a játékért, ám anyjának tett ígérete miatt éppen felhagyni készül hobbijával. Harada azonban hamar rájön, hogy Nagakura az az elkapó, akit egész életében keresett...


Ahogy Magyarországról azt szokás tartani, hogy itt mindenki ért a focihoz (leszámítva Dávid Ibolyát), addig Japánban ugyanez a baseballról mondható el. Talán ezért is nem meglepő, hogy a film forrásául szolgáló többszörös díjnyertes regényt is egy hölgy, a helyi ifjúsági irodalom egyik ismert alakja, Asano Atsuko írta. Szerencsére azonban nem mélyül el a játék szabályainak legmélyebb bugyraiban, hanem inkább a játékosok lélektanára koncentrál, valamint arra, hogy minél átélhetőbben mutathassa be, mennyire áthatja a japánok hétköznapi életét is ez a sport. Erre a legmegkapóbb példa a filmbeli édesanya karaktere, aki ki nem állhatja a baseballt, azonban a családban rajta kívül mindenkit csak ez érdekel, így idővel kénytelen-kelletlen ő is el kell fogadja a helyzetet. Szintén elsőosztályú Harada lélektanának ábrázolása, tökéletesen átélhető, miért vált annyira magányossá és zárkózottá, mint amilyen, ugyanakkor szókimondásával akaratlanul is hozzájárul a saját tekintélyének emelkedéséhez. Az is nagyon tetszett, ahogyan jellegzetesen távol-keleti módon az egész játék köre jókora filozófiai hátteret kerítenek, ugyanúgy, mint például a tradicionális shaolin kungfuhoz.


Ami hibaként felhozható, az elsősorban nem is ennek a konkrét alkotásnak, hanem általában a sportfilmeknek a hibája szokott lenni. Akárcsak a romantikus vígjátékok esetében, a sztori lezárását itt is nagyon hamar ki lehet találni, azonban szerencsére az a mód, ahogyan a szereplők eljutnak odáig, az mindenképpen érdekes és figyelemre méltó. Ami még nem tetszett, az Takumi extraképességének bemutatása, amit azzal hangsúlyoznak, hogy az ellenfelek csak állnak és bambulnak, ahelyett, hogy próbálnák felvenni vele a harcot. Kicsit komolytalanná válnak ettől ezek a jelenetek, ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a fociban a 11-est úgy rúgná valaki, hogy a kapus előre fogadalmat tesz, hogy nem fog megmozdulni. Mindettől függetlenül azonban a sztori hihető és ami fontosabb, átélhető, ráadásul az egyik labdás jelenet technikailag is lenyűgözően van kivitelezve, moziban hátborzongató élményt nyújthat.


A rendezés elsőosztályú, hiba nélkül dolgozik a rutinos Takita, aki korosztályának más ismert neveihez hasonlóan a pink filmek világából érkezett és az utóbbi években olyan remek alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Secrets (Himitsu), a When the Last Sword is Drawn, vagy éppen az Ashura. A két főszerepet az elsőfilmes Hayashi Kento és Yamada Kenta játszotta, rutintalanságuk ellenére mindketten hitelesek voltak, amit az is mutat, hogy Hayashi a Kinema Junpo Awards év felfedezettje díját is elnyerte. A többi gyerekszereplő is remekel, elsősorban az hozható fel dícséretként velük kapcsolatban, hogy egyáltalán nem játszák túl a szerepüket, aranyosak és természetesek.

Sokat gondolkoztam azon, hogy 4, vagy 5 csillagot adjak-e a The Battery-re. A dilemmát az okozza, hogy a hangulata és történetvezetése ugyan lenyűgöző, a karakterei is jól eltaláltak, azonban a sport rész kivitelezése helyenként már-már zavaróan idétlen lett. Mindenképpen megtekintésre érdemes mindezzel együtt is, mind sportfilmként, mind tinédzserfilmként megállja a helyét!

eredeti cím:　バッテリー
iMDB