Ázsiafilm

Több mint 10 évvel Stephen Chow után, nem sokkal Jackie Chan és Jet Li előtt még egy stáb igyekezett a mozivászonra álmodni a Majomkirály legendájához kötődő hősök kalandjait, ezúttal Japánban. Mivel a történet közismert szerte a Távol-Keleten, ezért mindez nem meglepő, főleg annak tudatában nem, hogy már a 70-es évektől kezdve időről időre készültek belőle adaptációk a szigetországban is, persze elsősorban tévésorozatok, valamint mangák és animék. Ez a legújabb verzió a Fuji TV 2006-os szériájának egész estés moziváltozata, amit többek között jópár popsztár szerepeltetésével is igyekeztek vonzóbbá tenni.

A sztori természetesen azzal indul, hogy a kis csapat India felé halad, ám útjuk során keresztezik a Tiger Kingdom területét, ami egykoron virágzó birodalom volt, de mára gonosz démonok hajtottak uralmuk alá. A birodalom hercegnője, Reimi a kis csapat segítségét kéri, hogy velük együtt kereshesse fel nagyapját, az egykori uralkodót, aki visszavonultan éldegél a hófödte hegyek tetején és nála van egy tárgy, aminek segítségével el lehetne űzni a démonokat. Fordulat fordulatot követ persze, hőseink pedig nyakig belegabalyodnak a csetepatéba, de vajon sikerül-e felszabadítani a jobb sorsra érdemes birodalmat?


Akárcsak a Stephen Chow féle változat, vagy éppen a Chinese Tall Story, úgy Sawada Kensaku variációja is könnyed, ahol csak lehet, humorra van véve és elsősorban a látvánnyal próbál hódítani. Sajnos pont ez utóbbi az, ami jócskán lerontotta az összképet, ugyanis a stáb irdatlan mennyiségű számítógépes effektet vetett be az izgalmak fokozása végett, csak éppen ezek minősége valahogy nem lett az igazi. Ez onnantól kezdve igazán szembetűnő, amikor egy óriási kerék kezdi el hőseinket kergetni és olyan a látvány, mintha egy „mezei” számítógépes játék introját vetítenék, egy pillanatig sem volt hihető mindaz, amit láttatnak (és ez a továbbiakban is így maradt). Rendben van, hogy egy alapvetően fantasy történet esetében érdemes használni a CG-t, de azért ennél minőségibb animációt is lehetett volna alkalmazni. Az animáció mellett valahogy a hangulat sem volt az igazi, kicsit olyan érzésem volt, miközben néztem a filmet, mintha valamelyik Harry Potter-t vetítenék éppen, csak a szemüveges főszereplő éppen szabadságon van.


A történet kaland szála egyébként rendben van, viszonylag fordulatos és érdekes, nem utolsósorban a sok fantázialénynek köszönhetően. A humor terén viszont hiányérzetem maradt, ugyanis elsősorban a lökött és harsány majom, azaz Son Goku figurája van poénra véve, a többiek nem igazán és emiatt egyrészt szegény majom nagyon kilóg a többiek közül, másrészt a többi karakter kicsit szürke. Harcból is viszonylag kevés van, ráadásul a bunyók többsége a sűrű vágások és a helyenként jó, helyenként ütődött poénok miatt nem annyira látványos.


A színészi játékot is ugyanaz a felemásság jellemzi, mint a többi összetevőt. A majmot alakító Katori Shingo, aki elsősorban a SMAP nevű jpop csapat énekeseként ismert, meglehetősen harsány, ami néha előnyös, néha viszont kifejezetten zavaró volt. Fukatsu Eri a csapatot vezető szerzetesnő szerepében nem volt rossz, Ito Atsushi és Uchimura Teruyoshi Sandy és Pigsy bőrében felejthető, a hercegnőt alakító Tabe Minako-ról annyi maradt meg, hogy nagyon csinos, a gonoszokat játszó Kaga Takeshi és Kishitani Goro ugyan nem voltak rosszak, de elsősorban a röhejes külsejük miatt nem felejti őket el a néző azonnal.


Nehéz dolog értékelni tehát a Super Monkey-t. Aki vevő a benne látható humorra, annak valószínűleg nagyon fog tetszeni, de véleményem szerint sokkal inkább fárasztó, mint vicces. Néhány jó ötlet azért került bele, például az elején az „ál” csapat, akik között cameo szerepekben olyan ismert arcokat láthatunk néhány pillanatig, mint a jpop r&b királynő Kouda Kumi és Nanbara Kiyotaka, aki Uchimura Teruyoshi mellett az Unchannanchan komikusduó másik tagja. A maszkok és a kosztümök jópofák, néhány jól eltalált mellékszereplő is színesíti az összképet, de a gyenge CG és a fárasztó humor miatt maximum közepes alkotásként lehet értékelni.

eredeti cím: 西遊記
iMDB