Hasebe Yasuharu ezen agymenése a 70-es évek második felében a Nikkatsu berkein belül nagy népszerűségnek örvendő, az exploitation „műfaj” egyik legelborultabb válfajának, a violent pink filmeknek egyik leghírhedtebb képviselője. Az eleinte bármiféle szexualitással foglalkozó történettől irtózó Hasebe igyekezett túltenni saját, egy évvel korábbi, nagyon hatásos produkcióján, az Assault! Jack the Ripper-en, még elborultabb és még inkább tabunak számító témákat feszegetve. Sajnos azonban hiába mindez, számomra a Rape! 13th Hour egyértelműen csalódást okozott, nemes egyszerűséggel azért, mert nem olyan átgondolt, kidolgozott és (hellyel-közzel) hihető helyzetekre építkezik, mint elődje.

A történet ezúttal egy teljességel eseménytelen életet élő benzinkutas és egy meleg yakuzák által kergetett, csak a mának élő piti gengszter kalandjait mutatja be. A vörös dzsekis fickó sikeresen rántja bele a benzinkutast a saját világába (kedvenc foglalatossága különféle hölgyek lakásába betörni, rabolni és erőszakoskodni). Első közös akciójuk egy gyönyörű balerina inzultálása, aminek következtében az addig gyámoltalan fickó ráébred, hogy ez a fajta izgalom eddig hiányzott az életéből. Igen ám, de mivel érzelmes tipus (egy perverz állattól ez talán szokatlan), ezért nem megy a dolog minden nővel, ráadásul a meleg yakuzák is folyton akadékoskodnak, nem beszélve arról, hogy miután a vörös dzsekis fickó ráébred a benzinkutas kínjaira, még ő is elkezd szórakozni vele.

Több mint valószínű, hogy ez a film is áldozatul esett (az én esetemben legalábbis) a túlzott várakozásoknak. Míg az Assault! Jack the Ripper az okosan és logikusan felépített forgatókönyvnek, valamint a jól eltalált karaktereknek köszönhetően végig leköti a nézőt, addig itt jó hosszasan csak várja az ember, hogy ugyan történjen már valami megbotránkoztató. A címhez méltóan van benne nemi erőszak dögivel, süt az alkotókból a nőgyűlölet (az összes női szereplőnek csak a teste az érdekes a történet szempontjából és előre sejthető, mi lesz a sorsuk), de hiányzik az a húsbavágó brutalitás, ami már a jó 10 évvel korábbi Wakamatsu filmekben is megtalálható volt (nem is beszélve Kim Ki-Duk Bad Guy-járól), jelen vannak viszont a pink mozik legnagyobb rákfenéjeként felfogható marhaságok, a magukat túl könnyen „megadó”, gyakorlatilag semmiféle ellenállást nem tanúsító lányok és az olyan képtelen helyzetek, mint az erőszakért fizető, illetőleg azt élvező hölgyek. Egy pink film két esetben lehet szórakoztató. Az egyik az, ha jól eltalált poénok segítségével állítanak görbe tükröt a néző elé az alkotók (ezen stílus zsenije volt Suzuki Norifumi), a másik pedig az, ha jól és hihető módon ábrázolják a megalázó helyzetbe kerülést és az azokra adott reakciókat. Hasebe ezen alkotásából mindezek hiányoznak, az efféle történetek sava-borsát adó exploitation elemek szörnyen gagyik, a főszereplő fickók kínjai pedig, amik úgymond drámai elemként kerültek bele a történetbe, finoman fogalmazva sem igazán érdekfeszítőek. Így maximum az újabb „tabu”, a kissé gusztustalan meleg yakuzás szál miatt lehet érdemes belekukkantani ebbe a filmbe, aminek a végkifejlete az üres úszómedencénél egyértelműen a történet csúcspontja.

Annak ellenére tehát, hogy a Rape! 13th Hour a pink filmek egyik leghírhedtebb és legextrémebb darabjaként van elkönyvelve, véleményem szerint a nagyon gyenge és logikátlan történet, valamint paradox módon az extremitás hiánya miatt (leszámítva a már sokszor emlegetett meleg yakuzákat) unalomba fullad. Csak a violent pink műfaj elszánt rajongóinak érdemes rászánnia az időt, valamint azoknak, akik mániákusan figyelik a kinematográfiai bravúrokat, mert a stáb ezekre jóval nagyobb energiát fordított, mint egy normális forgatókönyv elkészítésére. Aki érdeklődik a téma iránt, az inkább az Assault! Jack the Ripper-t válassza ez helyett, az minden téren hitelesebb, brutálisabb és emlékezetesebb alkotás.

eredeti cím: レイプ２５時暴姦
iMDB