Ázsiafilm

A „Kardforgatónő” beváltotta a hozzáfűzött reményeket, szépen csilingeltek a pénztárgépek. A SHOCHIKU filmstúdió nem is habozott, még abban az évben útjára bocsátotta a második részt.

Zuhogó esőben körözött bűnöző halad a fogadó felé, nem messze „fogadóbizottság” várja, amely vérdíjra pályázik. Ám az illető ragaszkodik a fejéhez, ezért halomba vágja a hívatlan vendégeket. De azt még nem sejti, hogy az igazi veszedelem egy vak nő személyében leselkedik rá. Oichi viszont azt nem gyanítja, hogy a jakuza társadalom rossz néven veszi, ha elviszik előlük az aranyakat. Így hát egy egész banda lesz az ellensége, köztük egy ostorral és kígyókkal harcoló lány…

Mint az a felvezetésből gyanítható, az első részben megismert szimpatikus főhőssel nagyot fordult a világ. Kőkemény profi fejvadász lett belőle. (A sorozat egyik furcsasága, hogy a négy részben mindig más Oichit láthatunk viszont.) Ám a vörös kardhüvely gazdája azért érző lény, akit ugyanúgy vonz a békés családi élet lehetősége, mint az átlag nőket. A sebesült harcos és gyámolítója között fellobbanó szerelem gyakori filmtéma, bár itt kissé eltérő a szereposztás. A férfi a békés lélek, az asszony a megszelídítendő. Persze így nem működne a kalandfilm, ezért aztán szegény hősnőnk nem lelhet nyugalmat. A jakuzák csapdába csalják a szerelem által, és piszkos alkura kényszerítik. Azért ez róka fogta csuka helyzet, s a banda megtapasztalja, kár volt ezt a profi leányzót rávenni, hogy hagyja el a békés életet.

Nos, a fentiekből nyilvánvaló lehet, nem túl eredeti a forgatókönyv, bár azért nem a közhelyszótárt vették elő. Oichi hirtelen támadt szerelme dramaturgiailag nem igazán kidolgozott, de aki azt hitte, ez puszta légből kapott ötlet, annak maga az élet adott csattanós választ, pár évvel később. Az alkotók jól kihasználják az emberekben fellelhető alapérzelmek bemutatását, beleértve a mohóságot, az önzetlenséget, a bosszúvágyat, a segítőkészséget, a gyenge jellemet, vagy eltökéltséget. Az ügyes ellenpontozás révén érzelmileg megfogott néző hajlandó átsiklani a kisebb bakik fölött. Meg aztán a kalandfilmek fő vonzerejét végtére is a látványos összecsapások adják, és ezen a téren rendesen kiszolgálják a fizető nézőket. Ebben igyekeztek újat adni. A piros lé most is be-beteríti a vásznat, de kevésbé direkt kivitelben, mint az első részben. A normális élet lehetőségétől megfosztott kardforgató lassításokkal, kimerevítésekkel teli leszámolás jelenete már inkább jelképszerű, mint valódi harc, amit az is erősít, hogy a vért a haláltól jól elkülönítve mutatják. A megbántott jóság győzelme ez a számító gonosz felett, Oichi igazi erkölcsi magaslatokba emelkedik. Egyszerre győzedelmes és szánnivaló.

A színész felhozatal jó. Nem az igazán nagy sztárokat vetették be, hanem az erős második vonalat, számos ismerős arcot láthatunk viszont. A legnagyobb névnek Konoe Jushiro mondható, akit a Zatoichi Challenged-ben vagy a Ninja Hunt-ban láthattunk. Az arcjáték végig sokkal összetettebb, gazdagabb, mint az első részé volt, amit a magam részéről az erények közé sorolok. Oichi alakítója él is nagyobb játék lehetőséggel, de ellenfele, a jakuza lány alakítója, akit eddig inkább csak pink filmekben láttam, szintén egész ügyesnek bizonyul.

A rendező hozza a formáját, stílusosan viszi végig a mozit. Az előző film baljóslatú légkörét ugyan nem tudta adni, de a már említett jelképpé emelést kiválóan oldotta meg. Színvonalas kalandfilmet kínál a nézőknek, érdemes megnézni.

Főszereplők: Matsuyama Yoko;  Konoe Jushiro;  Irie Yasunori;  Abe Toru
Rendezte: Matsuda Teiiji
(1969, 85 perc)
(imdb)

Ui: Időközben ebből a részből már van egy felújított képű DVD verzióm, magyar felirattal. (Saját munka, mint általában.)