Ázsiafilm

Míg a 70-es években a mangákból számtalan durva, véres, erőszakos és pornográf adaptáció került a mozikba, addig a 80-as évekre ez a tendencia erőteljesen megváltozott. A videokorszak beköszöntével az extremitások egyre inkább az alacsony költségvetésű, általában nagyon gagyi B-filmek eszköztárának tartozékaivá váltak, míg a nagy mozisikerek közé egyre több olyan képregényfeldolgozás került, amik már inkább a fiatal közönséget célozták meg. Wada Shinji népszerű, 1976-ban startolt mangája a 80-as évek közepén három, elég hosszú és egymástól sokban különböző szériát is megélt tv sorozatként, így nem volt meglepetés, hogy egész estés film is készült belőle.

A moziváltozatot Tanaka Hideo, a harmadik televíziós széria rendezője készítette, akinek nevéhez korábban olyan sci-fi blődlik fűződtek, mint a Swift Hero Zubat és a Space Sheriff Gavan. Ezek alapján is feltételezhető volt, hogy a komolyság nem lesz erőssége a Sukeban Deka-nak sem, igaz, ez már a tévésorozatok során kiderült. A kormány által kiképzett iskoláslányok jojókkal felfegyverkezve veszik fel a harcot a különféle bűnszövetkezetekkel szemben? Ez bizony csak jó lehet!


A történet kezdetekor egy leginkább katonai kiképzőbázisra hasonlító iskolából elmenekülő diákokat láthatunk, akiket természetesen az őrök el akarnak fogni. A diákok egyike összefut egy fiatal lánnyal, aki megpróbál segíteni neki, de mindkettejüket elkapják. A lányról hamarosan kiderül, hogy régebben ő volt a Sukeban Deka és úgy dönt, hogy egykori társaival közösen kiszabadítják a gonoszok kezére került iskolában senyvedő diákokat.


Fontos tudni, hogy a sztori során jónéhány apróság eredetére nem kap a néző magyarázatot, hiszen a sorozat rajongói számára mindezek már tudott dolgok voltak. Amikor elkapják a lányt és a vallatás során némi tortúrának vetik alá, a sorozaton „edződött” néző tudja, hogy miért bírja ilyen sokáig, míg a többiek csak sejtik a dolgot. Persze ezen ismeretek hiánya semmit sem von le az élvezhetőségből, apró kérdőjelek maradhatnak csak. Maga a történet egyébként a Sailor suit and machine gun-hoz és a Nerawareta Gakuen-hez hasonlóan pillekönnyű, a nézőtől gyakorlatilag semmiféle extra gondolkozást nem követel meg, ám egy önfeledt és laza másfél órás szórakozást nyújt.


Többféleképpen is lehet persze értékelni a látottakat. Aki a témából fakadóan némi exploitation feelingre számít, az semmiképpen se kezdjen bele a történetbe, mert óriásit fog csalódni benne (nekik a pornográf spinoff, azaz a Sukepan Deka ajánlott inkább). Ugyan az alapszituáció hasonlít a Zero Woman kiindulópontjához, ám nagyjából ebben (és a kicsit röhejes fegyver használatában) ki is merül a párhuzam. A szigeten levő kiképzőtáborra emlékeztető iskoláról óhatatlanul is a Battle Royale jut az ember eszébe, a főszereplők naivitása és optimista mentalitása pedig Yakushimaru Hiroko korabeli filmjeit idézi.


Szintén érdemes néhány szóban összevetni a 20 évvel későbbi, Matsuura Aya főszereplésével készült változattal az eredetit. Amíg a 2006-os verzió elsősorban egy B kategóriás akciófilmként aposztrofálható, addig a ’87-es sokkal inkább ifjúsági film, amiben a korabeli fiatalság akciódús élet iránti vágyait próbálták bemutatni. Talán a legjellemzőbb példa minderre, ahogyan a tervezgetés során emlegetik az akciót a „we’re gonna kick some butt” beszólásokkal. Laza kalandozás ellenséges területen, védtelen fiatalok kimentése a gonoszok karmai közül, már-már legyőzhetetlen ellenfelekkel való harcok és persze a legfontosabb, hogy még a kormány, azaz a felnőttek világa is csak a tizenévesek segítségével képes felülemelkedni a bonyodalmakon, azaz végig az az érzet jön át a történeten, hogy az akkori fiatalság is valamiképpen fontosnak szerette volna láttatni magát. Így aztán jópár, minden valósághűséget nélkülöző, ám látványos jelenet került bele a történetbe (pl. jojókkal veszik fel a harcot a helikopterről lövöldöző géppuskással, vagy éppen magától értetődő könnyedséggel szabadulnak ki a teljesen reménytelen helyzetekből, stb.) és valahogy az egész filmen érződik egyfajta játékos könnyedség (pl. a kormány embere csak egy szuperjojóval tudja a lányok vállalkozását támogatni, holott akár néhány géppuskával is többet segíthetne).


A sztori tehát habkönnyű, az egyes jelenetek technikai kivitelezése egész látványos (a buszbaleset és a helikopteres affér is jópofa) és az iskoláslány-fétis kedvelői is elég jó felhozatalban gyönyörködhetnek. A főszerepet a karrierjét ezzel a sorozattal és filmmel beindító Minamino Youko játszotta (a 2006-os változatban ő játszotta a Sukeban Deka mamáját) és akárcsak Asaka Yui, Nakamura Yuma, Oonishi Yuka és Sagara Haruko, jó kis eye candy karakter. Remek ötlet egyébként, hogy egy aprócska cameo szerepben, jojóárusként az eredeti mangát kitaláló Wada Shinji is feltűnik még a történet elején.


Zárásként a fő kérdésről, azaz kik számára ajánlható az eredeti Sukeban Deka? Annyi biztos, hogy aki kemény és komoly akciót vár, az kerülje el messziről, akárcsak azok, akik az exploitation filmeket szeretik. Elsősorban azok számára lehet érdekes, akik ismerik a mangát, vagy látták esetleg a 2006-os változatot, illetőleg azok körében számíthat sikerre, akik tudják értékelni ezeket a 80-as évekbeli naiv és könnyed alkotásokat (lásd még Sailor suit and machine gun). Még annyit ajánlásként, hogy egy Quentin Tarantino nevű muki ezen nézők körébe tartozott, hiszen a Kill Bill-ben látható Gogo Yubari karakterét (többek között) e film főhősnőjéről mintázta.

eredeti cím: スケバン刑事
iMDB