Ázsiafilm

A japán hétköznapi életet bemutató filmeknek se szeri, se száma és szerencsére általánosságban az is elmondható róluk, hogy aránylag magas színvonalat képviselnek. A pezsgő irodalmi élet szinte tálcán kínálja a jobbnál jobb regényeket adaptálásra, de természetesen emellett az úgymond eredetileg is filmre szánt ötletek száma is magas. A Tokyo Serendipity ez utóbbiak közé tartozik, ugyanis a történet alapjait a 30-as évei elejét taposó Kakehi Masaya, az egyébként illusztrátorként, anime és filmrendezőként is ismert úriember ötlötte ki, mindebből pedig az elsőfilmes Ooku Akiko készítette el a forgatókönyvet, majd ült a direktori székbe.

A történet főszereplője Aoki Yui, egy fiatal egyetemista lány, aki nővére hirtelen férjhezmenetele miatt új lakásba költözik. Mivel néhány dolgot ottfelejt a költözéskor, így visszamegy régi otthonába, ahol összeismerkedik az új lakóval, egy nála néhány évvel idősebb nővel, akivel hamarosan barátokká válnak. Iskolai barátnője helyett elvállal egy asszisztensi munkát, ahol nagy meglepetésére az új lakásban felette lakó „szomszédja”, a biológus kutató Ohno segítője lesz. Persze közben kiderül, hogy a szereplők között nem is akármilyen kapcsolatok vannak, Yui pedig nem kevés élettapasztalattal lesz gazdagabb.


Ami elég hamar feltűnik a történet során, az a nagyszerűen eltalált atmoszféra, az aranyos, jellegzetes humor és a szép fokozatosan kialakuló érzelmi feszültség. Szinte minden egyes jeleneten érezhető egyfajta fanyar humor, aminek segítségével finom iróniával ábrázolja a rendező mind a költözködés, mind az asszisztensi munka nehézségeit, nem is beszélve a magánéleti gondokról és a főszereplő lány mentalitásának lassú változásáról. Nagyon jól találták el a dialógusokat, amiken itt-ott szintén átüt a humor (lásd az „általában” szóval való szórakozást), ötletesek a különféle mellékszálak és mellékszereplők (a pankrátor költöztetők fenomenálisak, az extravagáns öregasszony szintén), nagyszerű a zenei aláfestés, azaz a film minden egyes eleme abszolút a helyén van, tökéletes egészet alkot.


Nincs ez másképp a színészek esetében sem. Az eddig csak tévésorozatokban játszó gravure idol, Aragaki Yui képes volt felnőni a feladathoz, játékán nyoma sincs az idolok esetében sokszor tapasztalható szereptúljátszásnak, így nem meglepő az sem, hogy teljesítményét mind a Japán Filmakadémia, mind a Blue Ribbon Awards, mind pedig a Yokohama-i Filmfesztivál zsűrije az Év Felfedezettje díjjal jutalmazta. A kutató fickót régi ismerősünk, Matsuda Ryuuhei játszotta a rá jellemző, kissé „fapofa” módon, de mivel a karaktere is ilyen, így elmondható, hogy remek választás volt, akárcsak a Babel-ért Oscar díjra is jelölt Kikuchi Rinko. A mellékszereplők között a pankrátor költöztetőket a Big Japan Pro Wrestling csapat tagjai alakították, valamennyiük mókás figura, akárcsak az öregasszonyt alakító, elsősorban manzai komikusként és festőként ismert Utsumi Keiko.


A Tokyo Serendipity tehát egy újabb magas színvonalú, nagyszerű atmoszférájú, kellemes hangulatú, megkapó és szórakoztató japán film, ami a hétköznapi élet nehézségeit remek humorral tálalja. A magam részéről mindenkinek csak ajánlani tudom és nagyon remélem, hogy az ezzel a munkával debütált fiatal rendezőnőtől még sok hasonló minőségű alkotást láthatunk majd.

eredeti cím: 恋するマドリ
iMDB