Ázsiafilm

IMDb

 Remélem Hirokazu Kore-eda neve mondd valakinek valamit, ha nem, akkor lehet utánnanézni a következőkenek: Nobody Knows (most adják a magyar mozik Anyátlanok címen), Distance, Maborosi, Without Memory. Az igazat megvallva ennek az embernek az eddigi összes filmje tetszett, pedig talán ilyennel még nem is találkoztam. Egyszerűen olyan finomsággal nyúl a témáihoz, mint porcelánbabákhoz, és ez süt is filmjeiről. 

 Az After Life az a fajta film, ami az első képkockával lebilincsel, mégha az egy sötét képernyő is. Lerobbant épület, egyszerű emberek gyülekeznek, interjúra. Ez utóbbi alatt teljesen természetesen kijelentik, hogy az illető meghalt, és kiváncsiak lennének a legszebb emlékére, amit a halálba magával vinne. Az megkérdezetteket kivétel nélkül csak a második kijelentés teszi próbára, halálhírüket teljesen természetesen fogadják.
Hirokazuban azt szeretem, hogy valami félelmetesen megkapóan beszél alapvető dolglokról, mint pl. itt a halál. A helyszínek gyönyörűek, de nem azért, mert szines-szagos cukormázak, hanem azért, mert az őszi környezetben felrémlik, hogy talán én is voltam ott, leglábbis valami hasonló helyen, és ott nagyon jól éreztem magam. Hihetetlen nyugalom és természetesség árad minden egyes képből.
A filmben játszik egyik rejtett kedvencem is, Takejima Susumu. Hihetetlen az az arc. A fiatal színészek alakításával annyira nem voltam megelégedve, de az öregek nagyon magasra rakták a lécet, így elfogadható.
Nem utolsó sorban pedig rettentő interaktív film, elgondolkodtatja a még arra képteleneket is saját múltjukról: Te mit vinnél magaddal? Tudsz választani? Olyan életet élsz?
Buddhista tanmese...