belépés∆

Fudoh - The New Generation (1996)

Fudoh - The New Generation (1996)

Takashi Miike kétségkívül a legproduktívabb japán rendező: még nincs ötven éves, de filmben már túl van a hetvenen, és semmi nem utal rá, hogy fékezhetetlen tempóján egyhamar csökkenteni kívánna. Művei között van rengeteg tradicionális történetvezetésű és erkölcsi kódexű jakuzatörténet, de ugyanígy szimbolizmussal telipakolt, kiszámíthatatlan, szürrealista vagy éppen nagyköltségvetésű, a nagyközönség igényeit kielégítő alkotás is, ő pedig mindegyik műfajban otthonosan mozog. Nem csoda hát, hogy lehetetlen Miike legjobbjáról beszélni: még leghűségesebb rajongói is más-más címet neveznének meg (néhány tipikus kedvenc: Ichi The Killer, Happiness of The Katakuris, Audition, Visitor Q, Agitator és így tovább). A Fudoh hatalmas életművének különlegesen összeszedett és nagyon is jellemző darabja, mely számos felejthető és jónéhány remek alkotása között is ékkőként ragyog. Száz százalék Miike: a rendező filmjeinek több kedvelt motívuma is felbukkan benne, azonkívül remek példája gátlástalanul virgonc kreatív zsenijének is, melynek hatása nemcsak a kelet-ázsiai színtéren, de már Amerikában is érezhető, többek között az igencsak népszerűvé vált, közismerten Ázsia-fanatikus Quentin Tarantino művein.

Takashi Miike gyerekkorától fogva kíváncsi szemlélője volt a gengszterek világának, igaz, ahol élt, akarva-akaratlan mindenki más is így volt ezzel. Saját bevallása szerint azért nem állt közéjük – akármennyire is érdekelte a tradicionális szamuráj eszméktől egyáltalán nem távol álló filozófiájuk és életmódjuk –, mert ehhez túl lusta volt. Inkább a filmezés világa felé fordult, és vitte magával furcsa, nagyon is eleven stílusát, mint ahogy kétségkívül széles körű filmes tudását – ebben is hasonlítanak egymásra a fent említett amerikai rendező-fenegyerekkel (aki egyébként állítása szerint nem látta ezt a filmet – hiszi a piszi!). A Fudoh pikantériáját pont az adja, hogy bár mindkét lábbal a jakuzafilmek világának ismerős, szilárd talaján áll, és habozás nélkül felhasználja a műfaj teljes eszköztárát a bevett történeti paneloktól, jelenetektől és szereplőktől kezdve a drámai töltetet biztosító morális kérdésekig, mégis bátran és könnyedén gúnyt mer űzni belőle. Ráadásul teszi mindezt anélkül, hogy saját maga alatt vágná a fát: filmjei (és kiváltképp a Fudoh) egyszerre működik feszült, izgalmas gengsztertörténetként és váratlan fordulatokban, csodabogár szereplőkben, morbid humorban bővelkedő, saját maga elé görbe tükröt tartó és abban önfeledten gyönyörködő parodisztikus komédiaként. A néző pedig, természetesen, örömmel teszi magáévá mindkét nézőpontot.

Miike kétségkívül totálisan őrült szakácsnak bizonyulna, ha a vászon helyett egy étterem konyháján engedné szabadjára fékezhetetlen fantáziáját. Amíg a tanult filmtudorok elegáns kávéházakban és patinás nevű újságok hasábjain azon vitatkoznak, mi is az a posztmodern és mi is pontosan a különbség a lopás, a tisztelgés, az utalás és más, hasonlóan ködös fogalmak között, addig ő fáradhatatlanul alkot (megdöbbentő, de igaz: több mint másfélszer annyi filmet készített, mint ahány éves – mindezt nem egészen húsz év alatt!), összemaszatolva a határokat a keleti és nyugati kultúrák, az animációk és a filmek, valamint a legkülönfélébb zsánerek között. A Fudoh-ban aztán végképp eleresztette magát.

Fudoh - The New Generation (1996)Fudoh - The New Generation (1996)

Már a kezdő képsorok tökéletesen megalapozzák a hangulatot: ahogy a két bérgyilkos trükkös módon utántölt, egymás után dobálja el a kiürült fegyvereket, végül szitává lyuggatja az összes faajtót, majd kibotladoznak a töltényhüvelyeken, miközben a csőtörés miatt ömlő víz elmossa a rengeteg vért, egyszerűen gyönyörű a maga hátborzongató, groteszk humorával és közönségességével: mintha csak a heroic bloodshed-ek komolytalanságig felélénkített színeivel mázolná össze a vécében gyilkolás szakállas krimi-kliséjét. Miike nem hagy pihenni, rögtön megkezdődik a négy öreg jakuzafőnök sorozatos legyilkolása, szintén nem mindennapi módokon. A leglátványosabb és egyben legviccesebb talán a kocsiban szerteszét fröcskölve elvérző áldozat, aki a maga ötven liter nemes testnedvével egyben a vér fontos, már-már szimbolikus szerepét hangsúlyozza a filmben. A történet főhőse ugyanis egy huszonéves, ambiciózus jakuzagyerek, aki, miután kénytelen végignézni öccsének atyja keze általi halálát, úgy dönt, hogy a megromlott erkölcsöket helyreállítandó leszámol a kiöregedett gengszternemzedékkel és utat nyit az új generációnak. A régi vért pedig le kell csapolni ahhoz, hogy fel lehessen tölteni a szervezetet az újjal…

Mert hogy az öregek elkurvultak, afelől semmi kétség: az atya, aki feláldozza gyermekét a „minden hibáért bűhődni kell” elvet követő idős jakuzáknak, csak tünete a beteg testnek. Az egymás mondatait folytató fehér hajú vének úgy, ahogy vannak, röhejesek és ostobák, akiknek sem helyük, sem létjogosultságuk nincs már a hatalomért folyó harcban. Nagyon kemény kritika ez, ami könnyedén értelmezhető a filmek világán kívül, a japán társadalomra vonatkoztatva is – Miike tehát egyáltalán nem csak a vászon fikciós valóságának biztos védelmet nyújtó keretein belül vagdalkozik. A saját apja ellen is kiálló, leleményes, végletekig elszánt fiú, aki minden, akár teljességgel jakuza-idegen eszközöket (az indián harcostól az iskolás lányokon és orgyilkosnak képzett kisgyerekeken át a James Bond filmbe illő trükkös technikai berendezésekig) is felhasznál a győzelem érdekében, mintha csak az ő alteregója lenne, aki „csakazértis” ott van, utat tör, kiköveteli a részét.

Az ifjú főnök valóban készen áll a harcra, eszköztára teli a régiek piszkos fogásai elleni védelemmel: törhet ellene a lassan eszmélő apa bármilyen sunyi módon, ő egy lépéssel előrébb jár. (Egyszerűen zseniális, ahogy Miike ezt megoldotta: katana ellen hirtelen előugró nyakpajzs, pisztoly ellen golyóálló mellény. Sárkány ellen sárkányfű!) Nem véletlen, hogy az egyetlen ember, aki közel kerül hősünk megöléséhez, az ellenséges oldal egyetlen tisztaszívű harcosa, a becsületben vakon bízó koreai orgyilkos – és neki is csak azért (pont azért!) kell elbuknia, mert egyedül van, nincs kire támaszkodjon. (Nem is küzd mellette se indián, se angoltanárnő: az öreg japán jakuza legfeljebb egy koreaitól kér segítséget. Milyen szép, milyen finom apróságok férnek meg a sok vérbő, groteszk poén mellett…)

Árulkodó az a tény is, hogy a hosszú hajú, szintén fiatal (és kellőképp kegyetlen), feminim arcú konkurens, hősünk ősellensége, a film erkölcsi rendje szerint nem a szabályszegő csalók közé tartozik, akiket le kell söpreni a tábláról a játék folytatásához. Ő nagyon is szükséges eleme a hagyományos, tisztességes jakuzavilágnak – ő Az Ellenség, aki ellen oly élvezetes küzdeni –, ezért része kell legyen az új generáció gengszterlétének is. (Hasonló motívumok Ryuhei Kitamura Versusában is felbukkannak.) Tisztán látszik ez a szeretetteljes, már-már bensőséges gyűlölet a főszereplő arcán, amikor apja temetésén harcolni indul ellene – mert a vén rohadéknak halála után már újra hűen, fiával egyetértésben kell szolgálnia a tradicionális tisztesség diktálta szokásokat –, és ugyanez tükröződik a hideg, komoly megjelenésű nemezis szemében is. The show must go on!

Fudoh - The New Generation (1996)Fudoh - The New Generation (1996)

A Fudoh nemcsak a jakuzafilm keretei között kavar őrült forgószélként: könnyedén és ösztönösen fordul az animék és mangák világához (tipikus példája ennek a schoolgirl-fétis, a transzfesztita szereplő vagy az iskolán belüli erőszakoskodás eltúlzása – ez utóbbi egyébként sok japán filmben felbukkan, többek között a Blue Spring-ben és az 1-Ichiben is), a hatalmas indián pedig legalább annyira kilógna egy hagyományos jakuzafilmből, mint ahogy a filmbeli tokiói középiskola tanulói közül kimagasodik. Miike azonban nemhogy álcázza, de még ki is emeli az különleges ízeket: a rézbőrű óriás kalandjai a tokiói kidobóemberekkel börleszkbe illő jelenetek (de rögtön megjelenik a morbid humor is, hiszen a lányok erősen megsínylik a fickó hatalmas méreteit), verekedései pedig egy az egyben Bud Spencer stílusát idézik. De még a külvárosban felszedett, nyomorúságos körülmények között élő komor, kiismerhetetlen tekintetű koreai szakács figurája is egzotikusként hat, pedig Tokióban több mint százezer él ebből a nemzetségből: hátborzongató közönye és erőszakossága odaát talán még hangsúlyosabb.

Miike persze nem akarja körüljárni a témát, még piciben, véletlenül sem – arra ott vannak a komoly filmek (koreai témában Nagisa Oshima Death By Hanging-je például). Ő csak egy csipetnyit szór belőle a lábosba, a többi felaprított hozzávalóval együtt, az egészet nyakonönti nagy adag popkultúrával és persze jó adag vérvörös paradicsomlével – és már kész is híres-hírhedt, félreismerhetetlen ízű húskoktélja! „Fogyasszátok egészséggel”, löki elénk a kopasz szakács a tányért Shinjuku egy képzeletbeli gyorséttermében, „és gyorsan – már készül is a következő…”

Imdb link
Midnight Eye kritika

Hozzászólások   

#5 YEZy 2008-03-18 07:44
Én Miike filmjeivel vagyok úgy, mint user1 Jackie Chan produktumaival. A Fudoh-t sem tudtam máshogy értékelni, az elborult ötletek között van néhány jó is, de összességében számomra nem nyújtott annyit, mint az eddigi hozzászólóknak. Maradok inkább Shinohara Tetsuo munkáinál. 8)
#4 oldfan 2008-03-17 08:45
Kellemes, új szemléletű yakuza mozi, helyenként morbid, helyenként nagyon is ügyes az alvilág gondolkozás módjának ábrázolásában. A koreai bérgyilkos igazi telitalálat benne. Túl azért nem értékelném, alapvetően a szórakoztató kategóriába tartozik, abban viszont profi.
#3 user1 2008-03-16 21:05
Mindenesetre én nem éreztem hogy Miike -nak különösebb célja lett volna ezzel a filmmel, leszámítva hogy azt a rá jellemző fogást hogy "meglepje" a nézőt a teljesen képtelen helyzetekbe torkolló történettel, illetve hogy megmutassa a yakuzák világát az ő sajátos tolmácsolásában . Szerintem a Fudoh a szórakoztatásér t van. Túl sok mindent nem hiszem hogy lenne értelme belelátni. Vannak Miike -nak beszédes filmjei, de számomra ez a film nem mutatta semmi jelét hogy azok közé tartozna...
#2 user1 2008-03-16 20:42
Ez a film valóban jó, én is szeretem. (Kedvenc karakterem Gondo. Körülbelül fél éve amikor láttam, legalább ötször visszanéztem ahogy a kis gépfegyveres lánykát agyonveri, és kidobja az ablakon, illetve amikor a rendkívül magabiztos Fudoh -t ronggyá rúgja... :D Kár hogy olyan igazságtalan véget ért...)

Viszont a Quentin Tarantino párhuzamot nem értem. Szerintem neki egyetlen jó filmje volt csupán, az pedig a "pulp fiction". Abban legalább okosan keveri a szálakat. Minden más műve szemétre való. A Kill Bill köztük a legbosszantóbb. Érdekes hogy olyan emberek áradoznak róla folyamatosan, akik útálják a keleti szamuráj filmeket, holott a Kill Bill éppen ezekre próbál hasonlítani, a maga gusztustalanul amerikaiasított stílusában. Soha nem is néztem végig, mert akárhányszor próbáltam, mindíg felbosszantott. Azt gondolom csak egy mesterségesen felfújt utánzat volt, egy csapnivaló rendezőtől.
#1 Yakuza 2008-03-15 11:28
Emellett az én írásom a filmről Tesco gazdaságos kivitel. :roll: Gratula!

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Mothra vs. Godzilla (Mosura tai Gojira) (1964)

Mothra vs. Godzilla (Mosura tai Gojira) (1964)

  Miután az eredeti Godzilla film komoly hangvételét természetszerűen nem lehetett túl sokáig fenntartani, viszont a kaiju filmek egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek, az újabb szörnyes filmek egyértelműen átmentek egyrészt a poén, másrészt a fantasy irányába. Godzilla...

The Realm of Senses

The Realm of Senses

 IMDb E filmet Nagisha Oshima rendezte, aki talán a Gohatto (Taboo) című filmjéről lehet imerős mégpedig 1973-ban. A történelem egyik legnagyobb botrányfilmje volt, amit meg is értek. Ha belegondolunk, a Deep Throat című pornófilm még...

The milkwoman (Itsuka dokusho suruhi) (2005)

The milkwoman (Itsuka dokusho suruhi) (2005)

The milkwoman (いつか読書する日) (2005)  iMDB  

Gojoe Reisenki (2000)

Gojoe Reisenki (2000)

imdb Hatalmas várkozással kezdtem neki e filmnek. Nagy kedvencem, az Electric dragon 80000 V előtt készült egy évvel, s ugyanaz a stáb forgatta: Sogo Ishii, rendező; Asano Tadanobu, Masatohi Nagase, a főszereplők. Bármennyire próbáltam visszafogni magam,...