belépés∆

Fudoh - The New Generation (1996)

Fudoh - The New Generation (1996)

Takashi Miike kétségkívül a legproduktívabb japán rendező: még nincs ötven éves, de filmben már túl van a hetvenen, és semmi nem utal rá, hogy fékezhetetlen tempóján egyhamar csökkenteni kívánna. Művei között van rengeteg tradicionális történetvezetésű és erkölcsi kódexű jakuzatörténet, de ugyanígy szimbolizmussal telipakolt, kiszámíthatatlan, szürrealista vagy éppen nagyköltségvetésű, a nagyközönség igényeit kielégítő alkotás is, ő pedig mindegyik műfajban otthonosan mozog. Nem csoda hát, hogy lehetetlen Miike legjobbjáról beszélni: még leghűségesebb rajongói is más-más címet neveznének meg (néhány tipikus kedvenc: Ichi The Killer, Happiness of The Katakuris, Audition, Visitor Q, Agitator és így tovább). A Fudoh hatalmas életművének különlegesen összeszedett és nagyon is jellemző darabja, mely számos felejthető és jónéhány remek alkotása között is ékkőként ragyog. Száz százalék Miike: a rendező filmjeinek több kedvelt motívuma is felbukkan benne, azonkívül remek példája gátlástalanul virgonc kreatív zsenijének is, melynek hatása nemcsak a kelet-ázsiai színtéren, de már Amerikában is érezhető, többek között az igencsak népszerűvé vált, közismerten Ázsia-fanatikus Quentin Tarantino művein.

Takashi Miike gyerekkorától fogva kíváncsi szemlélője volt a gengszterek világának, igaz, ahol élt, akarva-akaratlan mindenki más is így volt ezzel. Saját bevallása szerint azért nem állt közéjük – akármennyire is érdekelte a tradicionális szamuráj eszméktől egyáltalán nem távol álló filozófiájuk és életmódjuk –, mert ehhez túl lusta volt. Inkább a filmezés világa felé fordult, és vitte magával furcsa, nagyon is eleven stílusát, mint ahogy kétségkívül széles körű filmes tudását – ebben is hasonlítanak egymásra a fent említett amerikai rendező-fenegyerekkel (aki egyébként állítása szerint nem látta ezt a filmet – hiszi a piszi!). A Fudoh pikantériáját pont az adja, hogy bár mindkét lábbal a jakuzafilmek világának ismerős, szilárd talaján áll, és habozás nélkül felhasználja a műfaj teljes eszköztárát a bevett történeti paneloktól, jelenetektől és szereplőktől kezdve a drámai töltetet biztosító morális kérdésekig, mégis bátran és könnyedén gúnyt mer űzni belőle. Ráadásul teszi mindezt anélkül, hogy saját maga alatt vágná a fát: filmjei (és kiváltképp a Fudoh) egyszerre működik feszült, izgalmas gengsztertörténetként és váratlan fordulatokban, csodabogár szereplőkben, morbid humorban bővelkedő, saját maga elé görbe tükröt tartó és abban önfeledten gyönyörködő parodisztikus komédiaként. A néző pedig, természetesen, örömmel teszi magáévá mindkét nézőpontot.

Miike kétségkívül totálisan őrült szakácsnak bizonyulna, ha a vászon helyett egy étterem konyháján engedné szabadjára fékezhetetlen fantáziáját. Amíg a tanult filmtudorok elegáns kávéházakban és patinás nevű újságok hasábjain azon vitatkoznak, mi is az a posztmodern és mi is pontosan a különbség a lopás, a tisztelgés, az utalás és más, hasonlóan ködös fogalmak között, addig ő fáradhatatlanul alkot (megdöbbentő, de igaz: több mint másfélszer annyi filmet készített, mint ahány éves – mindezt nem egészen húsz év alatt!), összemaszatolva a határokat a keleti és nyugati kultúrák, az animációk és a filmek, valamint a legkülönfélébb zsánerek között. A Fudoh-ban aztán végképp eleresztette magát.

Fudoh - The New Generation (1996)Fudoh - The New Generation (1996)

Már a kezdő képsorok tökéletesen megalapozzák a hangulatot: ahogy a két bérgyilkos trükkös módon utántölt, egymás után dobálja el a kiürült fegyvereket, végül szitává lyuggatja az összes faajtót, majd kibotladoznak a töltényhüvelyeken, miközben a csőtörés miatt ömlő víz elmossa a rengeteg vért, egyszerűen gyönyörű a maga hátborzongató, groteszk humorával és közönségességével: mintha csak a heroic bloodshed-ek komolytalanságig felélénkített színeivel mázolná össze a vécében gyilkolás szakállas krimi-kliséjét. Miike nem hagy pihenni, rögtön megkezdődik a négy öreg jakuzafőnök sorozatos legyilkolása, szintén nem mindennapi módokon. A leglátványosabb és egyben legviccesebb talán a kocsiban szerteszét fröcskölve elvérző áldozat, aki a maga ötven liter nemes testnedvével egyben a vér fontos, már-már szimbolikus szerepét hangsúlyozza a filmben. A történet főhőse ugyanis egy huszonéves, ambiciózus jakuzagyerek, aki, miután kénytelen végignézni öccsének atyja keze általi halálát, úgy dönt, hogy a megromlott erkölcsöket helyreállítandó leszámol a kiöregedett gengszternemzedékkel és utat nyit az új generációnak. A régi vért pedig le kell csapolni ahhoz, hogy fel lehessen tölteni a szervezetet az újjal…

Mert hogy az öregek elkurvultak, afelől semmi kétség: az atya, aki feláldozza gyermekét a „minden hibáért bűhődni kell” elvet követő idős jakuzáknak, csak tünete a beteg testnek. Az egymás mondatait folytató fehér hajú vének úgy, ahogy vannak, röhejesek és ostobák, akiknek sem helyük, sem létjogosultságuk nincs már a hatalomért folyó harcban. Nagyon kemény kritika ez, ami könnyedén értelmezhető a filmek világán kívül, a japán társadalomra vonatkoztatva is – Miike tehát egyáltalán nem csak a vászon fikciós valóságának biztos védelmet nyújtó keretein belül vagdalkozik. A saját apja ellen is kiálló, leleményes, végletekig elszánt fiú, aki minden, akár teljességgel jakuza-idegen eszközöket (az indián harcostól az iskolás lányokon és orgyilkosnak képzett kisgyerekeken át a James Bond filmbe illő trükkös technikai berendezésekig) is felhasznál a győzelem érdekében, mintha csak az ő alteregója lenne, aki „csakazértis” ott van, utat tör, kiköveteli a részét.

Az ifjú főnök valóban készen áll a harcra, eszköztára teli a régiek piszkos fogásai elleni védelemmel: törhet ellene a lassan eszmélő apa bármilyen sunyi módon, ő egy lépéssel előrébb jár. (Egyszerűen zseniális, ahogy Miike ezt megoldotta: katana ellen hirtelen előugró nyakpajzs, pisztoly ellen golyóálló mellény. Sárkány ellen sárkányfű!) Nem véletlen, hogy az egyetlen ember, aki közel kerül hősünk megöléséhez, az ellenséges oldal egyetlen tisztaszívű harcosa, a becsületben vakon bízó koreai orgyilkos – és neki is csak azért (pont azért!) kell elbuknia, mert egyedül van, nincs kire támaszkodjon. (Nem is küzd mellette se indián, se angoltanárnő: az öreg japán jakuza legfeljebb egy koreaitól kér segítséget. Milyen szép, milyen finom apróságok férnek meg a sok vérbő, groteszk poén mellett…)

Árulkodó az a tény is, hogy a hosszú hajú, szintén fiatal (és kellőképp kegyetlen), feminim arcú konkurens, hősünk ősellensége, a film erkölcsi rendje szerint nem a szabályszegő csalók közé tartozik, akiket le kell söpreni a tábláról a játék folytatásához. Ő nagyon is szükséges eleme a hagyományos, tisztességes jakuzavilágnak – ő Az Ellenség, aki ellen oly élvezetes küzdeni –, ezért része kell legyen az új generáció gengszterlétének is. (Hasonló motívumok Ryuhei Kitamura Versusában is felbukkannak.) Tisztán látszik ez a szeretetteljes, már-már bensőséges gyűlölet a főszereplő arcán, amikor apja temetésén harcolni indul ellene – mert a vén rohadéknak halála után már újra hűen, fiával egyetértésben kell szolgálnia a tradicionális tisztesség diktálta szokásokat –, és ugyanez tükröződik a hideg, komoly megjelenésű nemezis szemében is. The show must go on!

Fudoh - The New Generation (1996)Fudoh - The New Generation (1996)

A Fudoh nemcsak a jakuzafilm keretei között kavar őrült forgószélként: könnyedén és ösztönösen fordul az animék és mangák világához (tipikus példája ennek a schoolgirl-fétis, a transzfesztita szereplő vagy az iskolán belüli erőszakoskodás eltúlzása – ez utóbbi egyébként sok japán filmben felbukkan, többek között a Blue Spring-ben és az 1-Ichiben is), a hatalmas indián pedig legalább annyira kilógna egy hagyományos jakuzafilmből, mint ahogy a filmbeli tokiói középiskola tanulói közül kimagasodik. Miike azonban nemhogy álcázza, de még ki is emeli az különleges ízeket: a rézbőrű óriás kalandjai a tokiói kidobóemberekkel börleszkbe illő jelenetek (de rögtön megjelenik a morbid humor is, hiszen a lányok erősen megsínylik a fickó hatalmas méreteit), verekedései pedig egy az egyben Bud Spencer stílusát idézik. De még a külvárosban felszedett, nyomorúságos körülmények között élő komor, kiismerhetetlen tekintetű koreai szakács figurája is egzotikusként hat, pedig Tokióban több mint százezer él ebből a nemzetségből: hátborzongató közönye és erőszakossága odaát talán még hangsúlyosabb.

Miike persze nem akarja körüljárni a témát, még piciben, véletlenül sem – arra ott vannak a komoly filmek (koreai témában Nagisa Oshima Death By Hanging-je például). Ő csak egy csipetnyit szór belőle a lábosba, a többi felaprított hozzávalóval együtt, az egészet nyakonönti nagy adag popkultúrával és persze jó adag vérvörös paradicsomlével – és már kész is híres-hírhedt, félreismerhetetlen ízű húskoktélja! „Fogyasszátok egészséggel”, löki elénk a kopasz szakács a tányért Shinjuku egy képzeletbeli gyorséttermében, „és gyorsan – már készül is a következő…”

Imdb link
Midnight Eye kritika

Hozzászólások   

#5 YEZy 2008-03-18 07:44
Én Miike filmjeivel vagyok úgy, mint user1 Jackie Chan produktumaival. A Fudoh-t sem tudtam máshogy értékelni, az elborult ötletek között van néhány jó is, de összességében számomra nem nyújtott annyit, mint az eddigi hozzászólóknak. Maradok inkább Shinohara Tetsuo munkáinál. 8)
#4 oldfan 2008-03-17 08:45
Kellemes, új szemléletű yakuza mozi, helyenként morbid, helyenként nagyon is ügyes az alvilág gondolkozás módjának ábrázolásában. A koreai bérgyilkos igazi telitalálat benne. Túl azért nem értékelném, alapvetően a szórakoztató kategóriába tartozik, abban viszont profi.
#3 user1 2008-03-16 21:05
Mindenesetre én nem éreztem hogy Miike -nak különösebb célja lett volna ezzel a filmmel, leszámítva hogy azt a rá jellemző fogást hogy "meglepje" a nézőt a teljesen képtelen helyzetekbe torkolló történettel, illetve hogy megmutassa a yakuzák világát az ő sajátos tolmácsolásában . Szerintem a Fudoh a szórakoztatásér t van. Túl sok mindent nem hiszem hogy lenne értelme belelátni. Vannak Miike -nak beszédes filmjei, de számomra ez a film nem mutatta semmi jelét hogy azok közé tartozna...
#2 user1 2008-03-16 20:42
Ez a film valóban jó, én is szeretem. (Kedvenc karakterem Gondo. Körülbelül fél éve amikor láttam, legalább ötször visszanéztem ahogy a kis gépfegyveres lánykát agyonveri, és kidobja az ablakon, illetve amikor a rendkívül magabiztos Fudoh -t ronggyá rúgja... :D Kár hogy olyan igazságtalan véget ért...)

Viszont a Quentin Tarantino párhuzamot nem értem. Szerintem neki egyetlen jó filmje volt csupán, az pedig a "pulp fiction". Abban legalább okosan keveri a szálakat. Minden más műve szemétre való. A Kill Bill köztük a legbosszantóbb. Érdekes hogy olyan emberek áradoznak róla folyamatosan, akik útálják a keleti szamuráj filmeket, holott a Kill Bill éppen ezekre próbál hasonlítani, a maga gusztustalanul amerikaiasított stílusában. Soha nem is néztem végig, mert akárhányszor próbáltam, mindíg felbosszantott. Azt gondolom csak egy mesterségesen felfújt utánzat volt, egy csapnivaló rendezőtől.
#1 Yakuza 2008-03-15 11:28
Emellett az én írásom a filmről Tesco gazdaságos kivitel. :roll: Gratula!

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

The Machine Girl (Kataude mashin gâru) (2008)

The Machine Girl (Kataude mashin gâru) (2008)

Mivel érzem, hogy túl szőrösszívű voltam a filmmel, és többen is jelezték, hogy írnának róla, így a követekező sorok más-más véleményeket fognak megfogalmazni az érintett munkáról. Pofátlan módon akkor kezdem én:  

Kill! (1968)

Kill! (1968)

Kihachi Okamoto olyan híressé vált szamurájfilmeket rendezett meg, mint a The Sword Of Doom, a Samurai vagy a Zatoichi And Yojimbo. A Kill! egy egyszerre humoros, már-már parodisztikus film és egy bonyolult, helyenként nagyon...

Connected (Bo chi tung wah) (2008)

Connected (Bo chi tung wah) (2008)

Sokat gondolkoztam azon, hogy egyáltalán írjak-e bármit erről a filmről, végül mégiscsak rászántam magam. A cikkben írtakat kéretik fenntartásokkal kezelni, mert nem tények, hanem csak a benyomásaimat tükrözik és arra bíztatnék mindenkit, szóljon hozzá a...

Misumi Kenji (1921-1974)

Misumi Kenji (1921-1974)

  IMDb Misumi Kenji egyike a legismertebb japán rendezőknek, akiről valójában alig tudunk valamit, így hagyományos életrajzot róla összeállítani szinte lehetetlen. A neve a Lone Wolf And Cub sorozat révén bekerült a köztudatba, de az életművének a...