Ázsiafilm

A pink filmek virágkorát a 70-es évek elején két nagy filmstúdióhoz lehet kötni. Az egyik a Toei volt, aminek berkeiből tonnaszám kerültek ki a kommersz, szórakoztató és mindmáig talán leghíresebb darabok, a másik pedig a később teljes egészében erre a műfajra átváltó Nikkatsu, ahol inkább az extremitást helyezték előtérbe. Érdekes módon a legismertebb stúdió, a Toho szinte teljesen kivonta magát ebből a műfajból, de azért igyekeztek ők is meglovagolni a divathullámot a Rica trilógiával. Az összkép azonban felemás...

Mi kell egy jó pink filmhez? Természetesen a legfontosabb egy (esetleg több) karakteres főhősnő, aki hajlandó sokat megmutatni magából. A Toho talált is egy ilyen hölgyet, mégpedig a félvér Aoki Rika-t, aki elsősorban énekesnőként próbálkozott akkoriban sikereket elérni. A főszereplő mellett pedig szükséges még egy ilyen alkotáshoz sok-sok elborult exploitation ötlet, könnyen követhető, viszonylag egyszerű sztori, látványos bunyók, rosszarcú férfiak és az elmaradhatatlan, hangulatos zene. A Rica trilógiában ezekből majdnem minden megtalálható, egyedül a könnyen követhető, egyszerű történet hibádzik, amit csak tovább ront a szinte amatőr színvonalú rendezés is, az meg már csak hab a tortán, hogy szinte minden egyes pillanatot átvettek a korábbi sikerekből.


A főszereplő Rica egy fehér-japán félvér lány (az eredeti japán cím szó szerint fordítva Félvér lány, Rika), akinek anyját a második világháború idején megerőszakolta egy amerikai katona, ezzel tönkretéve egész életét. Az anya egyre lejjebb süllyed, a lány viszont igencsak kívánatos fiatal hölggyé cseperedik és egy lányokból álló banda vezetője lesz. A banda tagjait azonban elrabolják a yakuzák, hogy eladják őket prostituáltnak Vietnamba, ahol az amerikai katonák kiélhetik magukat rajtuk. A közben egy lánynevelő intézetbe zárt Rica-ra vár a feladat, hogy kiszabadítsa őket és bosszút álljon a korábban őt is megerőszakoló főgonoszon. Ez az első rész rövid összefoglalója.


A folytatás hasonlóan kusza. Ezúttal Hanako, a fekete-japán félvér lány kerül bajba, aki egy hajón vállalt el hostess feladatot, ami aznap éjjel titokzatos módon elsüllyedt, a szerencsésen megmenekült lány pedig megőrült és egy elmegyógyintézetbe került. Rica elutazik a városba, ahol elkezd nyomozni, hogy mi is történt valójában, ám a feladat közel sem egyszerű, mert szinte mindenkinek az útjába kerül és a rendőrség is láthatóan nem akar foglalkozni az üggyel. Természetesen ezúttal is a gonosz és kéjvággyal teli amerikaiak állnak a háttérben, ám Rica-t nem könnyű elintézni.


Sajnos a trilógia harmadik részét még nem állt módomban megnézni, így csak az első kettőről tudok véleményt alkotni. Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy valójában csak az első rész igazi exploitation, a második részben már inkább az akció dominál a pornográfia helyett és Aoki Rika sem vetkőzik benne. Mindkettőről elmondható, hogy a Toho sikeresen nézett utána annak, hogy mitől válik érdekessé és izgalmassá egy ilyen műfajú alkotás, ám az egyébként több hongkongi akciót is rendező Nakahira Kou valahogy nem állt a feladata magaslatán. Mindkét rész sztorija kaotikus, az akciójelenetek java részét sötétben vették fel, így alig látni belőlük valamit, a rendezés pedig finoman fogalmazva is pocsék, sokszor úgy érzi a néző, mintha összefüggéstelen jelenetek követnék egymást szép sorban.


A forgatókönyv logikátlanságai pedig annyira szemet szúróak, hogy a történetbe beleszőtt poénok helyett inkább a teljesen nyilvánvaló hülyeségeken szórakozik az ember. Például a második részben van egy jelenet, ahol Rica gúnyt űz egy kétbalkezes yakuzából, ez lenne a forgatókönyvíró szerint a poénos rész. Nem sokkal később azonban kitör egy tömegverekedés, a legyőzhetetlen lány pedig ahelyett, hogy beállna bunyózni és megvédeni azokat, akiket egyébként szándékában áll, felmegy a színpadra és énekelni kezd. Teljesen realisztikus... De idekívánkozik az is, hogy miközben leutazik Hanako-hoz, a közelében három ember is elhalálozik, de néhány csodálkozó járókelő ábrázatának mutatásán kívül a világon semmi sem történik. Nem jönnek a rendőrök, nem áll meg a vonat, nincs pánikhangulat, stb. A Toei-nél dolgozó rendezők azért odafigyeltek arra, hogy ekkora bakikat ne kövessenek el...


Ami miatt viszont mindenképpen megéri megnézni, az a szokásosan hangulatos zene (Aoki Rika mindkét epizódban többször is dalra fakad) és az az elképesztően túlzó és emiatt szórakoztató ábrázolásmód, ahogyan az amerikaiakat (és úgy általában a fehér embert) bemutatják, nem is beszélve az egyértelmű állásfoglalásról a vietnami háborúval kapcsolatosan. A rendező és a forgatókönyvíró képzeletében minden amerikai kéjsóvár, erőszakos, gátlástalan, perverz és gonosz, aki kedvére erőszakol meg bárkit és kedvére gyilkolászik. Nesze neked Uncle Sam! Már csak egy vérfoltos amerikai zászló hiányzott, úgy még hatásosabb lett volna mindez. Számomra azonban mindezek mellett is gyenge próbálkozásként került elkönyvelésre a Rica, a rettenetesen rossz rendezés és a sok-sok lopott ötlet ugyanis kiábrándító.

eredeti cím: 混血児リカ (első rész), 混血児リカ一人行くさすらい旅 (második rész)
iMDB: első rész, második rész