A sztori valóban a megtörtént eseményeken alapul, de jócskán tele van tűzdelve a pink filmek elmaradhatatlan pornográf momentumaival. Egy nővérszállón éjszaka hat nővér tartózkodik, közülük ketten, mint hamarosan kiderül, kellemesen el vannak egymással. A többiek elkezdik kukkolni őket, majd miután egyikük felfedezi, hogy egy férfi bóklászik a szálló közvetlen közelében, hirtelen ötlettől vezérelve behívják, hogy megmutassák neki a helyi látványosságot. Nem is sejtik, micsoda lavinát indítanak el ezzel...


Akárcsak az Embryo Hunts in Secret esetében, a rendező ezúttal is alapvetően arra próbál fókuszálni, bemutassa, mitől vált ilyenné az elkövető, illetőleg arra, hogy milyen dolgok is járhatnak a fejében a gyilkolás közben. A főszereplő szokás szerint egy folyton a nőkről fantáziáló, de a közelükben teljesen gátlásossá váló ember, akinek a kezében a pisztoly jócskán megsokszorozza férfiasságát (ugyanúgy, mint Hasebe Yasuharu Jack The Ripper-jének főhősénél a kés).


Mint a korai Wakamatsu filmek többségén, úgy ezen is érezhető az alacsony költségvetés, bár a lehetőségekhez képest igyekezett ügyesen mindezt elfeledtetni a nézővel. Mint szinte mindig, egyetlen helyszínen zajlik a cselekmény (leszámítva néhány álomszerű pillanatot), a pisztoly hangja finoman fogalmazva sem túl realisztikus, a vér látványáról nem is beszélve. A klausztrofób, reménytelen hangulatot viszont remekül érzékelteti, a férfi látomásainak ábrázolása pedig egyenesen fantasztikus, a magas színvonalú kinematográfiai munkának köszönhetően valóban szinte horrorfilm szereplőknek tűnnek az egyébként egyáltalán nem csúnyácska (igaz, a későbbi Toei pink mozikhoz képest azért eléggé „hétköznapi” küllemű) hölgyek. Mindezt megkoronázza a hipnotikus, fülbemászó zene, ami szintén Wakamatsu jellegzetesség.


A valóban megtörtént eset megfilmesítése mellett szerves részét képezi a történetnek a politikai felhang is. A férfi egyik mondata („a tenger felől érkeztem”) akár az atombombákra is utalhat (az utolsó képkockák erősítik ezt az érzetet), bár valószínűleg ez a mondanivaló elsősorban az akkori japán ember számára lehetett nyilvánvaló, mára (főleg kívülálló nézőként) belemagyarázásnak is tűnhet.


Wakamatsu Kouji filmjei nem a gyengébb gyomrú és idegzetű nézők számára készültek és nincs ez másként a Violated Angels esetében sem. Aki azonban a Suzuki Norifumi féle könnyed, a nők testi-lelki kihasználását is humorosan tálaló agymenéseivel ellentétben a sokkal realistább és emiatt húsbavágóbb, a brutalitást naturálisan bemutató, nehezen nézhető pornográf történetekre kíváncsi, annak mindenképpen ajánlott a megtekintése. Mivel az akkori „trendnek” megfelelően a játékidő mindössze 56 perc, így akkor érdemes igazán beiktatni, amikor nincs ideje az embernek egy "normális" hosszúságú filmre.

eredeti cím: 犯された白衣

iMDB