IMDb
Miike ezzel a filmjével bizonyította be nekem, hogy a "normális" filmekhez is ért, nem kellenek neki fröcsögő vér, kiömlő belek és mindenféle testnedvek, hogy érdekessé tegye a filmjét. Rettentő jó rendezés és atmoszféra jellemzi a filmet, ami egy kisstílű drogdíler csapos és egy feltörekvő jakuza sajátos barátságát mutatja be. A cselekmény sokrétű, a jellemek árnyaltak, a zene pedig jó kis recsegős blues. Az egész film olyan, mint a címe - keserédes. Minden nagyon egyben van benne, az első képtől az utolsóig, ami az egyik legjobb zárókép, amit valaha láttam. Nem akarom tovább fényezni, aki szereti Miikét, annak kötelező darab.
Hozzászólások
sőt, nem tudom (v akarom tudni) mi történt! sőt, minden úgy történt, ahogy gondolom
A Blues Harp felhasznál sok szokásos motívumot és történetelemet (főnök eltétele láb alól, marakodások a bandák között, elkerülhetetlen ül közeledő végkifejlet), de a történet középpontjában itt a drogdílerkedésb ől élő csapos fiú áll, aki lassan a komolyabb életmód felé tartana, barátnője lesz és a szájharmonikásk ént való megélés reménye is kecsegteti. (Hasonló dolog játszódik le a banda énekesével, aki úgy dönt, szakít eddigi életmódjával és átveszi apja tofuboltját.) Csakhogy egy nagyratörő jakuza, akinek egyszer segített és aztán barátokká váltak, valamint saját korábbi múltja közbeszól.
Nem akciófilm, nem dráma, nem vígjáték, nem zenés film, bár mindenből van benne egy kicsi. Tipikusan japán és tipikusan Miike. Érdemes megnézni.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.