A történet egy vonaton történt molesztálás körül bonyolódik, aminek során valaki egy 15 éves diáklányt tapogatott. A lány a következő állomáson hősünket vádolja meg a bűntettel, majd a fiatal férfi rövid idő múlva már egy börtöncellában találja magát. De vajon be tudja-e bizonyítani az ártatlanságát?


Suo Masayuki nem tartozik a legtermékenyebb rendezők közé és valószínűleg nem akar magáról olyan magyar nyelvű kritikát olvasni, mint ez itt Kitano-val kapcsolatban, így csak akkor készít újabb alkotást, amikor van mondanivalója. A 80-as évekből az Abnormal Family, a 90-es évek elején az egyik Japán Filmhét során Magyarországon is vetített, a Water Boys/Swing Girls testvéreként is felfogható Sumo Do Sumo Don’t, valamint a ’96-os Shall We Dance fűződik a nevéhez, ami olyan jó volt, hogy még egy szánalmas amerikai remake is készült belőle.


Az Even So, I Didn’t Do It forgatásakor mindennemű rendezői és operatőri bravúrt igyekezett mellőzni, inkább az 50-es évek rendezőire jellemző módon a történetmeséléssel operált, azaz a lehetőségekhez képest a legrészletesebben próbálta bemutatni a jelenlegi japán jogrend hibáit és embertelenségét. A főhős esetében egy pillanatig sem merül fel az ártatlanság vélelme és még az elvileg őt védő ügyvéd is rögtön a sztori elején azt ajánlja neki, hogy ismerje be a tettet és némi bírság befizetésével egyből szabadul. Hogy miért ismerjen be valaki olyasmit, amit nem tett? Ez már más kérdés, ráadásul mint az ügyvédjétől megtudja, az igazát szinte lehetetlen bebizonyítania, az eljárás pedig akár egy évig is eltarthat.


A film tehát nagyon erőteljes és nagyszerűen mutatja be az egész rendszer működését és embertelenségét. Olyan apróságok, mint ahogy a bíró és az ügyész lebeszéli a következő tárgyalás időpontját (vagy 2 hét csúszást jelentenek be) a vádlott füle hallatára, nagyon is átélhetővé teszik a szituációt. A rendező tökéletes munkát végzett, akárcsak a színészek, akik szinte mindannyian a kortárs japán film legjobbjai közé tartoznak.

Ennél többet a témáról nem is érdemes írni, látni kell, hogy igazán átélhető legyen. Megalázó helyzetek, már-már abszurd vádak és bizonyítékok, a bírósági tárgyalásokon résztvevő finoman fogalmazva is furcsa figurák színesítik a történetet. A filmet a Japán Filmakadémia díjátadóján és a Hochi Film Awards-on is díjazták, a neten olvasható angol nyelvű kritikák is istenítik, nem véletlenül. Mint az utóbbi idők egyik legjobb japán filmje, mindenki számára érdekes lehet, még azzal együtt is, hogy nem tartozik a könnyen emészthető darabok közé.

iMDB