A címet szemlélve az olvasó és leendő néző könnyen elmerenghet annak idétlenségén, azonban a történet ismeretében mindaz egyből meghatóvá és kedvessé válik. A címszereplő tanár anyja ugyanis a történet helyszínéül szolgáló gyönyörű szigetről származik, de a tanár már a messzi Hokkaido-n született. Munkája mellett egy kűzdősportban, a kendoban volt sikeres, egészen addig, amíg egy sérülés miatt meg nem némult. Ettől kezdve feladta mind a tanári-, mind a sport karrierjét, ám anyja unszolására még utoljára megpróbálkozik a tanítással, mégpedig annak szülőhelyén, a varázslatos Hanajima szigeten. Az izmos testfelépítésű, energikus tanárt a gyerekek hamar megszeretik, ám a konzervatív szigetlakókkal, akik nem értik, hogy hogyan taníthat egy néma tanár, már nehezebben tudja elfogadtatni magát. Aztán a japán drámáktól megszokott módon a kezdetben az életét teljesen céltalannak érző férfi szép lassan rájön, hogy van még keresnivalója az életben.


Mint írtam fentebb, a történet ugyan nem tartozik a legeredetibbek közé, de több dolog miatt is feltétlenül érdeklődésre tarthat számot. Az első ezek közül a helyszín, azaz a japán Belső-tengeren található számtalan kis sziget egyike, Hanajima. Akárcsak az okinawai szigetvilágban játszódó történetek, ez is hatékonyan operál a lenyűgöző táj és a lebilincselően nyugodt(nak tűnő) élet bemutatásával. Persze a felszín mögé bekukkantva már látszik, hogy nem annyira egyszerű az élet itt sem, hiszen a halászok megosztottak, ráadásul a vezérük kicsit yakuzás módon kezeli az embereit, valamint a helyiek szemében minden idegen betolakodónak tűnik. A néma tanárnak tehát nincs könnyű dolga.


A második dolog, ami miatt mindenképpen érdemes megnézni a filmet, az a főszereplő. Egy olyan karakter középpontba állításával, aki nem beszél, teljesen más dolgok válnak hangsúlyossá. Ezt a trükköt persze a legnagyobbak szokták elsősorban bevetni, hiszen a megvalósítása korántsem egyszerű. Egy néma, ám jellegtelen főhős esetében az egész film unalomba fullad. Akárcsak a korábban ezzel operáló nagy nevek (pl. Kitano a Tűzvirágokban, a Pang testvérek a Bangkok Dangerous-ban, vagy éppen Kim Ki-Duk sok-sok filmjében), úgy Hiroki is nagyon figyelt arra, hogy főhőse ne csak amiatt legyen érdekes, mert néma, hanem ezen attributumot igyekezett arra felhasználni, hogy kontrasztosabbá tegye a történetet.


A harmadik szempont pedig egyértelműen a falusi, illetőleg esetünkben a "szigeti" tanár-diák viszony bemutatása. Ahogyan azt annak idején, 1954-ben a fantasztikus 12 szempár című filmben Kinoshita Keisuke is tette, Hiroki is szépen, egyesével veszi sorra az iskola kedves és szeretetre méltó diákjait, akik között ugyanúgy megtalálható a lázadó kamasz, mint a tanárba belehabarodó kislány. A kisdiákok tanárhoz való viszonyának, illetve a szigeten tartásának bemutatása szintén a film legerősebb részei közé tartozik.

Hiroki tehát Gőzmozdony tanár úr történetének leforgatásával azt is bebizonyította, hogy az ilyen-olyan okok miatt a témáját tekintve kissé extrém történetek mellett a hagyományosabb, kommerszebb drámák terén is képes kiemelkedőt alkotni. Ez a film is méltó a japán drámák színvonalához, aki szereti a megható történeteket és nincs ellenére az sem, hogy néhány, korábbról már ismerős elemmel is találkozik a filmben, az biztos, hogy jól fog rajta szórakozni.

 

iMDB