Ázsiafilm

IMDb  

Eredeti cím: Shaka

Rendezte: Misumi Kenji

(1961, 155 perc)

Mindig nehéz dolog egy vallásalapító életének a megfilmesítése. Könnyű elveszni a részletekben és akkor odalesz a szellemiség közvetítése. Viszont bizonyos életrajzi elemek nélkül nem róla szólna a mozi. Kényes egyensúly, de Misuminak sikerült megtalálnia a helyes arányt.

Krisztus előtt 2541-ben született meg egy indiai uralkodónak a várva-várt örököse, Sidharta herceg, kinek már a világra jöttét is csodás jelek kísérték. Az ifjú már igen korán nagy érdeklődéssel fordult a szegények felé, lemerészkedett a páriák negyedébe is, ami nem volt jellemző a kor gazdagjaira. Bár elsajátította a szokásos hercegi tudnivalókat, jó harcos és íjász volt, nem kedvelte az erőszakot. Szerető feleségét és szüleit komolyan megdöbbentve, lemondott a trónörökléséről és az aszkéták életmódját követve elkezdte a megvilágosodás útját keresni. Törekvését viszonylag hamar siker koronázta, tanítványai szerte az országban terjesztették az új tant. Ám a régi istenek hívei kihívásnak vették a tanait és ellene fordultak…

A rendező, Misumi Kenji, mindig látványközpontúságra törekedett a filmjeiben. A téma emelkedettsége erre sok lehetőséget adott, amit ki is használt, de elkerülte a bombasztikus tobzódást. A stúdiónál Tanaka Tokuzo-val küzdött meg a rendezés jogáért, s pont a látványvilág felvázolásának terve döntött az ő javára. Különös, időnként enyhén szürrealista képekkel ábrázolja a tévelygők, vagy éppenséggel a rossz úton járók életét. Az ő színhelyeik nem hétköznapiak, de a szürke és sötét színhelyek már előre jelzik a bajt. Csavarodó vonalak, nagy üres előterek mögött tűnnek föl a szellemileg helytelen utat követők. Ezzel szemben a jók tiszta, egyszerű, világos színekkel teli világa szinte vonzza a szemet, melyet emberközeli fényképezés erősít.

Bár a film japán, igyekeztek indiai környezetet teremteni. Nincs információm arról, hogy hol forgattak, de a helyszínek hitelesnek tűnnek. Sőt, még arra is ügyeltek, hogy a bőrszín, a szem- és arcfestés megfeleljen a kor és a helyszín kívánalmainak. Gazdag a díszletezés, nagy létszámú a statisztéria, jók a színészek, még technikai trükkökre sincs panasz. Külön érdekesség a kezdő Katsu Shintarot látni Buddha vetélytársaként, később már nem kapott ilyen jellegű szerepeket.

A legnagyobb kihívás persze Buddha alakjának a filmvászonra állítása volt, a vallási érzékenység miatt. Misumi egyszerű, de hatásos és működő „trükköt” alkalmazott. A trónörökös, tehát még emberi kötődésű Buddha megjelenhet a vásznon a maga testi valójában. A szentté válása után viszont már csak a sziluettjét, az árnyékát, a tekintetén keresztül, vagy a hívei szemén át „láthatjuk” egészen a Nirvánába jutásáig. A 35 éves korában bekövetkezett megvilágosodása után már nem ő a film központi alakja, hanem a róla szóló, a személyéhez kapcsolódó történetek szereplői. Bár a történet szó helyett érdemesebb inkább a példázatot használni, az erkölcsi tartalom miatt. Nem kell üres és unalmas moralizálástól tartani. Nagyon emberi tanmesék ezek a belső fájdalomról, megtévesztettségről és a megbocsátás fontosságáról.

A film egyébként többnyire rövid, hatásos, kevés szövegű jelenetekkel építkezik, különösen az elején. A példatörténeteknél sem terjengős, amelyek bár hosszabbak, de a pazar külsőségek, és a gazdag lelki tartalom könnyen fogyaszthatóvá teszi. Az, hogy angol, (jó) szinkronnal lett ellátva, melyhez van angol feliratozás is, a nyelvtanulók számára külön segítséget jelenthet. A rendező a „képzett mesterember” kategóriába lett besorolva, ami a filmjei többségére igaz is. Ez az alkotása viszont azon művei közé tartozik, amelyekben túllépett a korlátain, és igazi művészként mutatkozik be. Rejtett kincs bukkant fel az archívumok mélyéről, melyet ajánlok mindenkinek.