It's Only Talk (Yawarakai seikatsu) (2005)
Készült: 2008. február 6. szerda, 1:00 | | 
| 
| It’s Only Talk (やわらかい生活) (2005)
Talán felesleges is leírni, úgyis kitalálható, de a film alapjául ezúttal is egy híres és elismert regény szolgált, mégpedig Itoyama Akiko írónő érdekes módon az angol címmel megegyező című írása, amiért 2003-ban még Akutagawa díjra is jelölték, ám ahelyett „mindössze csak” a 96. bungakukai új felfedezett díjat nyerte el vele. A hölgy utazó ügynökként dolgozott korábban, majd pszichés zavarai miatt orvosi kezelésre szorult és ennek hatására kezdett el írni. Így még inkább érthetővé válik, hogy miért is a depresszió a regényének a fő témája.
A történet főhőse egy 35 éves, egyedülálló, mániás depresszióban szenvedő hölgy, Yuko, aki otthagyta a munkahelyét is és két dologgal foglalkozik mindössze. Az egyik a környék felfedezése, ahova frissen költözött át, illetőleg a mániás depressziósok honlapjára írogat. Ezen a lapon keresztül aztán több, meglehetősen fura férfival sikerül kapcsolatba kerülnie és valamennyiükkel szemben teljesen más képet mutat magáról. Az egyik férfi egy botcsinálta yakuza, aki élete első küldetésére készül, a másik pedig egy békés családapa, aki elfojtott perverz hajlamait (imád nőket molesztálni) élheti ki rajta. Mellettük pedig Yuko összefut egy volt egyetemi csoporttársával, az időközben politikusi ambíciókra szert tevő Honma-val, illetve a szegről végről rokon Shoichi-vel is. A mániás depresszió azonban igencsak megnehezíti a kapcsolatok megtartását, arról nem is beszélve, hogy minden szereplőnek megvan a maga baja ezen kívül is.
A film tehát egyrészt az emberi kapcsolatokat helyezi középpontba, illetőleg azt, hogy mindenki a saját igényeinek megfelelő támaszt keres, Yuko pedig a maga módján igyekszik mindenkinek megfelelni. Kicsit hasonló a történet ezen szála Shinohara Tetsuo Yokubou-jához, ahol a főhősnő két férfi személyében találta meg a boldogságot, az egyik a testi, a másik pedig a lelki társa lett. Itt jön a képbe Shoichi, aki a közös gyermekkoruknak is köszönhetően viszont Yuko támasza próbál lenni és ez egy ideig működik is, de olyan álomszerű és „életidegen” kettejük boldogsága (a férfinak ugyanis családja van a szülőhelyükön), mint amennyire tájidegen Tokyo utcáin Shoichi mintegy 40 éves oldtimer amerikai országúti cirkálója. Mindezek mellett érzékletesen mutatja be a rendező a depressziós állapotot is, amikor Yuko-nak nincs kedve semmihez, nem is lehet a kedvére tenni, gyakorlatilag kezelhetetlen mindenki számára, ráadásul a gyógyszeres kezelés átmenetileg még ront is a helyzeten.
Persze ahhoz, hogy egy ilyen témát érzékletesen tudjon a rendező bemutatni, remek színészek is kellenek, Hiroki pedig nem is bízott semmit sem a véletlenre. A főszerepet Terajima Shinobu-ra osztotta, akivel korábban már a Vibrator forgatásakor is együtt dolgozott, a színésznő pedig valósággal szárnyal a szerepben. Shoichi-t Toyokawa Etsushi alakította, szintén szenzációsan, a gátlásos politikust Matsuoka Shunsuke, a yakuzát Tsumabuki Satoshi, a perverz fickót pedig Hiroki egyik állandó színésze, Taguchi Tomorowo.
A film tehát méltó egyrészt a japán drámák magas színvonalához, másrészt pedig a kortárs japán filmrendezők egyik legtehetségesebb tagjától elvárható minőséghez. Akinek nincs ellenére a depressziós hangulat és a lassú, ráérős tempójú történetvezetés, illetve értékeli a nem kommersz filmeket, annak mindenképpen érdemes rászánni az időt. Bónuszként még megnézhet egy gumi játszóteret egy igazi gumi Godzillával, valamint Tokyo Kamata városrészének egyéb érdekes zugait is.
iMDB
Hiroki Ryuuichi 2005-ös remekműve a néhány évvel korábban forgatott Tokyo Trash Baby-hez hasonlóan nehezen emészthető, lassú és igencsak depresszív alkotás, ám nagyon is megéri a rá fordított időt. A depresszív jelző pedig már csak azért is jellemző a filmre, mert a történet egyik lényeges eleme a mániás depresszió bemutatása.
Talán felesleges is leírni, úgyis kitalálható, de a film alapjául ezúttal is egy híres és elismert regény szolgált, mégpedig Itoyama Akiko írónő érdekes módon az angol címmel megegyező című írása, amiért 2003-ban még Akutagawa díjra is jelölték, ám ahelyett „mindössze csak” a 96. bungakukai új felfedezett díjat nyerte el vele. A hölgy utazó ügynökként dolgozott korábban, majd pszichés zavarai miatt orvosi kezelésre szorult és ennek hatására kezdett el írni. Így még inkább érthetővé válik, hogy miért is a depresszió a regényének a fő témája.
A történet főhőse egy 35 éves, egyedülálló, mániás depresszióban szenvedő hölgy, Yuko, aki otthagyta a munkahelyét is és két dologgal foglalkozik mindössze. Az egyik a környék felfedezése, ahova frissen költözött át, illetőleg a mániás depressziósok honlapjára írogat. Ezen a lapon keresztül aztán több, meglehetősen fura férfival sikerül kapcsolatba kerülnie és valamennyiükkel szemben teljesen más képet mutat magáról. Az egyik férfi egy botcsinálta yakuza, aki élete első küldetésére készül, a másik pedig egy békés családapa, aki elfojtott perverz hajlamait (imád nőket molesztálni) élheti ki rajta. Mellettük pedig Yuko összefut egy volt egyetemi csoporttársával, az időközben politikusi ambíciókra szert tevő Honma-val, illetve a szegről végről rokon Shoichi-vel is. A mániás depresszió azonban igencsak megnehezíti a kapcsolatok megtartását, arról nem is beszélve, hogy minden szereplőnek megvan a maga baja ezen kívül is.
A film tehát egyrészt az emberi kapcsolatokat helyezi középpontba, illetőleg azt, hogy mindenki a saját igényeinek megfelelő támaszt keres, Yuko pedig a maga módján igyekszik mindenkinek megfelelni. Kicsit hasonló a történet ezen szála Shinohara Tetsuo Yokubou-jához, ahol a főhősnő két férfi személyében találta meg a boldogságot, az egyik a testi, a másik pedig a lelki társa lett. Itt jön a képbe Shoichi, aki a közös gyermekkoruknak is köszönhetően viszont Yuko támasza próbál lenni és ez egy ideig működik is, de olyan álomszerű és „életidegen” kettejük boldogsága (a férfinak ugyanis családja van a szülőhelyükön), mint amennyire tájidegen Tokyo utcáin Shoichi mintegy 40 éves oldtimer amerikai országúti cirkálója. Mindezek mellett érzékletesen mutatja be a rendező a depressziós állapotot is, amikor Yuko-nak nincs kedve semmihez, nem is lehet a kedvére tenni, gyakorlatilag kezelhetetlen mindenki számára, ráadásul a gyógyszeres kezelés átmenetileg még ront is a helyzeten.
Persze ahhoz, hogy egy ilyen témát érzékletesen tudjon a rendező bemutatni, remek színészek is kellenek, Hiroki pedig nem is bízott semmit sem a véletlenre. A főszerepet Terajima Shinobu-ra osztotta, akivel korábban már a Vibrator forgatásakor is együtt dolgozott, a színésznő pedig valósággal szárnyal a szerepben. Shoichi-t Toyokawa Etsushi alakította, szintén szenzációsan, a gátlásos politikust Matsuoka Shunsuke, a yakuzát Tsumabuki Satoshi, a perverz fickót pedig Hiroki egyik állandó színésze, Taguchi Tomorowo.
A film tehát méltó egyrészt a japán drámák magas színvonalához, másrészt pedig a kortárs japán filmrendezők egyik legtehetségesebb tagjától elvárható minőséghez. Akinek nincs ellenére a depressziós hangulat és a lassú, ráérős tempójú történetvezetés, illetve értékeli a nem kommersz filmeket, annak mindenképpen érdemes rászánni az időt. Bónuszként még megnézhet egy gumi játszóteret egy igazi gumi Godzillával, valamint Tokyo Kamata városrészének egyéb érdekes zugait is.
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.