Ázsiafilm

Talán mondanom sem kell, hogy ez a történet is egy manga filmes adaptációja, amivel az írója, Sasou Akira 1998-ban a Japan Media Arts Fesztiválon díjat is nyert. A sztori főhőse Uta, egy 13 éves kislány, aki úgy 3 éves kora óta van csodagyerekként „nyilvántartva”, hiszen fantasztikus ügyességgel játszik a zongorán. Már persze, amikor akar, ugyanis a nagyon is nehéz jellemű lány utálja az egészet, ráadásul az iskolában sem tartozik a „sztárolt” diákok közé, akik nem nézik jó szemmel, hogy kivételeznek vele (pl. nem kell résztvennie a testnevelés órákon, nehogy a keze megsérüljön). A lány igazán csak egyvalaki számára hajlandó a maga sajátos módján megnyílni, ez pedig a nála jópár évvel idősebb, éppen az egyetemi felvételire lázasan gyakorló zongorista, Kikuna, aki talán egyedül tudja tolerálni a lány kitöréseit.


A filmet egy rutinos csapat hozta össze, így nem meglepő, hogy mind a kinematográfia, mind a zene, mind a rendezés, mind a forgatókönyv magas színvonalú. Ami talán kifogásolható benne, az leginkább a film két órás hossza és a kissé lassú történetvezetés, ami miatt helyenként kicsit „leül” a film. Ami talán a legerősebb és legjobban eltalált része a történetnek, az a főszereplők jellemének ábrázolása, amit igazán érzékletesen sikerült kidolgozni, főleg a főszereplő lány esetében, akinél ügyesen sugallják, hogy mitől is vált ilyenné. Mindemellett nagyszerűek a zenei betétek, amik egyrészt ismert klasszikus zenei művek, másrészt egy (ha minden igaz) direkt ehhez a filmhez komponált dal, a Ripple Song is felhangzik benne.


Hasonlóképpen elismerésre méltó a színészi játék is. A nehezen kezelhető csodagyereket a közeljövő egyik nagy sztárjának tartott Narumi Riko játszotta hiba nélkül, Kikuna-t pedig a mostanában rengeteget foglalkoztatott Matsuyama Kenichi, akit leginkább a Death Note-ból ismerhet mindenki, amiben L-t alakította. Mindkettejük esetében külön kiemelendő, hogy abszolút hitelesen játszották el a művészeket és azt, ahogyan zongoráznak. Látványnak sem utolsó, ahogyan ezzel is igyekszik a stáb bemutatni, hogy ugyanazt a darabot hányféle különböző felfogásban lehet eljátszani.


A film mindezekkel együtt sem tökéletes, elsősorban azért, mert a történet lezárása számomra csalódást okozott egy kicsit, nagyon is átmentek szentimentálisba a végére, illetőleg a lány itt-ott előjövő fülpanaszai sem lettek kellőképpen „kitárgyalva”, csak sugallják az ezzel kapcsolatos mondanivalót. Ettől függetlenül a film a japán drámák rajongói számára feltétlenül megtekintésre érdemes, nem fognak csalódni benne.