belépés∆

Love on Sunday (Koi suru nichiyoubi) (2006)



Love on Sunday (Koi suru nichiyoubi) (2006)

 

Minél több filmjét látom, annál inkább nem tudom hová tenni Hiroki Ryuuichi filmrendezőt. Filmjei rendszeres szereplői a különféle filmfesztiváloknak világszerte, nevéhez pedig olyan, nemzetközileg is elismert alkotások fűződnek, mint a Vibrator, vagy éppen a sok rövid epizódból álló Female egyik darabja. Mindezek mellett azonban nem hazudtolja meg a gyökereit sem, hiszen pályafutását rengeteg pornográf v-movie-val kezdte és még mostanában, befutott rendezőként sem riad vissza az ilyen témájú filmek készítésétől, lásd I am an S&M Writer, L'Amant, vagy éppen 2007-es dokumentumfilmje, a Bakushi, ami a „bondage” fetisizmust igyekszik bemutatni. Na de mit tud kezdeni egy ilyen beállítottságú rendező egy tipikus tinédzserfilmmel?

Love on Sunday (Koi suru nichiyoubi) (2006)

A válasz egyszerű, nagyon sokat. Fogott egy szimpla, fordulatoktól mentes sztorit, emberi, szerethető karaktereket (ad abszurdum néhányan akár magukra is ismerhetnek bennük) és sikeresen ragadta meg az ilyen filmhez remekül illő hangulatot. A történet egyszerűbb nem is lehetne. A főhőse Akira, egy diáklány, aki a suli befejezése utáni nap délben elköltözik a városból, hogy szüleit kövesse Tokyo-ba, előtte azonban még szeretné bevallani érzelmeit osztálytársának, Nao-nak, akivel gyerekkora óta jó barátságban van, azonban mindez nem olyan egyszerű. Remek tervet eszel ki azért, hogy legyen alkalma kinyilvánítania az érzelmeit, azonban Nao a megbeszélt helyre Tamaki-val, az osztály körülrajongott lány tanítványával állít be, aki állítólag szerelmes a fiúba. Innentől pedig kezdenek igencsak összesűrűsödni az események.

Love on Sunday (Koi suru nichiyoubi) (2006)

A sztori tehát jópofa, ráadásul nagyszerű mellékszálakat főztek bele (ezek egyike egy iskolai „legenda”), finom, aranyos humorral tálalják az egészet és mindezzel együtt is a sztori abszolút realista, simán megtörténhetne bárhol. Külön meg kell említeni a zenéjét, ami abszolút telitalálat. Egyrészt hangulatos jpop dalokat tettek bele, amiknek a szövege beleillik a történetbe, másrészt egy vidám zongoradarabbal bolondítják meg helyenként a filmet, tovább fokozva az amúgy is szuper hangulatot.

Love on Sunday (Koi suru nichiyoubi) (2006)

Ami viszont ennél is jóval fontosabb az az, hogy tökéletes érzékkel mutatja be a rendező a jellegzetes tinédzser gondokat és a néhány dologban már nagyon is felnőtt, helyenként azonban még igencsak gyerekes szereplőket, akik egyrészt nagyon tétovák az érzéseikkel kapcsolatban, másrészt viszont amit kitalálnak, ahhoz hihetetlen koncentrációval igyekeznek végigvinni.

Love on Sunday (Koi suru nichiyoubi) (2006)

Hiroki tehát egy remek rendező, aki ha olyan témához nyúl, amiből remek darabot lehet kihozni, azt képes is megvalósítani. Főleg ennek tudatában érdekes a számomra, hogy vajon hogy sikerült neki egy olyan rettenetes filmet kiadnia a kezei közül, mint a L'amant volt. Nézzük azonban a dolog pozitív oldalát, azt a filmet hagyja ki mindenki, viszont ezt igyekezzen megszerezni, mert egy szuper tinédzserfilm, aminek nem is elsősorban a sztorija, hanem a hangulata az, ami magával ragadó és hosszú ideig emlékezetes.

Hozzászólások   

#2 Nuszbaum Ferenc 2009-07-12 20:57
Most néztem meg tőle - mármint a rendezőtől - a Kimi no tomodachit (Kimi's friend néven fut angolul), akinek a fenti film tetszett, azt se hagyja ki! Más ugyan a sztori, de a hangulata annak is nagyon jó.
#1 halas 2008-01-14 21:41
nagyon sok mostanság a frissítés és az ember már nem tudja, hogy mit nézzen meg, nehéz válogatni, de ezt akkor megnézem, ha olyan könnyedebb film, azaz nem nagyon drámás

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Liu Ye

Liu Ye

Liu Ye (劉燁) napjaink egyik legfelkapottabb fiatal kínai színésze, aki nagyon ambíciózusan igyekszik mindig jókora kihívást nyújtó szerepeket elvállalni. Ismertebb filmjei a The Promise, a Curse of the Golden Flower és a Blood Brothers.

Karaoke Terror (Shouwa kayou Daizenshuu) (2003)

Karaoke Terror (Shouwa kayou Daizenshuu) (2003)

Ugyan a cím és a poszter önmagáért beszél, ez a meglehetősen abszurd sztori talán mégis elsősorban a forrásául szolgáló regény miatt érdemes figyelemre. Elsőre talán kevesek figyelmét kelti fel, de a Karaoke Terror ugyanabból a...

Egy csipetnyi Shaw... 1. rész

Egy csipetnyi Shaw... 1. rész

  Úgy gondoltam, a Shaw Brothers-filmek hazai megjelenésének alkalmából ideje lenne szemügyre venni a kínai filmgyártás azon legendákkal tarkított korszakát, amelyet – egyelőre - itthon csak kevesek ismernek behatóan. Érdemes lesz mindjárt az elejétől elkezdeni a...

Love on Sunday (Koi suru nichiyoubi) (2006)

Love on Sunday (Koi suru nichiyoubi) (2006)

  iMDB Minél több filmjét látom, annál inkább nem tudom hová tenni Hiroki Ryuuichi filmrendezőt. Filmjei rendszeres szereplői a különféle filmfesztiváloknak világszerte, nevéhez pedig olyan, nemzetközileg is elismert alkotások fűződnek, mint a Vibrator, vagy éppen a sok...