Ázsiafilm

A Calling You-ról írt vélemények és kritikák szinte mindegyikében megemlítették, hogy az a történet sok szempontból emlékeztet egy egy évvel korábban forgatott filmre, a most tárgyalt Heavenly Forest-re. Elsősorban ezen írások alapján keltette fel az érdeklődésemet a film és így a megtekintése után mindenképpen igazat kell adnom a véleményalkotóknak, bár hozzá kell tennem, hogy ez a film nem is elsősorban a Calling You-ra, hanem sokkal inkább (már-már bántó módon) a College of Our Lives-ra hasonlít.

A történet középpontjában egy szerelmi háromszög áll, mégpedig a félénk, gátlásos és visszahúzódó (azaz az efféle filmek tipikus hőseként felfogható) egyetemista diák, Makoto, valamint két lány osztálytársa, a különc és gyerekes Shizuru, illetőleg a gyönyörű, határozott Miyuki között. Makoto az első egyetemi napon találkozik Shizuru-val, aki éppen „kísérletet” folytat egy gyalogátkelőnél, azonban fel sem merül benne eleinte, hogy kikezdjen a lánnyal, főleg azért nem, mert Miyuki „beavatja” a saját baráti körébe. Mindezzel együtt is kialakul egy érdekes vonzalom kettejük között, majd a történet második fele a melodrámák tipikus fordulatainak egyikét hozza.

Már a film leges legelején látható jelenetek egyike baljós gondolatokat keltett bennem. Egy fiatal férfi fotós rég nem látott barátnőjétől kapott levél hatására érkezik New York-ba. Na ne már, ez bizony tiszta College of Our Lives! Aztán szerencsére a film más irányba fordul és a történet nagyjából első órája egy remek hangulatú, könnyed, nagyszerű humorral teletűzdelt, igazi diákfilm. Aztán jön a melodrámák jellemző fordulata, az addigi varázs megtörik és kapjuk a szokásos, meghatónak szánt, ám már unalomig ismert és emiatt unalomba fulladó végkifejletet, aminek értékelésénél külön rosszpont, hogy visszatér a deja vu érzés is, hiszen a film ezen periódusa ismételten túlságosan is emlékeztet a College of Our Lives-ra, csak jóval kevésbé ütős. Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy az e film forrásául szolgáló regény írója, Ichikawa Takuji vajon látta-e azt a Hirosue Ryouko filmet...

Elsősorban tehát ez a fordulat és az eredetiség hiánya az, ami tönkreteszi ezt a filmet. Az első egy óra ugyanis kifejezetten jó lett, nagyszerűen eltalálták a hangulatot, a karakterek közötti kapcsolatok bemutatását is érzékletesen, átélhetően valósították meg, arról nem is beszélve, hogy szinte végig finom humorral tálalják az egyes jeleneteket. A sztori második felét pedig inkább nem is minősíteném...

A történet első fele mellett a másik dolog, ami miatt megéri a melodrámák rajongóinak időt szakítani a filmre, az a remek színészi játék. Az annak idején a Waterboys-ban megismert Tamaki Hiroshi remekül hozza Makoto figuráját, játéka maga a természetesség, egyáltalán nem játsza túl a szerepet. Mégsem ő sugárzik legjobban, hanem a kissé gyerekes Shizuru szerepében Miyazaki Aoi, aki gyakorlatilag tökéletesen formálja meg a figurát. Miyuki szerepében Kuroki Meisa jóval haloványabb, de neki itt most valóban az eye candy szerep jutott, illetve az, hogy ezt a kissé sablonos figurát alakítva „játszon alá” Miyazakinak. Ezen a téren pedig ő is jól teljesített.

Összességében ez a film is azon alkotások hosszú sorába tartozik, amik sokat ígérnek az elején, aztán végül mégis csalódást okoznak. Még az sem segített rajta, hogy a végefőcím alatt Otsuka Ai ehhez a filmhez írt dala, a Renai Shashin hangzik fel, aminek refrénje a film japán címe. A magam részéről csak remélni tudom, hogy az Ichikawa Takuji regényeiből készített másik két film, a Be With You és a Say Hello for Me ennél azért többet fog nyújtani.

iMDB