Ázsiafilm

Talán nem lövök le túl nagy poént azzal, hogy a sztori akkora kreténség, hogy néha még a film narrátora is csodálkozik rajta. Jó poén és remek ötlet! A történet pedig valami olyasmi, hogy egykoron egy orichalcum nevű különleges fémből készült három tárgy hullott a Földre, ezek egyike volt a címben is említett Nagy Sándor kardja. A hosszú évszázadok során természetesen mind a három tárgy Japánban kötött ki, ahol ahogy már lenni szokott, az egymással vetélkedő nagyurak próbálták is maguknak összeszedni őket. Ekkor csöppenünk bele a történetbe, ahol is Genkurou, a nagydarab harcos egy hozzá méltó óriási karddal kolbászol, majd hamarosan találkozik egy hercegnővel és a kísérőjével. Közben megjelennek az UFO-k, néhány parazita földönkívüli, rengeteg ninja és kezdetét veszi egy igazán elborult akciósorozat.


A sztorit tehát a fentiekből is következően egy pillanatig sem lehet komolyan venni, ami nem is baj, hiszen így majd 2 órányi felhőtlen szórakozásnak néz elébe a tisztelt néző, már persze elsősorban azok, akik az efféle kreténségekre nyitottak. Természetesen a japán sci-fi/fantasy filmek állandó kellékeseit, a műanyag maszkokat és ruházatokat készítő emberkéket ezúttal is sokat foglalkoztatták, akik szokásukhoz híven ezúttal is a röhejesnek és a szenzációsnak is felfogható figurákat hoztak létre. A figurák jellemét is remekül sikerült megvalósítani, mindegyikük kisarkított, de egy ilyen filmbe tökéletesen beleillő karakter, a kedvencem az együgyű halász volt, aki aztán „megszállás” alá kerül. ALLA-ALLALLA!


A maszkokkal megegyező színvonalat képvisel a filmben sűrűn használt CG is. Természetesen ezt sem lehet komolyan venni, az egész rajzfilmszerű, egyáltalán nem az volt a cél a használatával, hogy „felturbózzák a valóságot”, hanem az, hogy ezzel is segítsék a humoros atmoszféra fenntartását. A meglehetősen abszurd humor persze végig jelen van a film során (egyik nagy dobás az, amikor amolyan „wongjinges” poénként a tüzijáték rakétákkal nem az ég felé lőnek) és sokat dob rajta a gyakran értetlenkedő narrátor is. Természetesen a film szerves részét képezik a kardozós akciójelenetek is, amik némelyikében meglepetten tapasztaltam, hogy akárcsak a Dororo-ban, itt is felhasználták időnként a hongkongi wuxiák huzaltechnikáját.


Ami talán meglepő, hogy egy ilyen ütődött produkcióhoz is elsőosztályú színészi gárdát tudtak a producerek szerződtetni. A főszerepet alakító Abe Hiroshi egyértelműen telitalálat, a japánok között szokatlan magassága miatt amúgy is a japán sajtó által „életre kelt animefiguraként” aposztrofált színész tökéletes a szerepre, remekül alakítja az egyszerre nagyon menő, ugyanakkor teljességgel röhejes figurát, de a hercegnőt alakító Hasegawa Kyouko is a nagynevű, bár elsősorban tévésorozatokból ismert színésznők közé tartozik Japánban.


A film tehát minden téren jó, de figyelembe kell venni, hogy óriási kreténség, tehát biztos, hogy nem mindenki fogja tudni a helyén értékelni. Aki szereti az elborult, abszurd humorral bőségesen megfűszerezett filmeket, annak mindenképpen kötelező darab és véleményem szerint eséllyel pályázhat 2007 legelborultabb filmjének kitüntető címére. Persze ehhez az is kell, hogy a The Insects Unlisted in the Encyclopedia és a Big Man Japan ne legyen még ennél is elborultabb...