Ma 2012. május 24., csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
Like a Dragon (Ryuu ga gotoku: gekijou ban) (2007)
2007. december 25. kedd, 11:42 | 
Írta: YEZy | 
| 
| 
( 1 szavazat )
| Ismertetők - Japán |
Like a Dragon (龍が如く劇場版) (2007)
A Ryuu ga gotoku című játék ugyanis egy ízig vérig yakuzás piff-puff volt, Nagoshi pedig ki másnál is kopogtathatott volna a szerződési ajánlattal, mint az utóbbi idők vitathatatlanul legsikeresebb yakuzafilmjeinek rendezőjénél, bizonyos Miike Takashi-nál. Szerencsére Miike vállalta a feladatot és egy jópofa, ötletes, könnyed akcióvígjátékot hozott ki a sztoriból, ami még ráadásul kellőképpen stílusos is.
A történet főszereplője Kazuma Kiryuu, aki kiszabadulván a börtönből, egy kislányt próbál visszavinni az anyjához. Azonban Majima és (nem is kicsi) csapata bizonyos múltbéli sérelmek és mintegy 10 milliárd yen eltűnése miatt vadászik rá és természetesen elkerülhetetlen kettejük összecsapása is, továbbá mellékszálként két tinédzser pénzszerző akcióit és két pofáraesett bankrabló esetét is végigkövethetjük.
Az értékelés során itt kellene következnie annak, hogy vajon mennyire adja vissza a film a játék hangulatát és látványvilágát, mivel azonban fogalmam sincs, hogy ez a játék milyen is, így kénytelen vagyok az egyik iMDB-s kommentárra hagyatkozni, aminek szerzője szerint Miike képes volt mindezeket egész korrekten visszaadni. A film látványvilága egyébként nagyon szép, kissé már-már „csilivili” módon színes, de egyáltalán nincsen túlzásba véve. Feltételezésem szerint a játékban nagy hangsúlyt fektettek a verekedésekre, így azokból is „illett” a filmbe jó sokat belerakni. Ez természetesen meg is valósult, Miike pedig kellő humorral nyúlt hozzájuk, így a teljességgel valószerűtlen, egy a tíz ellen jellegű harcok során is jól szórakozik a néző, ráadásul a színészek jól teljesítenek ezekben a jelenetekben is. Szintén jól sikerült megvalósítani azt a világot is, ahol ez az egész játszódik és még a film végefelé látható, intenzív CG használatot igénylő finálé is szép lett, nagy meglepetésemre egyáltalán nem tapasztaltam közben a számítógéppel rajzolt mozgás valószerőtlenségét. Mindenképpen kiemelendő még a főszereplők speciális képességeinek és a játékban felszedhető extrák egyikének nagyon ötletes beemelése a filmbe, Miike ezen apróságok megvalósításánál sem hazudtolta meg önmagát.
Ami a játékot nem ismerők számára zavaró lehet, hogy nem teljesen tiszta, hogy ki kicsoda és miért is van jelen, igaz, ebben a kissé esetlenül fordított angol felirat is ludas, főképp azért, mert egy csomó szereplőnek angol nevet adtak a filmben használt helyett, valamint sokszor a szereplők teljesen mást mondanak, mint amit a felirat mutat. Mivel azonban egyáltalán nem egy véresen komolyan vett, a film teljes hosszában a nézőtől folyamatos koncentrációt igénylő alkotásról van szó, így mindez még belefér.
Számítógépes játékból filmet készíteni sosem hálás feladat. Az adott játékot általában csak egy szűk, ám igen fanatikus rajongótábor ismeri, akik általában mindenben hibát keresve szokták vizslatni a filmes adaptációkat. Egyrészt az ő igen magas elvárásaiknak kell tehát megfelelni, ráadásul úgy, hogy a film (nem utolsósorban a bevételek miatt) minél szélesebb nézőközönség számára legyen érthető és élvezhető, másrészt el kell érni, hogy a játékot nem ismerő emberek érdeklődését is felkeltse az adott sztori. A játék producere, Nagoshi Toshihiro, aki társproducerként jegyzi a filmváltozatot is, persze igyekezett biztosra menni és a lehető legalkalmasabb rendezőt szerződtette.
A Ryuu ga gotoku című játék ugyanis egy ízig vérig yakuzás piff-puff volt, Nagoshi pedig ki másnál is kopogtathatott volna a szerződési ajánlattal, mint az utóbbi idők vitathatatlanul legsikeresebb yakuzafilmjeinek rendezőjénél, bizonyos Miike Takashi-nál. Szerencsére Miike vállalta a feladatot és egy jópofa, ötletes, könnyed akcióvígjátékot hozott ki a sztoriból, ami még ráadásul kellőképpen stílusos is.
A történet főszereplője Kazuma Kiryuu, aki kiszabadulván a börtönből, egy kislányt próbál visszavinni az anyjához. Azonban Majima és (nem is kicsi) csapata bizonyos múltbéli sérelmek és mintegy 10 milliárd yen eltűnése miatt vadászik rá és természetesen elkerülhetetlen kettejük összecsapása is, továbbá mellékszálként két tinédzser pénzszerző akcióit és két pofáraesett bankrabló esetét is végigkövethetjük.
Az értékelés során itt kellene következnie annak, hogy vajon mennyire adja vissza a film a játék hangulatát és látványvilágát, mivel azonban fogalmam sincs, hogy ez a játék milyen is, így kénytelen vagyok az egyik iMDB-s kommentárra hagyatkozni, aminek szerzője szerint Miike képes volt mindezeket egész korrekten visszaadni. A film látványvilága egyébként nagyon szép, kissé már-már „csilivili” módon színes, de egyáltalán nincsen túlzásba véve. Feltételezésem szerint a játékban nagy hangsúlyt fektettek a verekedésekre, így azokból is „illett” a filmbe jó sokat belerakni. Ez természetesen meg is valósult, Miike pedig kellő humorral nyúlt hozzájuk, így a teljességgel valószerűtlen, egy a tíz ellen jellegű harcok során is jól szórakozik a néző, ráadásul a színészek jól teljesítenek ezekben a jelenetekben is. Szintén jól sikerült megvalósítani azt a világot is, ahol ez az egész játszódik és még a film végefelé látható, intenzív CG használatot igénylő finálé is szép lett, nagy meglepetésemre egyáltalán nem tapasztaltam közben a számítógéppel rajzolt mozgás valószerőtlenségét. Mindenképpen kiemelendő még a főszereplők speciális képességeinek és a játékban felszedhető extrák egyikének nagyon ötletes beemelése a filmbe, Miike ezen apróságok megvalósításánál sem hazudtolta meg önmagát.
Ami a játékot nem ismerők számára zavaró lehet, hogy nem teljesen tiszta, hogy ki kicsoda és miért is van jelen, igaz, ebben a kissé esetlenül fordított angol felirat is ludas, főképp azért, mert egy csomó szereplőnek angol nevet adtak a filmben használt helyett, valamint sokszor a szereplők teljesen mást mondanak, mint amit a felirat mutat. Mivel azonban egyáltalán nem egy véresen komolyan vett, a film teljes hosszában a nézőtől folyamatos koncentrációt igénylő alkotásról van szó, így mindez még belefér.
Zárszóként tehát a Like a Dragon egy szórakoztató, ötletes és könnyed alkotás, ami igencsak magán viseli Miike stílusjegyeit. Ugyan sosem lesz belőle akkora kultfilm, mint a rendező korábbi extrém alkotásaiból (Ichi the Killer, Audition, Fudoh), de a számítógépes játékokból adaptált filmek között mindenképpen az élvonalban van a helye.
Kulcsszavak:adaptáció
További cikkek :
» Mr. Tadano's Secret Mission: From Japan with Love (Tokumei kakarichou Tadano Hitoshi: Saigo no gekijouban) (2008)
Tadano úr, avagy a hozott anyagból összegyúrt tévés szuperhős
» M.W. (2009)
Röviden úgy lehetne jellemezni ezt a produkciót, hogy egy újabb tipikus, manga/anime alapokon nyugvó japán blockbuster, ami világosan mutatja a helyi filmipar útját. Ugyanazok az erényei és a hátrányai is, mint a mostanában látott...
» Yatterman (2009)
Íme az utóbbi néhány évben sokat fejlődő japán közönségfilm legújabb, egyben talán legszebb, legötletesebb, legelborultabb és leglátványosabb darabja, a Yatterman. Talán mondani sem kell, de természetesen ezúttal is egy anime...
» Shrill Cries of Summer (Higurashi no naku goro ni) (2008)
Számítógépes játékból sokak számára élvezhető filmet forgatni nem könnyű vállalkozás. Egyrészt ott vannak a játék rajongói, akik mindent rettentő szigorúsággal figyelnek és a legapróbb eltéréseket is szóváteszik,...
» 20th Century Boys (20 seiki shounen) (2008)
Az utóbbi időben, de főleg az elmúlt 2-3 év során egyre látványosabban fejlődik a japán filmipar. A helyi filmesek végre rájöttek arra, hogy a legtöbb nézőt leginkább csak a látványra hangolt „blockbuster” kategóriába...
