How to Become Myself (Ashita no watashi no tsukurikata) (2007)
A Mado Kaori írónő regényéből adaptált történet két diáklány furcsa kapcsolatát mutatja be. Évekkel ezelőtt osztálytársak voltak az iskolában, de istenigazából nem ismerték egymást, egyikük, Oshima végig „átlagos” diák maradt, míg Hanada eleinte az osztály sztárja volt, majd kegyvesztetté vált. A két lány mindössze egyszer beszélgetett egymással, de az a néhány perc mindkettejükre óriási hatással volt. Évekkel később Oshima hírt hall Hanada felől és ezután ír neki telefonján egy e-mailt, hamarosan pedig egy nem akármilyen levelezés veszi kezdetét.
A sztori persze csak egyfajta „másodlagos” dolog ebben a filmben, a hangsúly azon van, hogy mindkét lány felismeri, hogy szinte minden élethelyzetben valamilyen szerepet játszanak és ezek közül vajon melyik szerepben alakítják saját magukat, valamint annak a felismerésén, hogy bizonyos, általában „nem szeretem” élethelyzeteket nem tudnak könnyedén megoldani. Ezekből pedig van sok, a többi diák célpontjává válnak, a szülők válásba torkolló veszekedései (amivel kapcsolatban persze ők is bűnösnek érzik magukat), egy sikertelen iskolai felvételi, új lakásba költözés, stb. stb.
A lélektan remek ábrázolása mellett a film technikai kivitelezése is nagyszerű. Érdekes, nagyon is modernnek ható megoldásokkal operál a rendező, előszeretettel használja a „kép a képben” technikát, valamint azt, hogy egyszerre több képet is mutat néha, ezzel is segíti a szereplők ugyanarra az eseményre adott reakcióinak bemutatását. Korábban is voltak ilyen „trükkök” persze, például a telefonvonal két végén tartózkodó szereplő egyszerre mutatása, de ebben a filmben nem csak erre korlátozódik ez a technika. Egyszerre látjuk a tanárt és a diákot, több kameraállásból egy-egy beszélgetést, stb. Az e-mailezést is igyekeztek amennyire lehet, látványossá tenni, így nem csak a fekete háttérre fehér karakterekkel felírt szöveget alkalmazták, amit narrátorként felolvas az írója, hanem sokszor magának a szövegnek a megírását mutatják, hogy épp milyen hangulatban íródott a levél, de olyan is van, hogy csak részletekben ismerjük meg a tartalmat, attól függően, hogy a másik fél (ez mindig Hanada) hogyan használja fel a tanácsokat.
A főbb szerepeket a legfrissebb japán színészgenerációhoz tartozó lányok kapták, hiszen a történet a The Graduates-ben látható karaktereknél fiatalabb korosztályról szól. Mind a 15 éves Narumi Riko, mind a nála egy évvel idősebb Maeda Atsuko jól játszik, igaz, ez főleg Narumi esetében nem meglepő, hiszen 8 éves kora óta szerepel különféle sorozatokban és filmekben. Az e filmben debütáló, „civilben” az AKB48 nevezetű „gigantikus” tinipopcsapat tagjaként ismert Maeda sem okoz csalódást, a visszafogott, talán gátlásosnak is nevezhető lányt megfelelően alakítja.
A film maga pedig elsősorban amiatt érdekes, mert olyan témákat és problémákat feszeget, amikkel rengeteg tinédzser szembesül a mindennapok során, nem csak Japánban. Ichikawa Jun hírnevéhez méltóan ismét egy remek filmmel gyarapította a japán tinédzserfilmek hosszú sorát, a műfaj kedvelőinek mindenképpen ajánlott néznivaló. Külön kiemelném az angol felirat színvonalát, ami nem „hivatalos”, hanem egy fansub és a készítője igyekezett a nem japán néző számára nem egyértelmű dolgokhoz apró megjegyzéseket is fűzni. Tanulhatnának tőle a „profik”, nem is keveset.
Hozzászólások
jó írás remélem jó kis film lesz
mondjuk Yezy ha valamire mondja jó az tényleg az
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.