Ázsiafilm

IMDb 

A filmet rendező Naoyuki Tomomatsu-t leginkább a "Stacy" című alkotásáról ismerhetjük. Akik látták azt a filmet, nem is kell tovább olvasniuk ezt az ismertetőt. Bármit is gondoljanak a halálból visszatért diáklányokról, ezúttal majdnem ugyanazt kapják majd, ha megnézik a self defense force-t.

A bevezető képsorokból és az azt kísérő felvezető szövegből azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy Naoyuki Tomomatsu nagy rajongója George Romero-nak. Az idős öregúrról annyit kell tudni, hogy mindaz, amit ma gondolunk az élőhalottakról, az jórészt neki, és 1968-as első filmjének, a "Night of the Living Dead"-nek köszönhető. Ilyen alapokon nyugszik a "Stacy" is, amely szintén nyiltan fel is vállalta mindezt ("romero elhárító osztag", ha jól emlékszem a nevére… illetve a híres mondat a pokolról...). Nagy kár, hogy akkor a rendező nem igazán tudta eldönteni, hogy engedjen vágyainak és csak véres jelenetek sorát forgassa le, vagy művészi vénáját hagyja elszabadulni, és egy komplett romantikus filmet adjon nekünk. Mentségére váljon, hogy valójában egyik szál sem úgy működött, ahogy kellett volna, együtt pedig pláne nem…:) A folyamatosan szóló szentimentális zongorabetét, a rendkívül gyenge színészi játék, a rosszul megírt monológok, és az eröltetett üzenet "szeressünk egymást, de főként a lányokat" tönkretette a filmet.  

Ebben az új filmben szinte minden változatlan. Némi fejlődés azért tapasztalható, például ezúttal romantikáról szó sincs. Ezen kívül a filmben már akad egy két értékelhető karakter is, de ezzel be is fejeztem a felsorolást. A történetre nem pazarolnék túl sok időt. Arról van szó, hogy lezuhan egy UFO, amiről nem tudunk meg az égvilágon semmit, leszámítva, hogy valamilyen gáz szivárog belőle, amitől a halottak ismét életre kelnek. Ez idáig elfogadhatónak mondható, nem is értem, miért nem próbálták megmagyarázni az eseményeket. Egy idő után ugyanis teljesen elvesztjük ezt a szálat, és kapunk helyette mindenféle szellemtörténeteket, cyborg-okat?? illetve egy marék egymáshoz laza szálon kapcsolódó melléktörténetet. A befejezés is csak úgy lóg a levegőben egy főhőssel, akiről csak a film felénél derül ki, hogy az…:) Mi ez, ha nem a teljes káosz?

A film legszórakoztatóbb alakja egyértelműen Hitomi, az elkényeztetett popsztár, aki mindig megtalálja a megfelelő balekot, akit azután ugráltathat kedve szerint. Igazán aranyos, amikor hisztizik (a film végén ő is megkapja ami jár, de azt már nem éri meg, hogy tanuljon a hibáiból…), maximális átéléssel adja elő szerepét. A többi színészi alakítás éppen csak megüti a nézhető szintet. A megvalósításon érződik, hogy kevés pénzből készült, ezzel nincs is semmi probléma. A teljesen fejetlen rendezői magatartást azonban már nem lehet megbocsájtani. Végig az volt az érzésem, hogy menet közben alakult ki a forgatókönyv. A rengeteg hiba és az erőtlen történetvezetés oda vezet, hogy a film utolsó harmadában már komolyan kellett küzdenem, hogy ne csukódjon le a szemem a stáblista feltűnése előtt…

Engem gyakran vádolnak elfogultsággal a japán filmek felé. Miután bemutatok egy filmet, előfordul, hogy válaszként a fejemhez vágják: "Csak azért tetszik neked, mert japánok készítették." Pedig valójában csak arról van szó, hogy szívesebben mesélek olyan filmekről, amik tetszettek nekem, és egy szót sem szólok azokról, amik nem. Ezúttal másként történt. A "Zombie Self-Defense Force" egy elhibázott alkotás. Műfajilag behatárolhatatlan zagyvaság, egy lelkes amatőr munkája, aki ugyan belead mindent amije van, de sajnos mindez kevés, ha hiányzik a tehetség.

CSAK SAJÁT FELELŐSÉGRE: