A történetet alapjában véve két jól elkülöníthető részre lehet osztani. A film első felében egy vegyesbolt kirablását követően a 3 motoros sisakot viselő férfi elfoglal egy kórházat, túszul ejtve a betegeket. A rendőrség hamar tudomást szerez az esetről, és azon nyomban fel is vonulnak, ahogy azt kell. Az erre megfelelő emberüket kérik fel a feladatra, Ishida felügyelőt (Hiroshi Mikami) aki késve érkezik a helyszínre, így régi segítőtársát (és szeretőjét) Maiko Tohno kapitányt (Mayu Tsuruta) kéri meg hogy tartsa a frontot amíg szükséges. Mindeközben kiderül hogy Ishida felesége (Kumi Nakamura) is a kórházban rekedt.

A túszmentő akciók után a film második felében következik a dráma. Megtudunk mindent, s ahogy lenni szokott, egy két csavart követően az indítékokra is fény derül, miután eldönthetjük, mennyire tartjuk megbocsájthatónak mindazt, ami korábban történt. Tulajdonképpen ez a második felvonás az ami számomra megmentette a filmet...
Hogy mi a baj az egésszel? Egyszerű. Túlzottan sok amerikai sablont építettek bele, szinte szolgai módon követve hamburgeren élő nyugati embertársainkat. Többek közt az amerikai filmgyártás teljesen sivár, unalmasan ismétlődő panelei miatt fordultam évekkel ezelőtt egyre inkább az ázsiai alkotások felé. Éppen ezért nem örülök annak, ha ilyen filmekkel találkozom, hiszen azt juttatja eszembe, hogy egyszer talán majd keleten is ugyanabba a csapdába esnek, amibe hollywood már vagy 30 éve belesétált. Egyenlőre szerencsére nem kell mitől tartani. A japánok még mindig tudják hogyan kell filmet készíteni, és szívből remélem, hogy ez így is marad.

Ha a fentebbi nyavalygásomtól eltekintünk, akkor elmondható, hogy a Kôshônin tisztességesen kivitelezett akció/dráma. A színészek hozzák az elvárhatót, a történetben van elég töltés ahhoz hogy kitartson a 100 perces játékidő alatt, és egyébként is. Ha Takasi Miike a rendező, akkor minimum egy tisztességes iparos munkára számíthatunk. Rutinból hozza a színvonalat, így nem fogjuk utálni ezt a filmjét sem, ám egy közepes ítéletnél többet nem érdemel. Részemről ezt is csupán a film második fele érdemelte ki.