Ázsiafilm

a tv sorozat reklámja

A történet (állítólag) ott folytatódik, ahol a sorozat abbamaradt. A főhős egy rámenős nyomozónő, „mellékállásban” elvált, lányát egyedül nevelő anya. Rátalál egy nyomra, ami bizonyítékot nyújthat számára egy nagy botrány leleplezéséhez, amiről igazán még maga sem tudja, hogy mi is az. Ám egy napon a kocsiját felrobbantják, a benne ülő babysitter meghal, a lánya pedig kórházba kerül. A kórházat pedig megszállja egy terroristakülönítmény, a rendőrség látszólag tehetetlen, így a nyomozónő a saját kezébe veszi lánya kiszabadításának ügyét.

A sorozatot nem láttam, így nem tudom megítélni, hogy mennyire hasonlít a mozifilm a tévés változatra, ám az már a film első néhány percéből kiderül, hogy tipikus blockbusterről van szó. Japán filmtől szokatlanul akciódús, főleg az eleje, néhány egész jól sikerült lövöldözős jelenetet sikerült összehoznia a készítőknek, amik ráadásul némileg valósághűbbek is, mint a hongkongi rendőrfilmek hasonló jelenetei. Persze a tempó azért jellegzetesen japános, azaz jóval lassabb, mint amit elvárhatnánk egy ilyen stílusú krimitől, ráadásul a szereplő jellemének kétoldalúságát túlságosan is igyekeztek kihangsúlyozni a túldramatizált családanyás részekkel.


Maga a történet ugyan Hata Takehiko misztikus folytatásos regényéből készült (legalábbis a sorozat mindenképpen), mind a szerkezete, mind a fordulatok, mind a karakterek eléggé sematikusak, szinte mindegyik unalomig ismert klisé, amit már a korábbi krimikben számtalanszor elpuffogtattak. Emiatt aztán ahelyett, hogy ahogy halad előre a történet, úgy lenne egyre izgalmasabb, a néző ehelyett egyre jobban kűzd az álmossággal, mert előre tudja, mi is fog történni.


A szereplőválogatás nagy előnye, hogy a sorozat főszereplőinek szinte mindegyikét sikerült „átmenteni” a mozifilmbe is, így a sorozat rajongói nem nélkülözik kedvenceiket ezúttal sem. Természetesen a karakterük is maradt ugyanolyan, így a főszerep a „civilben” jpop énekesnő Shinohara Ryouko privilégiuma maradt, akinek némileg talán behatárolt színészi képességeit igyekeztek az erotikus kisugárzásával pótolni. Ennek megfelelően sokszor hosszan elidőzik rajta a kamera és nem maradhattak el olyan ziccerek sem, mint amikor átázott ruházatban futkos hosszasan. Nála jóval jobban eltalált a sorozatban nem is szereplő Saiki figurája, akit Eguchi Yosuke alakít úgy, hogy a néző végig csak találgatni tudja, hogy kivel is van valójában. A másik nagy arc az ezúttal „hipermenő” parancsnokot alakító, vagány napszemüvegben pompázó Terajima Susumu, a több ismert színész (Oosugi Ren, Hamada Mari, stb.) csak átlagosat produkál.


A filmen pedig megtalálható a blockbusterek összes előnye és hátránya. Látszik a nagy költségvetés, a monumentalitásra törekvés, ám a klisékből összerakott forgatókönyv és az ehhez a stílushoz nem passzoló, lassú tempó megöli az egészet. Aki látta a sorozatot és kíváncsi a folytatásra, annak ajánlott csak megnézni, egyébként simán kihagyható.