Ázsiafilm

IMDb 

Alternatív cím: The Great Killing

Főszereplők: Kotaro Satsumi; Choichiro Kawasaki; Mikijiro Hira

Rendezte: Eiichi Kudo

(1964, 114 perc)

Eiichi Kudo-t a 60-as évek lázadó ifjú nemzedékéhez tartozó rendezőként ismeri a világ, bár ő nem sorolja hozzájuk magát. Saját bevallása szerint igazából kimaradt a kor forgatagából. Családi háttere a filmstúdiók világába predesztinálta és ott is kötött ki. Ám az egyetemi éveiről érkező pletykák elegendőek voltak a stúdió vezetők számára, hogy gyanús alak legyen. Így, bár kapott lehetőségeket, az "igazi nagy dobásra" sosem volt lehetősége. Ám így is maradandót alkotott.

1678-ban, a Shógunátus korai időszakában, már mutatkoztak a bürokratikus államrend okozta problémák. Az új földadó lázadásokhoz vezetett, melyeket a kormányzat kivégzésekkel igyekszik letörni. Ám a rendszeren belül is vannak ellenállók, egész magas körökig vezetnek a szálak. Ellenük is megindul a hajsza. Az egyik menekülő a barátjánál próbál elrejtőzni, akit így gyanúba kever. Az ártatlan szamuráj családja áldozatul esik a törvényszolgák hatalmaskodásának. Az elkeseredett ifjú csatlakozik a reformokért küzdőkhöz, akik nagyszabású merényletet készítenek elő....

Eiichi lehet hogy önmagát nem sorolta a lázadó nemzedékhez, de a munkái azt a vonulatot követik.(Tulajdonképpen nem csoda, hogy állandóan ferde szemmel néztek rá, nem szószerint véve a mondást... Állandó témája volt a korrupt kormányzat és a talpnyalók elleni küzdelem. (Lásd The Thirteen Assassins) A 60-as években ezeknek a történeteknek erős "áthallásuk" volt.  Az ő nagy újítása az volt, hogy a politikai, drámai történeteket ötvözte a közkedvelt jidaigeki műfajjal. A közönség lelkesen fogadta a pazar, hosszú akciójelenetekkel vegyített, de drámai pillanatokban sem szűkölködő alkotásokat. Így van ez ebben a filmben is. A fordulatos történetvezetés átkalauzolja a nézőt a legmagasabb körök világától a nagyváros elhanyagolt külső övezetéig, miközben érdekes, változatos élettörténetű karakterek sora bukkan fel a legkülönfélébb, embert próbára tevő helyzetekben. Eiichi nem idealizálja a hőseit, sőt, épp ellenkezőleg. Az teszi igen egyedivé a munkáit, hogy alaposan odamondogat a másik oldalnak is. A nép nevében fellépő szamurájoknak semmi kapcsolatuk nincs a köznéppel, a küzdelem az uralkodó kaszt belső meghasonlottságát mutatja. Az utca emberének csak a felfordulás és menekülés "jut" a váratlanul felbukkanó kardok elől. A merénylők között megszállott, gyilkos kéjvágytól hajtott éppúgy akad, mint lelkes elkötelezett. Maga a főhős is csak egy kényszerpályára került szamuráj, nem reformer. Jellemző, hogy a rendező nem a merénylőknek adja meg a vétkes megbüntetésének lehetőségét, hanem olyasvalakinek, aki önmaga sem tudja, miért keveredik bele a dologba. Eiichi a nevéhez szorosan kapcsolható, filmjei egyik fő vonzerejeét adó harci jelenetekhez ezúttal különleges technikát választott. Kézikamerával veti be magát az események középpontjába, így a néző átélheti, milyen lehetett egy merénylet belülről szemlélve. Nála nincs Hideo Gosha balettfinomságú, gondosan kimért, szép, de egyben halálos, mégis esztétikus koreográfiája. Van viszont kavarodás, csapkodás, rémült emberek kétségbeesett önmentési kísérlete, vagy önfeláldozó rohama. Hősei a kanálisban, sárban vívják harcukat és halnak meg, távol minden hősi póztól. Rájuk inkább jellemző az elkeseredettség pusztító halálvágya. A veszteség pedig mindkét oldalon nagyon fáj. Fennköltség nincs, mégis megragadó a küzdelmük, a technikai kivitel pedig lenyűgöző. Átjön a képernyőn, hogy nehéz és veszélyes forgatás volt.

Az alternatív cím, (kb. A nagy gyilkolászás) jobban kifejezi a rendező szándékát mint a forgalmazási változat. Az üzenete is egyértelmű a mozinak: Nem lehet társadalmi változást elérni egy kis csoport forradalmárral, a nép bevonása nélkül. Fontos és jó mozi ez a 60-as évekből.