Ázsiafilm

IMDb 

Spiritualizmus 2007

Japán legújabb egész estés animéje, a Tekkonkinkreet, Taiyo Matsumot ultra-kult mangáján alapszik, mely közel tíz éve látott napvilágot az egyik legnagyobb kiadó, a Víz gondozásában. Az eredeti történet, mely „Black and White” címen futott, két tizenéves fiúval foglakozott, akiket a címben szereplő névvel illetett alkotójuk. Ez a kettősség egyfajta spirituális összhangot szimbolizált, mely a két fiatal között egy rettentően erős köteléket hozott létre, amin keresztül gyönyörűen sikerült bemutatni a humanizmus és barátság erejét.

Az anime ezt a szálat veszi föl. A helyszín Treasure Town, egy nagyváros a közel jövőben, mely otthont ad a két főszereplő, árva, számkivetett gyereknek. Black és White - akik magukat „Macskáknak” titulálják - fiksza ideája, hogy ők a város urai. Ebben van is némi igazság, hiszen az éppen megérkező, s a lábukat megvetni készülő yakuzáknak hamar be kell látniuk, addig nem lesz nyugtuk, s nem teljesíthetik be tervüket, míg a két fiút ki nem vonják a forgalomból…

A film első, szembe ötlő érdekessége, hogy a rendezést egy amerikai úriemberre bízták, aki több éven át kilincselt különböző cégeknél, hogy vászonra vihesse a történetet. Michael Arias-t végül a fiatal tehetségek felkarolásáról híres Studio 4 vette szárnyai alá, és segített neki a project kivitelezésében.

Az animét sok kritika érte, melyek nagyrészt Arias múltjából eredeztetik a film vélt, vagy valós hibáit. Az amerikai kollégának ugyanis ez az első rendezése, előtte kizárólag speciális effektekkel foglalkozott, s olyan alkotásokban találkozhatunk munkájával, mint az Animátrix, vagy a Mononoke hercegnő, de például ő felelt, az azóta már kultikus magasságokba emelkedett, The Abyss c. amerikai sci-fi látványvilágáért is. Az sem lebecsülendő, hogy a Ghibli stúdió most is az ő motorját használja animációi elkészítéséhez. Így a legtöbb elítélő vélemény azt rója fel neki, hogy kizárólag a látványvilágra figyelt, s a lényeg, a történet és a mondanivaló elmaradt.

Véleményem szerint ez némileg túlzás. Bár van a kritikában némi igazság, de a manga csodálatos, gyakran szürreális világa (a srácok könnyedén repkednek akár több tíz méter magasba, vagy azok a bizonytalan eredetű hitman-ek, akik valamiféle földönkívüliek lehetnek talán) átüt az animáción, a felszínre kerül, s ráadásul egy igen jól sikerült, erős elektronikus beütéssel rendelkező soundtrack is erősíti a hangulatot. Azt kell mondja, hogy az animék teljesen elkomformizálódott világában igen csak kellemes élményt nyújtott ez az alkotás, mely egyben volt újító, de megőrizte a stílus legkomolyabb hagyományait is. Egyszerre volt hihetetlenül látványos és elgondolkodtató, még ha olyan alapvető és lerágott témával is foglalkozott, mint a jó és a rossz küzdelme. Gyakran ugyanis nem a téma a lényeg, hanem a megvalósítás, s ez esetben ez különösen igaz.

Egy dologban csúszott el Arias, az pedig a jellemek kidolgozása. Sajnos ez nem igazán sikerült neki. Hiába van tele dialógusokkal a film, a főhősök belső világáról vajmi keveset tudunk meg, pedig fontos lenne. Így egy kicsit a levegőben lóg az egy-egy cselekedetet alátámasztó motiváció, amire nagyon nagy szükség lenne, főleg a film katarzisának kellő átéléséhez.

Hogy őszinte legyek, nekem mind Satosi Kon Paprikája, mind Goro Miyazaki Tales from Earthsea -je egy kicsit csalódást okozott. Bár összességében szerettem őket, nem kaptam meg azt az újszerűséget, amit annak idején az Akirától vagy a GITS-től. A Tekkonkinkreet viszont nagyon kellemesen csapódott le bennem és remélem ezzel nem leszek egyedül.