IMDb 

Kiyoshi Kurosawa filmjeiről szerfölött nehéz feladat írni. Mutassam be a cselekményt? Kevés. Írjam le, miről is akar szólni? A fene tudja. Magasztaljam a színészeket és a rendezőt? Felesleges.

Kurosawa, bár még relative fiatal, névrokonához híven igen nagy elismertséget tudott kivívni már a szakmában. Bár nem csak a publikumot osztja meg, hanem magát az egyes embert is munkáival, azt el kell ismerni, hogy művészete igen sajátos, zsigerből jövő és utánozhatatlan. Filmjeit mindig valamilyen népszerű trend mögé bújtatja, mégsem lehet egyikhez sem kötni, vagy beskatulyázni. Készített már misztikus thrillert (Cure, Doppelganger), szellemlányos horrort (Kairo), és lázadó tinédzser-filmet (Bright Future), valahol azonban mindegyik azonos, egy művészi témához köthető alkotás. Így van ez a Retribution esetében is.

Van egy szellemlányunk, aki ez esetben piros ruhát hord. Van egy kiégett rendőrünk (Koji Yakusho, aki a rendező szinte minden filmjében játszik, legtöbbször főszerepet), aki egy sorozatgyilkos ügyében nyomoz. Minden eset közös ismertetőjele, hogy az áldozatokat sós vízben fojtották meg. A két „főhős” találkozik, s a kérdés csak az, hogy a lánynak mi köze a gyilkosságokhoz, ha van egyáltalán valami.

A Retribution számomra rettentő nyomasztó film volt. Gyakorlatilag fizikális rosszullétet érzetem végig alatta, egyáltalán nem volt jó nézni, s férfiasan bevallom, nem is sikerült első nekifutásra a végéig eljutnom. Nem kifejezetten a szörnyű halálesetek, hanem az egész atmoszféra okozta ezt a kellemtelen érzést, mely satuként szorította egész pszichémet, s nem engedett menekülni. Azért írom egyes szám, első személyben, mert olyan bújtatott eszközökkel érte ezt el Kurosawa, melyek nem biztos, hogy mindenkire hatnak. A lepusztult, ipari környezet, a bizonytalanság, melyet a földrengések sugalltak, a szellemek jelenléte - sok más megfoghatatlan momentum mellett - mind a tökéletes nihilt jelképezték számomra. Ezért nem is lehet általánosságokban írni erről a moziról, mindenkinek magának kell megélnie. 

Kurosawa szokásához híven sok kérdést hagy megválaszolatlanul, úgyhogy aki szeret egy film végére kielégülni, s jóllakottan hátradőlni, az nyugodtan ki is hagyhatja. Miért van piros ruha a nőn? Miért pont sós víz? Mi az oka a sorozatos földrengéseknek? Előre megmondom, nem fogjuk megtudni, de nem is érdekes.

Az egyetlen, ami számít, az az érzés, amit kelt bennünk, de csak a merészebbek vágjanak bele. Bár horror, nem erős idegzet, hanem erős lélek és szellem kell a megtekintéséhez.