belépés∆

The Star of Prefecture Government (Kenchou no hoshi) (2006)

The Star of Prefecture Government (県庁の星) (2006)

The Star of Prefecture Government (Kenchou no hoshi) (2006)

iMDB

Bizonyára már sokaknak akadt dolga, aminek során különféle hivatalokban kellett ügyeket intéznie, vagy éppen hivatalnokokkal beszélnie telefonon. A hétköznapi emberhez képest igencsak másképpen gondolkozó, bonyolult körmondatokban fogalmazó bürokratákkal kicsit nehézkes megértetnie magát a „mezei” ügyfélnek és valószínűleg már többekben is felötlött a kérdés, hogy vajon ezek az emberek hogyan boldogulhatnak a hétköznapok során. A bürokraták megítélése világszerte ilyen és nem meglepő módon Japánban (is) forgattak filmet arról, hogy mi történhet akkor, ha a hivatalnok kiszakad megszokott környezetéből.

The Star of Prefecture Government (Kenchou no hoshi) (2006)

Ez a tehetséges hivatalnok pedig Nomura, aki éltanulóként végezte felsőfokú tanulmányait, majd a Prefektúra Önkormányzatnál kezdett dolgozni, ahol hamar felfigyeltek tehetségére, igaz, ehhez ő maga is hozzájárult azzal, hogy nemcsak a munka, hanem saját maga promotálása (nevezzük csúnya szóval seggnyalásnak) terén is élen járt, ráadásul egy óriási építkezés ötlete is az ő fejéből pattant ki. Közben az Önkormányzat elindít egy programot, aminek az a „célja”, hogy a hivatalnokok megismerjék a civilek gondolkozását, ezáltal úgymond közelebb hozzák egymáshoz a bürokratákat és az embereket. A programban részt vesz Nomura is, aki egy városszéli lepukkadt szupermarketbe kerül fél évre, ahol nem csak azt tanulja meg, hogy hogyan kell „normális” ember módjára élni és gondolkozni, de immár „kívüllállóként” azt is, hogy hogyan működik az a rendszer, aminek ő a motorja szeretne lenni.

The Star of Prefecture Government (Kenchou no hoshi) (2006)

Ha nagyon szigorú akarnék lenni a filmmel, akkor lesajnálóan azt is írhatnám róla, hogy íme egy újabb mozi, ami a japán filmekre és sorozatokra annyira jellemző klisét tartalmazza, azaz tegyél be egy oda nem illő embert valahová és mutasd be, milyen komikus, illetve furcsa helyzetekbe kerülhet. Ez valóban így van, mert a történet alapsémája megegyezik akár az Attention Please! sorozatéval, akár mondjuk a Waterboys-szal, azonban klisék ide, sablonok oda, ez a séma most is (mint mindig) működik. A film legélvezetesebb jelenetei azok, amikor a bürokrata a boltban is az általa ismert és megszokott módszerekkel próbál sikereket elérni, illetőleg azok, ahogyan a többi alkalmazott mindezt átéli. Természetesen aki látott már erre a klisére épülő filmet (és ki ne látott volna már ilyet), annak nem lesz meglepetés sem a főhős jellemfejlődése, sem az azt kiváltó okok, illetve a történet befejezése sem.

The Star of Prefecture Government (Kenchou no hoshi) (2006)

A filmet Katsura Nozomi írónő regényéből adaptálta az eddig csak tévésorozatok terén tevékenykedő rendező, Nishitani Hiroshi. Mint a sorozatrendezők általában, ő sem használt technikai bravúrokat a forgatás során, hanem inkább a történetmesélésre koncentrált. Helyesen is tette, bár néha túlzásokba esett, ennek legjobb példája a film vége felé látható jelenet, amikor Nomura felszólal az Önkormányzat ülésén. Ez a jelenet szerintem túlságosan hosszúra és unalmasra sikeredett, bár tökéletesen érthető, hogy miért szántak ekkora teret és időt rá, hiszen ekkor mutatkozik meg leginkább, hogy mi történik, ha egy bürokrata gondolkozása megváltozik. A főszereplőt egyébként Oda Yuji alakította (ő lesz Tsubaki Sanjuro a hamarosan bemutatásra kerülő remake-ben), érzésem szerint jól hozta a karót nyelt, látszólag érzelmek nélküli figurát, míg a felügyeletével megbízott fiatal lányt, Ninomiya-t, aki gyakorlatilag csak a boltnak él, Shibasaki Kou játszotta. Ő is szolíd, hiba nélküli produkciót hoz, nyoma sincs a Dororo-ban tőle látható szereptúljátszásoknak.

The Star of Prefecture Government (Kenchou no hoshi) (2006)

Összességében tehát a Star of Prefecture Government egy jól eltalált dráma, aminek felépítésében nem sok eredetiség van, de a jópofa ötleteknek és az ebbe a sablonba tökéletesen beleillő japán mentalitásnak köszönhetően kellemes szórakozást nyújthat. Számomra a fentieken kívül a hivatalnokok egymás közti viszonyainak bemutatása tetszett benne, valamint az, ahogy Nomura megváltozott énjének köszönhetően egy nagyon kicsit az egész rendszer is változik (csak a kávét kell hozzá figyelni!).

Hozzászólások   

#1 arnold 2007-08-31 16:10
gyenge közepes dráma, a karakterekből sokkal többet is kilehetett volna hozni.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Sharp Guns (Him gok) (2001)

Sharp Guns (Him gok) (2001)

A hongkongi akciófilmekről általánosságban elmondható, hogy noha a sztori tekintetében sokszor igencsak középszerűek és a fordulataik ismerősek lehetnek korábbról, a többségük kivitelezése stílusos. A 90-es években jópár category III akciót megrendező Billy Tang Hin Sing...

Warriors of Heaven and Earth (Tian di ying xiong) (2003)

Warriors of Heaven and Earth (Tian di ying xiong) (2003)

IMDbLai Qi (Kiichi Nakai) császári megbízott feladata elkapni, és megbüntetni a császár ellen fellázadt árulókat. Küldetése teljesítésével elnyerné jutalmát: hazatérhetne szülőföldjére, Japánba. Li tábornok (Wen Jiang) egyike az árulónak kikiáltott, már régóta bújkáló, Lai Qi...

Persona (Perusona) (2008)

Persona (Perusona) (2008)

Amíg a 70-es években valósággal ellepték a japán mozikat a hazai készítésű akciófilmek, addig az utóbbi 20 év termését nézve nagyítóval kell keresgélni, hogy egyáltalán találjunk egyet kettőt belőlük. A Sonny Chiba, Sugawara Bunta, {ln:Kurata...

Mr. Cinema (2007)

Mr. Cinema (2007)

IMDb Egyértelműen ez az év eddigi legviccesebb filmje, legalábbis azok közül, amik Hongkongból kikerültek. Na nem arról van szó, hogy egy ütős vígjáték került volna a filmvászonra. A Mr. Cinema önmaga paródiája, egy olyan...