belépés∆

Down to Hell (1997)

Down to Hell (1997)
 
Ryuhei Kitamura 2. filmje a Down to Hell, amit sokan emlegetnek VersuS 0-ként is. Nem véletelenül, mert jópár elemet újrafelhasznált a rendező. A történet egyszerű: van egy 4 tagból álló banda (a bandatagok közül kiemelnék kettőt, Ryuhei Kitamurát, akit nem kell bemutatnom :D és Nobuhiko Morino-t aki ennek a filmnek és a VersuS-nak a zeneszerzője), akik azzal szórakoznak, hogy ártatlan embereket hurcolnak ki az erdőbe, és elmondják nekik hogy 10 perc egérutat adnak, de utána megkeresik és megölik őket. Csakhogy most tették utoljára mert retettentő rémesen ráfaragtak. :D
A mostani áldozatukat is sikerül megölniük, azonban az erdőben megbújó sötét erő által visszatér az életbe, és kegyetlenül bosszút áll. A film nagyon alacsony költségvetésből készült, szerintem egy havi átlagfizetésnek megfelelő összegből, de azt nagyon jól befektették. Az operatőri munka akárcsak a VersuS-nál itt is dícséretre méltó, és a kifakított színek is sokat dobnak a hangulaton, a zenék is jók lettek, kicsit ilyen kommandófilmes beütésük van. Kellően brutálisra sikeredett, elvont, zárt hangulatú film. Érdekesség, hogy Kitamura az Azumi előtti filmjeiben lévő szereplőknek nem adott nevet. Senki senkit nem nevez nevén, csak utólag veszed észre. Én azt mondom jó film, egyszer meg kell nézni mindenképpen.
 
 Kattints a nagyobb mérethez! Kattints a nagyobb mérethez! Kattints a nagyobb mérethez!

Hozzászólások   

#3 fea 2007-08-13 13:20
Igen, így van... :-)
#2 edisonae86 2007-08-13 13:08
De ha átgondolod, épp ez a legszebb az egészben, nem? :-)
Láttál már te is egy jó pár filmet amibe kár volt pocsékolni a pénzt, nem? :-)
#1 fea 2007-08-13 11:42
Annak idején engem valahogy az általad említett alacsony költségvetés rémisztett meg, olyan volt, mint egy síma videofilm. Mondjuk ez valójában nem szokott zavarni, meg ha jól emlékszem, nem is olyan hosszú, úgyhogy lehet megint előveszem majd...

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Kapcsolódó írások

Cikkek találomra

Sword of The Beast (Kedamono no Ken) (1965)

Sword of The Beast (Kedamono no Ken) (1965)

    Gosha második nagy sikerű filmje egy menekülő szamurájról szól, akit halálra keresnek, mert politikai gyilkosságot követett el. (A Shógunátus végefelé ez tipikusnak volt mondható mind az elzárkózást folytatni akarók, mind a nyitást támogatók részéről.) A...

Scarred Memory (Bao jie: Qing qing) (1996)

Scarred Memory (Bao jie: Qing qing) (1996)

A hongkongi film aranykorában, a 80-as és 90-es évek fordulóján rengeteg film készült és ahogyan az lenni szokott, a nagy klasszikusok mellett jópár olyan, elsősorban alacsony költségvetésű akciófilm is kikerült a stúdiókból, amik mára javarészt...

Mission: Iron Castle (Shinobi no shu) (1970)

Mission: Iron Castle (Shinobi no shu) (1970)

  Ezt a filmet a Shinobi no Mono sorozat 9. epizódjának szánta a stúdió, de Raizo Ichikawa halála után kénytelenek voltak másnak átadni a főszerepet. A magam részéről nem tartom a sorozat részének, mert stílusában eltér...

2 Young (Jo sok)

2 Young (Jo sok)

 IMDbKa Fu egy szegény családban nőtt fel, ami egy dologban volt csak gazdag, szeretetben. Natalie egy gazdag ügyvéd lányaként nő fel nagy luxusban, szülei mindent megadnak neki, de nagyon sokszor vannak távol, ráadásul igen szigorúak,...