Ma 2012. május 24., csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
Battle Royale 2 - Requiem (Batoru rowaiaru II: Chinkonka) (2003)
( 5 szavazat )
A téma is új, és talán meglepő az előző rész ismeretében, hiszen ez a film egyértelműen és sziklakeményen a terrorizmusról szól, egy olyan megvilágításban, mely szakít az általános gondolkodásmóddal, és felteszi a kérdést: Nem lehet, hogy az úgynevezett "civilizált" országok felelősek a kialakult helyzetért? A film erősen kritizálja Amerika problémamegoldó képleteit, és valódi felvételek bevágásával igyekszik gondolkodásra sarkalni a nézőt, anélkül, hogy konkrét ítéletet mondana egyik, vagy másik fél felett. Izgalmasan hangzik? Hát nem az.
A gagyi színészek, a felesleges monológok, a cselekmény fárasztó és kínos elhúzása, a karakterek kidolgozatlansága 133 perc tömény kínszenvedéssé teszi a filmet. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy az első rész fanjai, semmi értékelhetőt nem kapnak a második résszel, semmit, amit az elsőben szerettek.
Bár tény, hogy aznap mikor megnéztem, ezzel a filmmel álmodtam, és utánna napokig ott motoszkált a fejemben, tehát valami kevés mégiscsak áttört a vérszegény megvalósításon. Ezért, és csakis ezért, kap tőlem egy 'kettes alá'-t.
| Ismertetők - Japán |
Három év telt el az előző film eseményei óta. Suhya Nanahara (az előző BR egyik túlélője) immár ismert terrorista, a "Wild 7" nevezetű csoport vezetője, akik több ezer ember halálát követelő bombatámadásaikkal nyílt háborút hirdettek a jelenlegi japán rendszer ellen... És a BR folytatódik; Az új szabályok: Kutasd föl, és likvidáld a terroristavezért Suhya Nanaharát.
A téma is új, és talán meglepő az előző rész ismeretében, hiszen ez a film egyértelműen és sziklakeményen a terrorizmusról szól, egy olyan megvilágításban, mely szakít az általános gondolkodásmóddal, és felteszi a kérdést: Nem lehet, hogy az úgynevezett "civilizált" országok felelősek a kialakult helyzetért? A film erősen kritizálja Amerika problémamegoldó képleteit, és valódi felvételek bevágásával igyekszik gondolkodásra sarkalni a nézőt, anélkül, hogy konkrét ítéletet mondana egyik, vagy másik fél felett. Izgalmasan hangzik? Hát nem az.
A gagyi színészek, a felesleges monológok, a cselekmény fárasztó és kínos elhúzása, a karakterek kidolgozatlansága 133 perc tömény kínszenvedéssé teszi a filmet. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy az első rész fanjai, semmi értékelhetőt nem kapnak a második résszel, semmit, amit az elsőben szerettek.
Bár tény, hogy aznap mikor megnéztem, ezzel a filmmel álmodtam, és utánna napokig ott motoszkált a fejemben, tehát valami kevés mégiscsak áttört a vérszegény megvalósításon. Ezért, és csakis ezért, kap tőlem egy 'kettes alá'-t.
További cikkek :
» The Housemaid (Hanyo) (2010)
A kortárs dél-koreai film legambiciózusabb szerzői előszeretettel vegyítik a melodráma különböző alakzatait sajátos visszatérő motívumokkal, és az arányok tökéletesítése során akkor érik el a nemzetközi áttörést, amikor a...
» Hong Kong Godfather (Jian dong xiao xiong) (1985)
Amikor a Shaw Brothers stúdió számára nyilvánvaló vált, hogy a hagyományos kosztümös, küzdősportos vagy "heroic bloodshed" stílusú filmek aranykora leáldozóban van, elkezdték keresni a kivezető utat.
» The Gate of Hell (Jigokumon) (1953)
Nem könnyű egy híres, de mára gyakorlatilag alig ismert moziról írni, mint amilyen ez a film. Sokat változott a közönség ízlése, ami egykoron sikeresnek bizonyult, tartani lehet tőle, hogy mára teljesen érdektelenné lett.
» The Lowly Ronin (Suronin Makari Toru) (1981)
Mindennek van kezdete. A munkának, a feliratkészítésnek, a mérkőzéseknek, az időnek, sőt még a TV sorozatoknak is. Nem kivétel hát a Lowly Ronin mini-sorozat sem.
» Dabangg (2010)
Minden idők második legnagyobb indiai kasszasikere immár hivatalosan is 2010 legjobb filmje.
L.Mole nevű szerzőnk 2006. január 16., hétfő óta tag.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com







Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.