Ázsiafilm

A Nana első része egy kellemes zenei film volt, habkönnyű, némileg szirupos történettel. A második rész annyiban változott, hogy a habkönnyű történetet igyekeztek komolyabbá tenni, ennek köszönhetően a zenei részek mennyisége és fontossága viszont háttérbe szorult. A sztori ott folytatódik, ahol az első rész véget ért, azaz a nagy Trapnest rajongó Hachinak teljesítik barátai a kívánságát és elhívják a Trapnest énekesét hozzájuk. Apró gond, hogy a találkozóból a szívtipró énekes előnyt kovácsol és a befolyásolható lányt elcsábítja. Hachi szeretné, ha mindez nem derülne ki, ráadásul Nana afféle kerítőként még Nobu-val is megpróbálja összehozni, a pozitív terhességteszt miatt azonban hamarosan robban a bomba. Persze mindez még nem elég, hiszen a másik Nana is egy Trapnest taggal, Ren-nel szűri össze a levet már régóta, azonban ez is kiderül és rácsap a témára a bulvársajtó, így hamarosan élő adásban nézhetik a magánéletüket.


Az első baljós jelek már a film legelején látszanak, ugyanis az első részben Hachi-t alakító Miyazaki Aoi nem vállalta a folytatást, így Ichikawa Yui lépett a helyére, aki aranyos, meg csinos, meg minden, de nem a „megszokott” Nana. Külön poén, hogy rögtön a film elején az első részre vonatkozó utalásoknál még Miyazaki-t lehet látni a szerepben, igaz, végig igyekeztek olyan jeleneteket összevágni, hogy az arcát ne lehessen látni. Az első rész húzóneve, a Ren-t alakító Matsuda Ryuuhei sem szerepel a folytatásban, mondjuk érthető is, mert ezúttal Ren karaktere alig néhány percet kapott.


Önmagában az, hogy más színészek játszák a szerepeket, még nem olyan nagy katasztrófa, az már sokkal inkább, hogy a film műfaja is megváltozott, köszönhetően Hachi ballépésének. A film közepére japán filmtől szokatlanul, zavarbaejtően sok lesz a sírás-rívás és a „most mi lesz?” hangulat. Hasonlóképpen erőltetettnek éreztem annak bemutatását is, ahogyan kiderül a Ren-Nana kapcsolat és hirtelen élő adásban, riporterek százai kezdik közvetíteni az eseményeket. Nem ismerem az ázsiai bulvártévék tevékenységét, de nehezen hihető mindez, akkora szenzációként tálalják, mintha mondjuk éppen UFO-k szállnának le valahol, vagy Godzilla mászna ki a tengerből.


Kár mindezért, ezúttal érzésem szerint jobban tették volna, ha maradnak az első rész „megszokott” hangulatánál és inkább arra fókuszálnak, hogy a Black Stones és a Trapnest hogyan „vetélkedik” egymással a legnépszerűbb zenekar címért. Így azonban, hogy a drámázásra tették a hangsúlyt, a film igen nagy csalódás, nem veszt túl sokat senki sem, ha kihagyja.