Hotelier (tv sorozat) (2007)
DramaWiki
Maga a történet valójában egy remake, mégpedig egy 2001-ben forgatott 20 részes, megegyező című koreai sorozat japán változata. A történet fő szála, hogy a hotelt meg akarja venni az alapító tulajdonostól egy ingatlanmágnás, nem csak üzleti okok miatt. A hotel pénzügyi helyzete az utóbbi időben nem stabil, egyre csökken a profit, így aztán a személyzet is több pártra szakad, vannak, akik a jelenlegi vezetéssel szeretnének dolgozni, mások viszont előnyösebbnek látnák, ha gazdát cserélne az épület. Az ingatlanmágnás pedig megpróbálkozik egy-két piszkos trükk bevetésével is, hogy a saját malmára hajtsa a vizet, ezek egyike az, hogy a hotel részvényeinek megvásárlásával megbízott pénzügyi szakember és segédje is beköltözik a hotelbe. Amikor kiderül, hogy kik is ők valójában, akkor a két évvel korábban botrányos körülmények között távozott igazgató, akit nemrég hívtak vissza a krízis kezelésére, egyre nehezebb helyzetbe kerül, hiszen az ő visszahívásának voltak, akik nem örültek. Persze önmagában a pénzügyi rész nem lenne olyan izgalmas, így az alkalmazottak és a különféle más szereplők közötti ilyen-olyan kapcsolatokkal, szerelemmel, árulással, hatalomvággyal töltötték ki a fennmaradó időt a forgatókönyvírók.
Pont ezek azok a dolgok, amik miatt a történet elveszti a komolyságát. Egy indiai filmben a néző szinte elvárja a hihetetlen egybeeséseket és a csodás véletleneket, a japánoktól azonban nem erre számítana senki sem. Van itt kérem két szereplő között annak lebegtetése, hogy ők most testvérek-e, avagy sem, a hotel sorsa egy olyan ember kezébe kerül, aki miatt egyszer már bajba került a személyzet, az ingatlanmágnás lánya szökés közben pont a hotelben köt ki (nem is egyszer), stb. stb. Úgy a harmadik-negyedik rész környékére kristályosodik ki mindez, hogy egyre hihetetlenebb dolgokkal próbálják fenntartani a feszültséget, ettől kezdve pedig már inkább amiatt nézi az ember, hogy vajon mi lesz a következő elborult ötlet, amit kitaláltak. Egy iMDB-s komment szerint már a koreai eredeti változat is ilyen volt (amit egyébként Japánban is sikerrel vetítettek), tehát a japánok „csak” szolgaian átvették mindezt. Kár érte, mert ha kevésbé hatásvadász elemekkel operálnak, sokkal hihetőbb lenne a történet, bár könnyen lehet, hogy unalmasabb is, hiszen önmagában egy hotelben zajló munka maximum a vendéglátóiparban dolgozóknak lehet érdekes. A hihetetlen dolgok erőltetése persze a mindenáron romantikára törekvés egyik része is lehet, amiben (mint a legtöbb valamire való japán sorozat) a Hotelier is igyekszik élen járni. Ezen törekvés csúcsa talán a hatodik rész környékén lezajló „esküvő”, ami erőteljes túlzással mutatja be, hogy mit meg nem tesznek a vendégért a hotel dolgozói. Könnyek, telesírt papír zsebkendő garantált! A humor terén ugyanaz mondható el erről a szériáról is, mint az Attention Please-ről, hogy sok esetben erőltetett és a humoros részeket előszeretettel játszák túl a szereplők.
Mint a tévésorozatokban általában, ebben is a mellékszereplők között vannak a legjobban eltalált figurák. A kedvencem közülük a hotelbe beköltöző pénzügyi szakember jobbkeze, Kikuchi (Komoto Masahiro) volt, aki állandó rezignált félmosolyával, laza „oké” beszólásaival és fejcsóválásaival minden egyes megjelenésével biztosította a show-t. Hasonlóképpen remek karakter volt az idősödő főszakács, aki sajátos, kissé kiabálós módon fogta vissza az embereit, bármi is történt éppen a hotelben. A többi mellékszereplő elég sablonos és kisarkított karakter volt, kezdve a főgonosz ingatlanmágnással (Takenaka Naoto alakította, fene se hitte volna, hogy ilyen határozott is tud lenni a Swing Girls és a Waterboys-beli szerepei után), akihez sehogy sem illett a bal fülében levő fülbevaló, a helyettes igazgatóval, Iwama-val, akire az utálatosan gondolkozó karakter sanyarú feladata hárult, vagy éppen a pletykálkodó személyzet tagjaival (közülük a legismertebb színésznő a Happiness of the Katakuris-ban is látható Nishida Naomi). Még talán a főgonosz lányát alakító Saeko-t érdemes megemlíteni, aki a hipercuki japán idolok legjobbjaira emlékeztetően játszik a sorozatban, valamint az eredeti koreai sorozat főszereplőjét, Bae Yong Jun-t, aki egy cameo szerepben látható az első részben, ami Szöulban játszódik.
A sorozatnak tulajdonképpen három főszereplője van, a frissen visszahívott igazgató, Ogata (Tanabe Seiichi), a hotelben megszálló pénzügyér, Mizusawa (Oikawa Mitsuhiro) és az igazgató jobbkeze, Odagiri Kyoko (Ueto Aya). Közülük Tanabe játszik a legjobban, aki minden pillanatban igyekszik a szabályzatnak 100%-ig megfelelni, még abban az esetben is, ha ez nem tűnik logikusnak és a kollégái sem értik meg. A legnépszerűbb fiatal japán színésznők közé tartozó Ueto Aya sem teljesít rosszul, ráadásul neki ez talán az első felnőttesebb szerepe. Engem csak egy jelenetben zavart a játéka, mégpedig úgy a negyedik rész környékén, ami a karaoke bárban játszódott, ezt leszámítva hozza a rá jellemző precíz alakítást. Érdekesség még vele kapcsolatban, hogy a sorozat főcímdalát is ő énekli, aminek a szövegét is ő írta, valamint az, hogy az első részben angolul is megszólal, hasonló akcentussal, mint anno az Attack No. 1-ben (az "eküszükjúzmí" mondata nagyon aranyos), valamint koreaiul is folyékonyan ad elő néhány mondatot. A főszereplők közül Oikawa Mitsuhiro játéka tűnt számomra egy kicsit szürkébbnek, mesterkéltebbnek, mint a többieké.
A sorozat nekem a túl sok erőltetett véletlen miatt mindenképpen csalódást okozott, pedig a kivitelezésén látszik, hogy jó nagy költségvetésből gazdálkodhattak a készítők és igyekeztek a külsőségek terén mindent a leghitelesebben bemutatni, ezek azonban nem ellensúlyozzák a sztori gyengéit. Valószínűleg a japán nézők is így voltak vele, mert a nézettségi mutatók terén nem teljesített túl jól a Hotelier, így az eredetileg tervezett 11 rész helyett mindössze 9 részbe zsúfolták bele a történetet. A sorozat megtekintése elsősorban azoknak lehet hasznos, akik japánul tanulnak, mert remekül lehet figyelni a különféle beszédmódokat, amiket a szereplők használnak, egyébként csak a sorozatfüggőknek ajánlott.