Ma 2012. május 24., csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
Hold Up Down (2005)
| Ismertetők - Japán |
ホールドアップダウン (2005)
A történet egyes darabjai és a figurák közül néhány is ismerős lehet Sabu korábbi filmjeiből. Megismerhetünk két Mikulás gúnyába öltözött bankrablót, egy lepukkadt hippit, két rendőrt, akik közül az egyikük nagy autó (és sebesség) mániás, továbbá egy depressziós papot és egy, a vonatok terén teljesen profi rendőrnőt. Ha még azt is hozzátesszük, hogy „isten” is szerepel a filmben, valamint egy szép hosszú jelenetben a kísértetes és a zombi filmek is kifigurázására is sor kerül, látszik, hogy Sabu ezúttal sem fukarkodott az elborult ötletekkel (a többi általa rendezett filmhez hasonlóan ennek is ő írta a forgatókönyvét is). Természetesen ebben a filmben is minden és mindenki mindennel és mindenkivel összefügg és a legapróbb elejtett mondat, vagy éppencsak „elkapott” jelenet is fontossá válik a későbbiekben. Feltétlenül megemlítendő a szintén Sabura jellemző lassú tempó, ami esetleg zavaró lehet, de a film élvezhetőségét egyáltalán nem rontja. A humor is elsőosztályú, feltehetően, ha nem láttam volna már jópár korábbi Sabu filmet, az eredetiséggel sem volnának problémáim.
A film a Hard Luck Hero-hoz hasonlóan már „csak” a minden mindennel összefügg „sablonra” helyezi a hangsúlyt, ezzel próbálva fokozni a feszültséget. Sajnos a korai Sabu filmekre jellemző mondanivaló ezúttal elmarad, inkább poénra van véve az egész, de ha ilyen elvárásokkal ül le elé a néző, akkor jó szórakozást nyújt. A technikai kivitelezésre sem lehet panasz. Mind a kinematográfia, mind a zene, mind a fényképezés elsőosztályú, de mindezek fontossága eltörpül Sabu ötletei mellett.
További hasonlóság a HLH-val, hogy ebben a filmben is ugyanúgy a V6 néven elhíresült popcsapat tagjai a főszereplők (akárcsak a Cosmic Rescue-ban), név szerint Morita Go, Okada Junichi és Miyake Ken. Rajtuk kívül a film szereplői közül az ismertebbek közé tartozik még az egykor gyereksztárként startolt Ayumi Ito, aki a vonatőrült rendőrnőt játsza. Sabu korábbi filmjeinek főszereplői, Tsutsumi Shinichi és Terajima Susumu sajnos kimaradtak.
Összegezve tehát a Hold Up Down egy alapjában véve jó film, csak érződik rajta, hogy helyenként más filmekben már „lelőtt” ötleteket is felhasznált benne a rendező. Lehet, ő is érezte mindezt és eddigi legújabb filmjében, a Shissou-ban már más vizekre evezett.
iMDB
A 2003-ban bemutatott Hard Luck Hero után mintegy két évet kellett várni Sabu következő filmjére, ami Japánban 2005 novemberében került a mozikba. Talán sokakban csalódást kelthet, hogy ez a film igen sokban hasonlít is a Hard Luck Hero-ra, valamint felépítését tekintve is „tipikus” Sabu alkotás, ami nem hoz újat, azonban mindezekkel együtt sem szorul sajnálatra.
A történet egyes darabjai és a figurák közül néhány is ismerős lehet Sabu korábbi filmjeiből. Megismerhetünk két Mikulás gúnyába öltözött bankrablót, egy lepukkadt hippit, két rendőrt, akik közül az egyikük nagy autó (és sebesség) mániás, továbbá egy depressziós papot és egy, a vonatok terén teljesen profi rendőrnőt. Ha még azt is hozzátesszük, hogy „isten” is szerepel a filmben, valamint egy szép hosszú jelenetben a kísértetes és a zombi filmek is kifigurázására is sor kerül, látszik, hogy Sabu ezúttal sem fukarkodott az elborult ötletekkel (a többi általa rendezett filmhez hasonlóan ennek is ő írta a forgatókönyvét is). Természetesen ebben a filmben is minden és mindenki mindennel és mindenkivel összefügg és a legapróbb elejtett mondat, vagy éppencsak „elkapott” jelenet is fontossá válik a későbbiekben. Feltétlenül megemlítendő a szintén Sabura jellemző lassú tempó, ami esetleg zavaró lehet, de a film élvezhetőségét egyáltalán nem rontja. A humor is elsőosztályú, feltehetően, ha nem láttam volna már jópár korábbi Sabu filmet, az eredetiséggel sem volnának problémáim.
A film a Hard Luck Hero-hoz hasonlóan már „csak” a minden mindennel összefügg „sablonra” helyezi a hangsúlyt, ezzel próbálva fokozni a feszültséget. Sajnos a korai Sabu filmekre jellemző mondanivaló ezúttal elmarad, inkább poénra van véve az egész, de ha ilyen elvárásokkal ül le elé a néző, akkor jó szórakozást nyújt. A technikai kivitelezésre sem lehet panasz. Mind a kinematográfia, mind a zene, mind a fényképezés elsőosztályú, de mindezek fontossága eltörpül Sabu ötletei mellett.
További hasonlóság a HLH-val, hogy ebben a filmben is ugyanúgy a V6 néven elhíresült popcsapat tagjai a főszereplők (akárcsak a Cosmic Rescue-ban), név szerint Morita Go, Okada Junichi és Miyake Ken. Rajtuk kívül a film szereplői közül az ismertebbek közé tartozik még az egykor gyereksztárként startolt Ayumi Ito, aki a vonatőrült rendőrnőt játsza. Sabu korábbi filmjeinek főszereplői, Tsutsumi Shinichi és Terajima Susumu sajnos kimaradtak.
Összegezve tehát a Hold Up Down egy alapjában véve jó film, csak érződik rajta, hogy helyenként más filmekben már „lelőtt” ötleteket is felhasznált benne a rendező. Lehet, ő is érezte mindezt és eddigi legújabb filmjében, a Shissou-ban már más vizekre evezett.
További cikkek :
» Hong Kong Godfather (Jian dong xiao xiong) (1985)
Amikor a Shaw Brothers stúdió számára nyilvánvaló vált, hogy a hagyományos kosztümös, küzdősportos vagy "heroic bloodshed" stílusú filmek aranykora leáldozóban van, elkezdték keresni a kivezető utat.
» Killer's Mission (Shokin kasegi) (1969)
Tomisaburo Wakayama 1969-ben egy olyan karaktert indított útjára, amelyhet a pályafutása során még többször visszatért. A "Shokin kasegi", nem más, mint a sógun személyes harcosa, aki kizárólag az ő parancsainak kénytelen...
» The Ghost Story of Oiwa (Kaidan Oiwa no borei) (1961)
A Japánban rendkívül népszerű kísértet történet 1925-ben született meg Tsuruya Nanboku tollából még Tokaido Yotsuya Kaidan címmel, aki a negyedik volt ezen néven, és színpadi szerzőként tevékenykedett.
» Dabangg (2010)
Minden idők második legnagyobb indiai kasszasikere immár hivatalosan is 2010 legjobb filmje.
» Love in Disguise (Lian ai tong gao) (2010)
Az elsőfilmes rendező, Wang Lee-hom a legkevésbé sem idol-mozifilmet akart készíteni, ám a legszélesebb közönséget megcélzó romantikus vígjátéka, a Love in Disguise épp személye miatt lett mégis az.
YEZy nevű szerzőnk 2006. január 20., péntek óta tag.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com







Hozzászólások
A vonatőrült zsarunő nem Ayumi Ito, hanem Kashii Yu amugy
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.