iMDB  

Egy pár nappal, héttel ezelőtt adtam hangot elkeseredettségemnek a Granny Gabai ismertetőjében a 2006-ban készült japán drámák színvonalát illetőleg, de hál' istennek úgy tűnik elkiabáltam a dolgot. Igencsak nyögvenyelősen vettem elő tegnap egy szintén a múlt évben készült drámát, melynek borítóján fiatal lányok díszelegtek, szám szerint négy. Számomra egyértelműnek tűnt, hogy megint csak egy színes-szagos tini filmmel lesz dolgom, melynek a központjában a szerelem áll, de tévedtem. Végre ismét egy említésre méltó, és közel sem tiszavirág-életű kis remekműre bukkantam.

A Strawberry Shortcakes egy újabb manga-adaptáció, ami gondolom már senkit nem lep meg, sőt, sokan nyilván lesajnálóan csóválják a fejüket. Ezzel én is így voltam, hiszen ezek az átiratok igencsak divatosak manapság, szinte minden második film mangából készül. Gyakran sajnos egy olcsó trükk csak, hogy egy rendező egy már befutott munkát visz szalagra, hiszen egy manga szinte alapban egy képes storyboard, munka alig van vele, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy különösebb reklám sem kell neki. Jelen film esetében azonban egy kicsit más a történet.

Japánban hatalmas rajongótábora van az un. shoujo mangáknak, melyek a fiatal lányok igényeit elégítik ki, gyakran igen butucska történettel, ám rengeteg feminin férfival. Sokkal kevesebb a száma azonban azon kiadványoknak, melyek azoknak a felnőtt nőknek szólnak, akik már kinőttek a tiniknek szóló történetekből, de még mindig van igényük az ilyesmire. Nekik készítik az un. josei mangakat, s ezek közé tartozik a Sweet Cream and Red Strawberries is, mely a most tárgyalt film alapját képezi. S hogy nem csak egy olcsó átiratról van szó, arra garancia, hogy a manga írója és rajzolója, Kiriko Nananan (előző munkája a Blue címet viselte, s szintén készült belőle film.), aktívan részt vett mind a film háttérmunkálataiban, sőt az egyik főszereben is ő brillírozik.

Hogy miről is szól a manga és a film. ezek után könnyen kitalálható: a felnőttkorba lépett, nagyvárosi nőkről. Azt már azonban itt az elején gyorsan leszögezem, hogy ez nem a Sex & New York japán változata, annál azért sokkal több.

Négy fiatal, 25-30 közötti lányt/nőt ismerhetünk meg, akik az élet különböző területein tevékenykednek ugyan, de van egy közös tulajdonságuk, magányosak (és nem szinglik). Satoko és Akiyo egy helyen dolgoznak, egy amolyan prosti közvetítő szolgálatnál. Satoko, aki egyébként alig néz ki 18-nak, a telefonos kisasszony, míg a koránál viszont sokkal idősebbnek látszó Akiyo pedig egy kéjhölgy, aki társaitól eltérően minden klienssel elmegy, s olyan dolgokat is megenged nekik, amiket a többiek nem. A másik pár, Chihiro és Toko is ismeri egymást, szobatársak, ám két végletes jellemet képviselnek. Chihiro egy butuska titkárnőcske, aki egyoldalú szerelmet táplál kollégája iránt, aki ezt könnyedén ki is használja, Toko (Kiriko Nananan) pedig igazi művész, aki szerelmes képeibe, s nem mellesleg bulémiás.

A film zsenialitása abban rejlik, ahogy megfogja a hétköznapi életet, s elénk tárja azt. Könnyedén felfedezhetjük magunkat abban a nihillista hangulatban, melyben a lányok is vonaglanak, abban az űrben, mely körülveszi őket. Mindegyikük eltölti valahogy az idejét, de egyik sem nevezhető amolyan igazi életcélnak, vagy önmegvalósításnak, még a mangarajzolóé sem, hiszen ő is csak megrendelésre dolgozik (az más kérdés, hogy feladata Isten megrajzolása, ám nem korábbi vallási vagy kulturális minták alapján). Ez a nihilizmus nem annyira kiélezett azonban, mint ahogy más filmekben megszokhattuk. Itt semmi sem élet-halál kérdése, legalábbis nekünk kivülállóként ez egyértelmű, a lányoknak természetesen nem. S ahogy a mi életünk sem egy íven mozog, így a filmben feltűnő, néha már sokkoló képeket olykor meg-meg szakítja egy-két kedves, sőt vicces jelenet is. De az egész filmen átüt a magány érzete, s a Tokió betondzsungelére jellemző elidegenedés, ahol egymás hegyén-hátán él több millió ember, s a szobatársak sem ismerik egymást, a nevükön túl pedig semmit sem tudnak egymásról.

Amit itt leírtam, csak a felszín. A Strawberry Shortcakes olyan film, mely kevés beszéddel is sokat mond, megragadja a nézőt, s minden momentumán érdemes rágódni egy kicsit. Olyan munkákkal említhető egy lapon, mint a Take Care of my Cat , az Eternal Summer , a Linda Linda Linda vagy a Taga Tameni , de nem csak ezen művek rajongóinak ajánlott. Tartalmas kikapcsolódás.