A Ringu az ázsiai horrorfilmgyártásban mérföldkő lett. Azóta rengeteg film készült hasonló kaptafára, hasonló történettel, sőt hasonló effektekkel és hatásvadász elemekkel. Ezek a szinte unalomig ismételt elemek azonban sokszor nem tudják elérni a kívánt hatást, gyakran például nem is attól ijedünk meg, amit látunk, hanem az ehhez hozzáadott hirtelen és erős hangeffektektől. Kérdem: tényleg ez kell a jó horrorhoz? A válaszom: szerintem nem feltétlen, az ezeket a kaptafákat mellőző, rendhagyó filmek jobban megmaradnak az emberben, gondolok itt pl. a Marebito-ra. Éppen ezért vetettem magam kiéhezett hiénaként a Noroi-ra is, hiszen láttam az előzetesében, hogy ez más lesz, mint a legtöbb ázsiai horror. Noha az alapötlet itt se teljesen új, ugyanis egy áldokumentumfilmmel van dolgunk. Ennek a meglehetősen sajátos stílusnak talán a leghíresebb alkotásai a Cannibal Holocaust és a Blair Witch Project. A Noroi az utóbbihoz hasonlít inkább, főleg a története miatt, bár ez a film némileg könnyebb helyzetben van, hiszen az ázsiai emberek jóval fogékonyabbak a spirituális dolgokra, éppen ezért hitelesebbnek is tűnik. A költségvetés szempontjából is hasonló a helyzet, de itt azért már találkozunk egy kevés számítógépes effekttel.

Zárszóként csak annyit tudok mondani, hogy nekem nagyon tetszett, azoknak ajánlom, akik az ilyen jellegű filmeknek a hangulatát át tudják érezni és ők szerintem nem is fognak csalódni. Ijedősöknek, félősöknek pedig egyáltalán nem ajánlott!

(imdb)

Előzetes