Ázsiafilm

Ez a film, amit Akagawa Jiro regényéből készítettek, akárcsak a School day of the dead-et majd 20 évvel később, egyfajta paródiája a gengszterfilmeknek, azonban a helyenkénti poénok ellenére se gondoljon senki se egy habkönnyű vígjátékra. Inkább úgy lehetne megfogalmazni a film hangulatát és történetét, hogy egy véresen komolyan vett marhaság, igyekeztek minél többet kihozni a gyakorlatilag abszurd alapötletből. Hogy ez mennyire sikerült, az már egy más kérdés, ráadásul a moziplakát jóval többet sejtet, mint amit végül kap a néző.


1981-ben ugyanis már messze nem voltak divatban a 70-es évek első felének erőszakos sexploitation filmjei, így ez sokkal inkább egy elsősorban tinédzsereknek készült film, akik ennek köszönhetően némiképpen átélhették, milyen is lehet az, ha valaki bekerül a yakuzák világába. A film a maga korában hatalmas népszerűségnek örvendett, persze elsősorban a fiatalok körében, a talán leghíresebb mondat, a főhősnő által előadott egyetlen gépfegyveres lövöldözés közbeni sajátos hangsúllyal elmondott „Kaikan!” (magyarul kb. fantasztikus!) valóságos szállóigévé vált akkoriban. 1982-ben a legnépszerűbb filmnek választották, akárcsak a főszereplő hölgyet, a máig is a filmvilágban mozgó Yakushimaru Hiroko-t, aki a legnépszerűbb színésznő volt a nyolcvanas évek elején és ezzel a filmmel került be az akkori idők legnagyobb japán filmsztárjai és popsztárjai közé (a film főcímdalát is ő énekelte).


A nagy siker és a díjak ellenére is úgy éreztem, hogy a sztoriból jóval többet is ki lehetett volna hozni, ha a drámaiság helyett inkább az akcióra helyezik a hangsúlyt. Így azonban csak egy közepes film, ami ad egy kis izelítőt a 70-es és a 80-as évek fordulója fiatalságának hangulatából és életérzéséből, egyszer nézhető és könnyen felejthető darab.