belépés∆

Ballad of Narayama (1983)

Ballad of Narayama (1983)

iMDB

A Ballad of Narayama (félreértések elkerülése végett: a Nara-hegy Balladája) Shohei Imamura egyik legismertebb filmje nyugaton, ami nem véletlen. Ugyan 1983-ban megnyerte a cannes-i Arany Pálmát, ám nem szabad csak ezzel magyarázni hírnevét. A Fesztivál csak azt a célt szolgálta, hogy felhívja a filmre a figyelmet, utána viszont már saját maga taposta ki az utat az ismertséghez, követve a makulátlan, örökérvényű műalkotások példáját.

 

Ballad of Narayama (1983)

 E mozi egy 1953-as film remakje, s mindkét mű egy hasonló című könyvön alapul. Aki nem ismeri a filmet, de egy kicsit ismerős a japán kultúrában, az több, mint valószínű, hogy hallott arról a szokásról, mely a régi Japán egyes hegyvidéki falvaiban élt. Ezen szétszórt településeken annyira nehéz volt az élet, s annyira kevés az élelem, hogy minden egyes száj hatalmas terhet jelentett egy családnak. Ennek okán egyrészt jól meg kellett gondolniuk a gyermekvállalást, ám volt ennél egy, mai szemmel nézve sokkal borzasztóbb hagyomány is. A 70. életévüket elért öregeknek el kellett hagyniuk a közösséget, s fel kellett zarándokolniuk a közeli oromra. Bár nem mondta ki senki, mindenki tudta, hogy ilyen körülmények között egy idős ember nem sokáig élte túl a viszontagságokat.

Ballad of Narayama (1983)

Imamura mester filmje ezt a témát járja körül, – s ez más rendezőnek bőven elég is lenne – de jócskán túl is mutat ezen. A mű zsenialitása abban rejlik, hogy ezt a hagyományt nem valami horrorisztikus, egzotikus szokásként vázolja elénk, hanem - a kulturális antropológia fogalmával élve – résztvevő megfigyelővé avatja az embert. Ez annyit tesz, hogy bevezeti az embert az adott kultúra világába, hogy belülről, saját valóságában és gondolatiságában tudjuk vizsgálni azt, ne pedig a kívülálló szemével. Arra próbál rávezetni minket, hogy az őslakosok nem kedvtelésből, vagy holmi őrült szenvedélyből kiindulva küldték szüleiket a hegyekbe meghalni, hanem bizony környezetük, a természet kényszerítette rá őket.

Ballad of Narayama (1983)

Sokan brutálisnak és bestiálisnak írják le a filmet, s bátran kijelenthetem, hogy nincs igazuk, csak nem vették a fáradságot, hogy elmerüljenek a történetben, vagy azonosuljanak azzal, pedig ebben az esetben ez egyáltalán nem volt nehéz. Már az első képsorok, melyek a fennsíkon álló, hóval fedett apró házakat mutatják, magukkal ragadják a szemlélőt, az igazi vadromantika érzetét keltik benne. Pillanatok alatt ott állunk a vityillók között, s eltölt minket a környezet, a táj varázsa. Ám ez nem tart soká, s itt kapcsolódik be Imamura zsenialitása. Nekünk, városlakó embereknek, akik ilyen tájat leginkább TV-ben látnak lehet, hogy ez maga a paradicsom, de az ott, és akkor élő embereknek bizony komolyan meg kellett küzdeniük a természet farkastörvényeivel, melyet Imamura kőkeményen az arcunkba is vág az állatvilág, s az élelemszerzés naturális és igen gyakori ábrázolásával. Ezen képsorok hitelessége egy természetfilmmel is felér, s gyermekkoromra emlékeztet, mikor össze-össze rándultam azokon a képsorokon, ahogy egy kígyó egészben lenyeli élő áldozatát. Csak zárójelben fűznék ide egy saját gondolatot. Az állatvilág gyakori szerepeltetésének véleményem szerint nem csak az ember-természet kapcsolatának érzékeltetése a célja. Szerintem itt egyfajta spiritualizmus (lényegében talán a sintoizmus) jelenik meg, melyben az ember-isten kapcsolatot lehet felfedezni. Imamura itt-ott beszúr egy-két jelenetet, mely felett könnyen el is lehet futni, de szerintem a rendezőnek konkrét célja volt vele. Úgy vélem a hegy istene az állatokon keresztül tartja szemmel az ott élő embereket, s teszi próbára őket.

Ballad of Narayama (1983)

A falu lakói tehát nem állatok, s bármennyire rákényszeríti őket a természet, hogy csak a végső racionalizmus enged túlélni egy ilyen környezetben, mégis megjelennek az érzelmek, irtózatos töltést adva az egész filmnek. Itt egy közösségről van szó ugyanis, ahol él az anya-fiú, vagy a testvéri szeretet, és természetesen a szerelem is, mely érzelmek bizony komoly konfliktusba tudnak kerülni a túlélést célzó íratlan törvényekkel. Ez leginkább a film végén csúcsosodik ki, hiszen az öregnek nem egyedül kell elzarándokolnia, hanem saját gyermeke a hátán viszi fel a hegyekbe őt. Megrázó képsorok ezek, melyeket Imamura hihetetlen atmoszférát teremtve mutat be.

Ballad of Narayama (1983)

Mindezek láttán azt hihetnénk, hogy egy nyomasztó filmmel van dolgunk, de hangsúlyozom, hogy ez nem így van. A film megpróbálja teljes egészében bemutatni ezt a sajátos életformát, s nem csak a fentebb taglalt dolgokat emeli ki 100 %-osan, s még kevésbé hatásvadász módon. Az életnek sajátos velejárója a humor, az ének és a szerelem, melyeket szintén a maguk valójában, naturálisan tár elénk a rendező. Így ismerkedhetünk meg a csak „Büdöskének” nevezett félnótással, akit messziről elkerülnek a nők, s ez lassan komoly gondot okoz az egész családnak, akik próbálnak mindent megtenni eme probléma megoldására. De így lehetünk tanúi több alkalommal a falusiak nemi életének, melyeket szintén igen szabadosan, de mégis teljesen természetesen mutat be a rendező.

Ballad of Narayama (1983)

Meggyőződésem, hogy a Ballad of Narayama a modern japán film egyik legkiemelkedőbb darabja. Egy olyan eposz, mely nem nagy uralkodók és népek történetét mutatja be, hanem olyanokét, akikről nem is tudtunk eddig. Könnyedén átélhető, követhető alkotás, ami viszont olyan elemi kérdésekkel foglalkozik, melyekre a ma emberének már nem kell odafigyelnie, s szinte már tudomást sem vesz róluk, holott akár száz éve is gyakorlatilag csak e körül forgott az emberek élete.

Ez egy tökéletesen átgondolt, kiforrott, s művészi eszközeiben makulátlan alkotás, kötelező darab.

Hozzászólások   

#4 oldfan 2007-09-25 09:45
Megnéztem az 1958-as változatot. Teljesen más, mint amiről az ismertető szól, ha a filmtechnikát és a megközelítést nézzük, de nagyon jó. Ballada-szerű feldolgozás az emberi áldozatvállalás ról, tudatosan felvállalva a színházi hagyományokat. Még énekes-narrátor is van benne. Érdekes megközelítés.
#3 Guest 2007-06-11 09:34
Ledöbbentően jó film, mesteri fényképezéssel, drámai történettel. Soká lehetne ecsetelni az erényeit, de nem teszem. A legnagyobb számomra benne az, hogy bár időben, térben, társadalmi környezetben igen távol álló történetet látunk, mégis képes arra , hogy elgondolkoztass a az embert a SAJÁT életének értékein. Remekmű.
#2 Guest 2007-05-18 05:06
Megnéztem. Szerintem egyszer mindenképp érdemes.
#1 Guest 2007-05-08 06:04
Na erre kíváncsi leszek. :-)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Attention Please! Dorama Special (2006)

Attention Please! Dorama Special (2006)

アテンションプリーズ! Dorama Special (2006)Japánban a tévésorozatok némelyikéhez úgynevezett “special”-öket szoktak forgatni, afféle tévéfilmeket, amikben tovább fűzik a sorozatban megkedvelt szereplők történetét. Ezek közül a special-ök közül sok a mozikig is eljut (csak néhány példa: Tokyo...

Superior Ultraman 8 Brothers (Daikessen! Chou urutora 8 kyoudai) …

Superior Ultraman 8 Brothers (Daikessen! Chou urutora 8 kyoudai) (2008)

 Íme egy újabb legenda a kaiju filmek hőskorából, akit időről időre újabb kalandokba kevernek. Ultraman azonban annyiban különbözik a tipikus szörnyektől, hogy emberi alakja van és természetesen képességeit az emberek védelmére használja fel a...

Sumo Do Sumo Don't (Shiko funjatta) (1992)

Sumo Do Sumo Don't (Shiko funjatta) (1992)

Suo Masayuki rengeteg díjat nyert művét leginkább egyetlen mondattal érdemes ajánlani, egy egész ajánló talán felesleges is hozzá. Ez a film szolgált alapul Yaguchi Shinobu számára, aki gyakorlatilag ugyanígy építette fel leghíresebb vígjátékait, a Waterboys-t...

Noriko's Dinner Table (Noriko no shokutaku) (2005)

Noriko's Dinner Table (Noriko no shokutaku) (2005)

  Sion Sono 2002-ben kiadott regényét, a Suicide Circle: The Complete Edition-t saját maga vitte filmvászonra, ami sokak körében vált kultfilmmé. A tömeges öngyilkosságot elkövető iskoláslányok története érdekesnek, izgalmasnak, na és persze kellően véresnek bizonyult, köszönhetően...