A történetről nem sokat lehet mondani, a cím gyakorlatilag pontosan tájékoztat arról, mi is lesz a filmben. Azt tudjuk, hogy a valóságban Japán két tektonikus lemez találkozásánál fekszik. Azt is tudjuk, hogy az egyik lassan befelé nyomódik a másik, a japán szigetvilágot hátán hordó lemez alá. A tudósok egyetértenek abban, hogy bizony az ország előbb-utóbb hullámsírba süllyed majd, de a pontos idejét nem tudják megállapítani, mindenestre minden variáció évezredeket emleget. Nem úgy ez a film, amiben a folyamat bizony felgyorsul, s 40-50 évben határozzák meg a végső pusztulás bekövetkeztét. Először. Aztán kiderül, hogy rosszul számoltak és az egész kevesebb, mint egy évet fog igénybe venni. Képes-e ennyi embert befogadni a világ többi országa, ilyen rövid idő alatt? Egyáltalán elmondják-e a lakosságnak? Vagy van lehetőség megállítani a folyamatot?

A film egyértelműen nemzetközi piacra készült, amit több tényező is bizonyít. Egyrészt rengeteg pénzbe került a forgatás, egyes tájékoztatások szerint egyenesen a Japánban eddig forgatott legdrágább film. Bár erről még hivatalos közleményt nem olvastam, de egyértelműen látszik, hogy nem két fillér volt a bekerülési összeg. A készítők a japán filmekhez képest óriási trükk technológiát sorakoztattak fel, hogy érzékeltetni tudják szeretett földjük pusztulását. Mint azt már az eredeti, 1973-as filmben is láthattuk, egy ilyen eseményt több természeti katasztrófa is kísér, úgy, mint vulkánkitörtés, földrengés, szökőár stb. Ezen eseményeket, és utóhatásaikat rengeteg CG-vel és egyéb trükk-felvétellel vitték filmre a speciális effektusokért felelős mesterek.

A nemzetköziség másik ismérvét a kivitelezés hordozza magán. Az alkotót minden sajátosságtól mentes, mindenki számára könnyen emészthető filmet hoztak össze, minek következtében a film egy sablonokból összetákolt félcmunka lett. A történet sajnos annyiban eltér az eredetitől, hogy itt bizony bemutatásra kerül a hős, igazi, tiszta szamuráj jelemmel megáldott japán közember, aki önfeláldozóan, embertársai érdekeit szem előtt tartva száll szembe a veszéllyel. Így gyakorlatilag a film első fele, számomra rettentő unalmasan mutatja be ezeket a karaktereket, csak a második fele foglalkozik a tulajdonképpeni katasztrófával, ellentétben az Umizaruval, ahol végig fenntartják a feszültséget. A karakterek is igazi, hamisítatlan amerikai klisék. Van itt ex-házaspár, aminek egyik tagja a katasztrófa közeliségét felfedező tudós (akinek természetesen senki sem hisz), illetve egy magas állami pozícióban lévő politikus nő (egyesek a szintén államfői babérokra törekvő Yuriko Koikét vélik benne felfedezni), akiket az események újra összehoznak. De persze ott van a hős tengeralattjáró pilóta is, aki kitűzi a műszerfalra felesége és gyermeke fényképét, s persze a gyakorlott szem egyből látja, milyen sorsra is jut majd szegény. 

A fentebb említett speciális effektusok sem hoznak semmi újat, hiába van belőlük olyan sok. A vulkánkitörésnél levegőbe repülő és utána a városba becsapódó sziklák képe erősen emlékeztet a már évekkel ezelőtt vetített amerikai szuperprodukció, az Armageddon meteorjaira, míg ilyen szökőár pusztított a Deep Impactben is. Sajnos ezzel japán barátaink késtek vagy tíz évet.

Ezeket a hiányosságokat bizony a japán közönség is észlelte, így a film alig két hétig vezette a toplistát, a 2006-os összesítésben pedig csak az ötödik helyen végzett (míg az Umizaru a másodikon). Sokkal nagyobb sikere volt azonban Koreában, ahol viszont letaszította a már öt hete a trónon csücsülő Host-ot, és utána sikerült megdöntenie annak nézettségét is.