A filmet Higashino Keigo regényéből készítették, a rendező pedig a néhány évvel ezelőtti Beautiful Life című tévésorozatot is jegyző Shono Jiro volt. A tévés tapasztalatokkal bíró rendező ebben a nagy filmben is a tévés technikákat használta fel, azonban jóval több sikerrel, mint a Sugar & Spice alkotói. Mindennek köszönhetően ugyanazt a képi világot és ugyanazt a dramaturgiát láthatja a néző, mint egy tévésorozatban, azonban ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a film technikailag szegényesen lenne kivitelezve, sőt! Kicsit a fényképezés módja még ahhoz is hozzásegít, hogy emberközelibbnek érezzük a helyzetet. Ami helyenként zavaró a technikai kivitelezésben (és szintén tévés sajátosság), hogy több jelenetben is túlzásba vitték a drámaiságot, szirupossá téve, kicsit elrontva ezzel az összképet (pl. amikor az eszméletlen lány a kórházban ejt egy könnycseppet).


A főszereplő színészekre sem lehet panasz. A gyilkosság miatt hányatott sorsúvá váló Naoki-t alakító Yamada Takayuki (Waterboys sorozat, Densha Otoko) érzékletesen mutatja be a karakter már-már reménytelen helyzetét, a mellé szegődő lányt napjaink egyik legfelkapottabb fiatal japán színésznője, Sawajiri Erika játszotta, szintén jól, a börtönben sínylődő báty megformálása pedig Tamayama Tetsuji-ra (Rockers, Nana, Chekeraccho) hárult, ő sem vallott szégyent benne.


A film tehát mind technikailag, mind a színészet terén jó. Ami esetleg problémaként merülhet fel és zavarhatja a (nem japán) nézőt, az a helyenként európai ésszel értelmetlennek tűnő reakciók sora, amit a szereplők bemutatnak. Például ahogyan Naoki folyamatosan rejtegeti a családi hátterét, többször még azt is letagadja, hogy bátyja van, persze egy idő után mindig lebukik, továbbá a film vége felé a párjával lefolytatott vitát is furcsán céltalannak éreztem. Ez persze inkább a kulturális különbségekből fakad, nem pedig a film hibája, de mindenképpen említésre méltó. Az európai társadalomban, ami köztudottan az egyénre épül, nem pedig a csoportra, messzemenően nincs ekkora ellenérzés valakivel szemben, akinek egyik hozzátartozója börtönben van/volt (most arról, hogy kis hazánkban helyenként még érdemnek is minősül mindez, ne beszéljünk).


Érdekes és elgondolkodtató mindaz, ahogyan lefestik, milyen sorsa kényszerül az, aki ilyen helyzetbe kerül. Leginkább ez a lélektani rész a film erőssége, a távol-keleti és az európai gondolkozásmód különbözősége (és az ebből fakadó különböző reakciók) ellenére is kellőképpen átélhetővé teszi a történetet. A többi már csak hab a tortán, főleg a manzai komikusos részek, amik érdekes betekintést adnak a sajátos japán humor világába. Jó kis film, mindenképpen megtekintésre érdemes, a fentebb említett sziruposság nem annyira zavaró benne.