A filmet Sakurazawa Erika shoujo-mangájából készítette az elsőfilmes rendezőhölgy, Miyasaka Mayumi és mint valószínűleg a lányoknak készült képregények általában, meglehetősen szirupos kis történet. A készítőkkel kapcsolatos további érdekesség, hogy a forgatókönyv is egy hölgy, bizonyos Okudera Satoko munkája. A film (és a képregény) alapötlete igen érdekes, hiszen az angyalok nem kifejezetten a japán kultúra teremtményei, viszont az a módszer, ahogyan az angyalt “beépítették” a japán környezetbe, illetőleg azok a tulajdonságok, amikkel felruházták, már jellegzetesen japánosak. Az angyalon kívül elég sokféle japán “átlagember” ügyes-bajos dolgaival is meg lehet még a filmben ismerkedni. A bolti eladóról már írtam, de van mellette egy elvált apa, aki egyedül neveli a kislányát (aki már-már túlzottan is hiperaranyos, de mindenképpen a legjobban eltalált szereplő), miközben próbálkozik meghódítani egy hölgy szívét, rajta kívül egy diáklány problémáit is bemutatják, akit kiközösítenek az osztálytársai és a többiek által csak “disznónak” hívott lány segít rajta (na meg az angyal!), valamint egy, a cicáját kereső lány is képernyőre kerül, nem is beszélve a fő “poénforrásról”, két barátnőről (vagy testvérről?), akik gin-je rejtélyes körülmények között folyton “felszívódik”.


Technikai kivitelezését tekintve (a fentiek tudatában nem véletlenül) sokban emlékeztet a film egy képregényre. Talán túlzottan is követték a forrás menetét, ugyanis több ziccert is kihagytak annak érzékeltetésekor, ahogy az angyal “jelzi” jelenlétét. Van egy jelenet, ami az iskolában játszódik és az angyal a szokásos gyermeki módján az ujjával írogat a táblára, de a táblát törlő lány meglepett arcán kívül nem történik semmi sem. Ez egy képregényben jó poén, de egy filmben, ahol hosszabb idő áll rendelkezésre a reakciók bemutatására, kicsit kevéske. Sajnos több hasonló, általam kidolgozatlannak érzett jelenet is van még ezen kívül. A két barátnő, akik folyton a kajával foglalkoznak és gyakorlatilag csak humorforrásként szolgálnak (ahogyan a “betevő” ginjüket keresik), szintén csak “töltelékként” van benne a történetben, sem az nem derül ki róluk, hogy valójában kicsodák, sem az, hogy miért is vannak jelen. A többi szereplő viszont szimpatikus és az angyallal történő kommunikációjuk, valamint annak bemutatása, hogy “számíthatnak valakire” és ebből erőt merítenek, sokat dob a film hangulatán.


Igen, a hangulat. Ez a film legerősebb része és minden valószínűség szerint, ha a néző nem képes ráhangolódni, akkor egyáltalán nem fogja értékelni a filmet. Sok-sok megható jelenet található meg benne, helyenként aranyos poénokkal színesítve a történetet, viszont úgy istenigazából az egész film során semmi rendkívüli nem történik, leszámítva persze az angyal jelenlétét. Az angyal “extra képességeit”, azaz a kitárt szárnyait, valamint a fényjelenségeket túlnyomórészt számítógépes grafikával oldották meg, amit én nem szeretek ugyan, azonban ebbe a filmbe jól beleillik, erősíti a színes, szirupos hatást. A szereplőkkel kapcsolatos érdekesség, hogy a film két legismertebb szereplője közül az egyik a hiperaranyos kislány, Morisako Ei, akit többek között a Casshern egyik szereplőjeként is láthattunk már. A másik ismert színész az angyalt játszó Fukada Kyouko, őt a Bábokból és a Kamikaze Girls-ből ismerhetjük és gyakorlatilag tökéletes választás volt erre a szerepre, hiszen már a Kamikaze Girls-ben is egy nem túlzottan bőbeszédű és szerfelett furcsa ruhákat viselő lányt alakított. Fukada kisasszonyt az utóbbi időben több kritika is érte az újabb szerepeiben nyújtott alakításai miatt, ezúttal azonban semmi kifogás nem lehet ellene, igaz, nincs sok dolga sem, azon kívül, hogy szépnek, “angyalinak” kell lennie, hiszen egyszer sem szólal meg.


Összefoglalva ez egy ígéretes próbálkozás egy elsőfilmes rendezőtől, a hibák ellenére is. Az elsősorban nőknek készült történet, a rózsaszínes képi világ és a kicsit szirupos hangulat miatt azonban valószínűleg nem mindenkinél fog sikert aratni.