belépés∆

Angel (Tenshi) (2006)

Angel (天使) (2006)

Angel (Tenshi) (2006)

iMDB

Egy napon, amikor éppen egy diszkóban tölti az időt, Kato, a magányos bolti eladó szemei előtt megjelenik egy gyönyörű, fehér ruhás lány és lecsap az éppen megrendelt gin-jére. Kato, miután magához tér a döbbenetből, szeretne beszélni vele, de a lány hirtelen fényleni kezd, valamint kitárja szárnyait, majd amikor Kato ismét magához tér, a lány már egy furcsa, elérhetetlen helyen üldögél. Onnantól kezdve többször is látja, majd hamarosan rájön, hogy a többi ember viszont nem, ráadásul emiatt néhány kínos pillanatot is át kell élnie. Mindeközben persze megismerkedhetünk más emberekkel is, akik látják az angyalt, aki nem beszél senkihez sem, viszont gyermeki áhitattal érdeklődik a földi világ dolgai iránt (nem csak a gin ízlik neki, de remekül elszórakozik például a fénymásolóval is). Hogy, hogy nem, azok élete pedig, akik látják, hamarosan kezd kicsit jobbá fordulni.

Angel (Tenshi) (2006)

A filmet Sakurazawa Erika shoujo-mangájából készítette az elsőfilmes rendezőhölgy, Miyasaka Mayumi és mint valószínűleg a lányoknak készült képregények általában, meglehetősen szirupos kis történet. A készítőkkel kapcsolatos további érdekesség, hogy a forgatókönyv is egy hölgy, bizonyos Okudera Satoko munkája. A film (és a képregény) alapötlete igen érdekes, hiszen az angyalok nem kifejezetten a japán kultúra teremtményei, viszont az a módszer, ahogyan az angyalt “beépítették” a japán környezetbe, illetőleg azok a tulajdonságok, amikkel felruházták, már jellegzetesen japánosak. Az angyalon kívül elég sokféle japán “átlagember” ügyes-bajos dolgaival is meg lehet még a filmben ismerkedni. A bolti eladóról már írtam, de van mellette egy elvált apa, aki egyedül neveli a kislányát (aki már-már túlzottan is hiperaranyos, de mindenképpen a legjobban eltalált szereplő), miközben próbálkozik meghódítani egy hölgy szívét, rajta kívül egy diáklány problémáit is bemutatják, akit kiközösítenek az osztálytársai és a többiek által csak “disznónak” hívott lány segít rajta (na meg az angyal!), valamint egy, a cicáját kereső lány is képernyőre kerül, nem is beszélve a fő “poénforrásról”, két barátnőről (vagy testvérről?), akik gin-je rejtélyes körülmények között folyton “felszívódik”.

Angel (Tenshi) (2006)

Technikai kivitelezését tekintve (a fentiek tudatában nem véletlenül) sokban emlékeztet a film egy képregényre. Talán túlzottan is követték a forrás menetét, ugyanis több ziccert is kihagytak annak érzékeltetésekor, ahogy az angyal “jelzi” jelenlétét. Van egy jelenet, ami az iskolában játszódik és az angyal a szokásos gyermeki módján az ujjával írogat a táblára, de a táblát törlő lány meglepett arcán kívül nem történik semmi sem. Ez egy képregényben jó poén, de egy filmben, ahol hosszabb idő áll rendelkezésre a reakciók bemutatására, kicsit kevéske. Sajnos több hasonló, általam kidolgozatlannak érzett jelenet is van még ezen kívül. A két barátnő, akik folyton a kajával foglalkoznak és gyakorlatilag csak humorforrásként szolgálnak (ahogyan a “betevő” ginjüket keresik), szintén csak “töltelékként” van benne a történetben, sem az nem derül ki róluk, hogy valójában kicsodák, sem az, hogy miért is vannak jelen. A többi szereplő viszont szimpatikus és az angyallal történő kommunikációjuk, valamint annak bemutatása, hogy “számíthatnak valakire” és ebből erőt merítenek, sokat dob a film hangulatán.

Angel (Tenshi) (2006)

Igen, a hangulat. Ez a film legerősebb része és minden valószínűség szerint, ha a néző nem képes ráhangolódni, akkor egyáltalán nem fogja értékelni a filmet. Sok-sok megható jelenet található meg benne, helyenként aranyos poénokkal színesítve a történetet, viszont úgy istenigazából az egész film során semmi rendkívüli nem történik, leszámítva persze az angyal jelenlétét. Az angyal “extra képességeit”, azaz a kitárt szárnyait, valamint a fényjelenségeket túlnyomórészt számítógépes grafikával oldották meg, amit én nem szeretek ugyan, azonban ebbe a filmbe jól beleillik, erősíti a színes, szirupos hatást. A szereplőkkel kapcsolatos érdekesség, hogy a film két legismertebb szereplője közül az egyik a hiperaranyos kislány, Morisako Ei, akit többek között a Casshern egyik szereplőjeként is láthattunk már. A másik ismert színész az angyalt játszó Fukada Kyouko, őt a Bábokból és a Kamikaze Girls-ből ismerhetjük és gyakorlatilag tökéletes választás volt erre a szerepre, hiszen már a Kamikaze Girls-ben is egy nem túlzottan bőbeszédű és szerfelett furcsa ruhákat viselő lányt alakított. Fukada kisasszonyt az utóbbi időben több kritika is érte az újabb szerepeiben nyújtott alakításai miatt, ezúttal azonban semmi kifogás nem lehet ellene, igaz, nincs sok dolga sem, azon kívül, hogy szépnek, “angyalinak” kell lennie, hiszen egyszer sem szólal meg.

Angel (Tenshi) (2006)

Összefoglalva ez egy ígéretes próbálkozás egy elsőfilmes rendezőtől, a hibák ellenére is. Az elsősorban nőknek készült történet, a rózsaszínes képi világ és a kicsit szirupos hangulat miatt azonban valószínűleg nem mindenkinél fog sikert aratni.

Hozzászólások   

#1 fea 2007-04-24 23:08
Nekem túlzottan is szirupos volt, a hangulatot sem kaptam el, és azon emberek táborába tartoznom, akik inkább kritizálnák Fukada kisasszony talentumát. Összességében nem tudok viszont véleményt mondani róla, mert csúnyán elaludtam rajta. :zzz

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Miyamoto Musashi (Sword of Fury) (1973)

Miyamoto Musashi (Sword of Fury) (1973)

    Szóval, Mijamotó Muszasi, a szamurájok etalonja, az önképzés bajnoka, a legenda. Josikava Eidzsi könyvsorozata óta különösen szárnyal a népszerűsége, bár előtte sem panaszkodhatott volna a címadó. Életének különféle feldolgozásai valószínűleg az idők végeztéig ellátja anyaggal...

The Peace Hotel (Woo ping faan dim) (1995)

The Peace Hotel (Woo ping faan dim) (1995)

The Peace Hotel (和平飯店) (1995)iMDB2007 a westernek éve a Távol-Keleten, hiszen mind Japánban, mind Koreában készül egy-egy új alkotás ebben a nem kifejezetten ázsiai műfajban. Talán kevéssé ismert azonban, hogy Hongkongban már 1995-ben is készítettek...

700 Days of Battle: Us vs. Police (Bokutachi to chuuzai san no 70…

700 Days of Battle: Us vs. Police (Bokutachi to chuuzai san no 700 nichi sensou) (2008)

Az internet térhódításának köszönhetően egyre gyakrabban kerülnek megfilmesítésre olyan történetek, amik eredetileg a világhálóra kerültek fel, sokszor különféle blogok formájában. A leghíresebb ezek közül persze mindmáig a talán legelső ilyen forrásból leforgatott, koreai My Sassy...

Nicholas Tse Ting-Fung

Nicholas Tse Ting-Fung

Nicholas Tse Ting-Fung (謝霆鋒)Tse Ting-Fung 1980 augusztus 29-én született Hongkongban. Gyakorlatilag születésétől fogva hírességnek számított, hiszen szülei, Deborah Li és Patrick Tse a 60-as és 70-es évek ismert filmsztárjai voltak. Gyerekkorában húgával, Jennifer-rel (Ting Ting-gel)...