Ázsiafilm

Kezdjük a sort tehát a legkorábbi darabbal, ami még a korai sexploitation-ök közé tartozik, amikben jóval nagyobb gondot fordítottak a történetre, mint az erotikusnak, illetőleg pornográfnak szánt részekre, gyakorlatilag a “sexploitation-hatás” ebben a filmben néhány “véletlenül elkapott” tapizós, valamint szoknya alá “nézős” mozdulatra, illetőleg a főhősnő nem éppen nőies viselkedésére és beszédstílusára korlátozódik (hasonlóképpen, mint pl. a Wandering Ginza Butterfly-ban).
A film története meglepően bonyolult és szövevényes, néhol 1-2 jól sikerült csavar is gazdagítja. A történet igazi sexploitation-höz méltóan egy női börtönben kezdődik, ahol is az egyik elítélt egy öregúrtól kap egy medált, hogy adja oda az odabent bűntetésben levő lányának. A lány persze keményen elutasítja az otthoni emléket. Miután kiszabadulnak (persze külön-külön), a medált átvevő lány, Rika felkeresi az öregurat, hogy visszaadja az ékszert, valamint hogy találkozzon a másik lánnyal. Azonban csak az öreget találja otthon, aki szállást és munkát is ad neki, még azzal együtt is, hogy a helyi yakuzák el akarják venni az autószerelő műhelyét. Rika felkeresi az öreg lányát, Midori-t, aki nagyon haragszik az öregre, majd megpróbálja őket újra összehozni. Ez természetesen csak a fő szál, van még egy csomó apróbb mellékszál is a történetben, úgyhogy érdemes a filmet többször is megnézni, mire mindent ki tud bogozni a néző.


Ez a történet tehát jóval inkább dráma, mint sexploitation, de azért van benne bőven érdekesség így is. A főszerepet egy egykori szépségkirálynő, Oshida Reiko alakította, aki érdekes módon korábban kezdte a filmezést, mint a műfaj legnagyobb sztárjai, mégis ő maradt legtovább meg a filmvásznon közülük. A provokatív jellemű hősnőt, aki mindvégig csak arra vágyik, hogy igazi családja legyen, egész jól, hitelesen el tudta játszani és a film végi akciójelenetekben sem vallott szégyent. A film legnagyobb erőssége azonban mégsem ő, hanem inkább a csavaros történet, Yamaguchi Kazuhiko, aki rendezőként és forgatókönyvíróként jegyzi a filmet, igencsak jó munkát végzett. A sexploitation hangulat pedig a fentebb már említett apróságok mellett még a filmet lezáró nagy akciójelenetben érezhető, úgy látszik, ekkoriban még egy ilyesfajta jó kis kardozós csihi-puhival kellett végetvetni ezeknek a filmeknek (ismételten csak lásd Wandering Ginza Butterfly 1-2).


Ezt a filmet tehát inkább azoknak ajánlom, akik a yakuzás sztorikat szeretik, aki “igazi” sexploitationre kíváncsi, az inkább a másik hármat tekintse meg, még azzal együtt is, hogy ez a film egy jó “bemelegítés” a másik háromhoz.



Girl Boss Guerrilla (スケバンゲリラ) (1972)


Ez a film mindössze egy évvel készült később, mint az előző, de gyakorlatilag ég és föld a különbség a kettő között. A filmet a sexploitation “műfaj” egyik legtermékenyebb rendezője, Suzuki Norifumi rendezte, aki 22 éves filmrendezői pályafutása során (iMDB szerint) összesen 45 filmet rendezett és (a címek alapján legalábbis) ezek mindegyike sexploitation volt, köztük olyan híres-hírhedt darabok is, mint a Girl Boss Sukeban, a Sex & Fury és a School of the holy beast. Ez a filmje talán nem tartozik a legismertebbek közé, de abból a szempontból mindenképpen említésre méltó, hogy (ha minden igaz) ebben a filmben szerepeltette először együtt a pinku eigák talán két legnagyobb sztárját, Sugimoto Miki-t és Ike Reiko-t.


A történet egy női motorosbanda körül bonyolódik, akik elhagyják Shinjuku-t és Kyoto-ban kötnek ki, ahol a helyi lányokból álló banda felett átveszik a hatalmat. A sikereik láttán azonban a helyi jakuzák is akcióba lépnek, a lányoknak pedig az egyik jakuza húgától kell segítséget kérniük.
Persze ennél kicsit bonyolultabb a sztori, helyet kapott benne egy szerelmi szál , valamint egy zsarolás is, de esetünkben ez lényegtelen. Ami az egész film élvezeti értékét adja, az Suzuki Norifumi fantáziája, ahogy (szokása szerint) egy jócskán elgörbített tükröt nyújt a néző elé a társadalommal kapcsolatban. Ebben a világban minden nő prostituált, minden férfi szexéhes és persze mindezt jócskán ki is használja mindenki és természetesen senki sem úgy viselkedik, mint a valóságban. A poénok java része természetesen a szexualitással kapcsolatos, de ezeken kívül is jópár elborult ötlet került bele a filmbe.


Csak egy kiragadott példa: kopasz buddhista szerzetesnő sétál az utcán, majd meglátja a motorosbanda motorjait és az egyiket eltulajdonítja. Természetesen utánamennek és el is kapják, majd némi közjáték után a szerzetesnő a banda tagjává avanzsál. A banda ismertetőjele (mi más is lehetne) az, hogy minden lány bal mellén van egy jókora tetoválás. Ahogy az kell, az ex-szerzetesnő is megkapja, majd az első küldetését is, hogy csábítsa el azt a papot, aki mellett szerzetes volt. A filmet igazi akciófilmhez méltóan jópár bunyó is színesíti, azonban ezek esetében senki se gondoljon a hongkongi akciófilmek már-már táncszerű koreográfiáira. Itt igazi “catfight” van mindenütt, ahol nem a technika, hanem az erő és a kitartás számít és a sexploitation filmek “szabályai” szerint a vesztesről szinte mindig lekerül a ruha, csak azért, hogy az egész látványosabb legyen.


A film tehát összességében egy igazi Suzuki agymenés, telerakva a 70-es évek gyönyörű “bevállalós” lányaival, azonban tud ő ennél jobbat is!



Terrifying Girls’ High-School – Lynch Law Classroom (高校暴行リンチ教室) (1973)



Suzuki ebben a filmben még tovább fokozta az extremitásokat, ez az iskolás sztori még elborultabb, még erotikusabb és még látványosabb, mint a Girl Boss Guerrilla. A történet egy lányiskola falain belül játszódik, amiben egyrészt árva, másrészt nem túl jó magaviseletű és emiatt “javításra” szoruló lányokat tanítanak. Az iskola kintről szemlélve igazi paradicsomnak tűnik, még a neve, a Remény is ezt sugallja, azonban természetesen ez nem így van. Suzuki ismét egy nagyon görbe tükröt tart a néző elé, egy olyan iskoláról, ahol az igazgató egy gátlásos valaki, azonban élete legnagyobb vágya, hogy egy diáklányt magáévá tehessen, az igazgatóhelyettes (egyben leendő vezér) pedig egy általa a diákok kiválasztott “inkvizíciós” osztagot tart fent, akiknek az a feladata, hogy bármi áron fenntartsák a rendet. A film egy kivégzéssel indul, ami kicsit talán durvának is tűnik mind a film további részéhez, mind úgy általában a többi hasonló filmhez képest, de tulajdonképpen még belefér. A kivégzés végül lezajlik, de nem úgy, ahogy eltervezték, így csak némi kenőpénz ellenében sikerül az iskola vezetésének a rendőrséggel “elhitetni”, hogy baleset történt. Nem sokkal ezután három új lányt hoznak be az iskolába, mindegyikük egy-egy város “rettegett” lakója volt ezelőtt, ráadásul egyikük ismerte is a kivégzett lányt. Természetesen szinte azonnal ellentétbe kerülnek az “inkvizícióval”, majd összefognak, hogy ledöntsék az egyre inkább kártyavárra emlékeztető iskola renoméját.


Mint fentebb említettem, ez a film szinte mindenben túltesz a Girl Boss Guerrilla-n. Gyakorlatilag ez is egy women in prison film, hiszen az iskola bentlakásos és tényleg olyan, mint egy börtön. Suzuki agymenései pedig továbbra is élvezetesek. A kivégzés a “szokásos” módon zajlik, az áldozatról hamar lekerül a ruha, premier plánban látható még az alsóneműje is. A három újonnan érkező lány bemutatása is tökéletes, egyiküket egy autó elkötése közben, másikukat egy nagy bunyóba belekeveredvén, míg a harmadikat egy kamionsofőr megtréfálása során láthatjuk először. Hasonlóan ötletes az is, ahogy az “inkvizícióval” kerülnek összetűzésbe egy újabb Suzuki fantazmagória, a “sex-check” során. De láthatunk egy leszbikus szexjelenetet, ami során információt szednek ki az egyik inkvizítorból, nyilvános megszégyenítést, amikor az egyik diákot nem engedik ki wc-re, sikeresen lebuktatják az álszent igazgatót, orgiát szerveznek a perverz tanároknak (mert hát ugye mind az), megismerhetjük az “inkvizíció” kínzóeszközeit (kitalálható, melyik testrészekkel hozhatóak összefüggésbe), sőt, az egyetlen jól tanuló, mondhatjuk normális diák szomorú sorsát is végignézhetjük.


Technikailag is érdekesen van kidolgozva a film, egyrészt látványosan vannak filmezve az akciójelenetek (főleg a záró tűntetés), másrészt tele van mosolyt fakasztó megoldásokkal. Ilyen például a motoros kunszt bemutatása, ugyanis egyértelműen dublőrrel vették fel, de hogy ez ne látszódjon, így a kunszt során csak a motoron ülő ember lábát látjuk, meg a motort magát, de hasonló megoldás például az is, amikor két jelenet között hosszan elidőz a kamera Sugimoto Miki mellein, afféle “hatásfokozóként”.


Egyértelműen ez a legextrémebb, egyben a legjobb film a négy közül, akit érdekel a stílus, annak kötelező darab!



Criminal Woman – Killing Melody (前科おんな 殺し節) (1973)



Ez talán a legművészibben kidolgozott alkotás a négy film közül. Ezúttal nem Sugimoto Miki van a középpontban, hanem az eddigi filmekben némileg háttérbe szorult Ike Reiko, aki egy olyan lányt alakít, akinek a helyi jakuzák megölték az apját és első bosszúkísérlete kudarcba fulladt, így börtönbe kerül. Egy bunyót követően (természetesen Sugimoto Miki az ellenfél) kezdik a benti társak respektálni, majd közülük néhányan a kiszabadulás után is vele tartanak, hogy most már a némileg tapasztaltabb lány beteljesíthesse bosszúját. Persze mindez nem megy könnyen, ráadásul az ellenség soraiban ott van Sugimoto Miki is.

Ezt a filmet nem Suzuki, hanem Mihori Atsushi rendezte, akinek ez volt az egyetlen filmje. Ő nem annyira az extremitásokra, hanem inkább a történetre és a látványvilágra helyezte a hangsúlyt. Az ehhez hasonló filmektől eltérően meglepően jól kidolgozott figurákat mutat be (kedvencem a lányok által ki- és felhasznált iszákos jakuza, aki szinte mindenhová egy jókora üveg alkohollal közlekedik), a főszereplőnő bosszúja is érzékletes, továbbá technikailag mindenképpen jó ötlet volt a rendezőktől a főszereplők aktuális hangulatának bemutatására használt hosszadalmas “portrék” használata.


Azért nem kell megijedni, nem maradnak el a sexploitation filmek jellemzői, megtudhatjuk részletesen, hogy melyik főhős miért is került be a börtönbe, majd a börtönbeli nagy bunyó is ezen filmek jellemzői szerint van megoldva (nem a technika, hanem az erő és a kitartás számít és természetesen szakad a ruha is), nem maradt el a kínzással vallatós jelenet sem (van benne cigaretta, meg láncfűrész is!), részletesen bemutatják a Sugimoto Miki által alakított szereplő testén látható jókora tetoválást, valamint (szokás szerint) teljes képet kapunk arról is, hogy a főszereplő lányok hogyan szerzik információikat a jakuzáktól. A sztori a korai sexploitationökre emlékeztetően jóval kidolgozottabb, mint Suzuki agymenései, továbbá a lövöldözős jelenetek is látványosak ráadásul sok is van belőlük, így ez a film mind a sexploitation, mind az akciófilmek kedvelői között sikerre számíthat.